1 Az éneklőmesternek, hangszerekkel, Dávid tanítása.

2 Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, – és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől!

3 Figyelmezz énreám, és hallgass meg engemet! – Mert keseregve bolyongok

és jajgatok 4 az ellenségnek szaváért – és a hitetlenek nyomorgatásáért;

mert hazugságot hárítanak reám, – és nagy dühösséggel ellenkeznek velem.

5 Az én szívem reszket bennem, – és a halál félelmei körülvettek engem.

6 Félelem és rettegés esett énreám, – és borzadály vett körül engem.

7 Mondám: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak! – Elrepülnék és nyugodnám.

8 Ímé, messze elmennék, – és a pusztában lakoznám. Szela.

9 Sietnék kiszabadulni – e sebes szélből, e forgószélből.

10 Rontsd meg Uram, – és oszlasd meg az ő nyelvüket,

mert erőszakot látok – és háborgást a városban.

11 Nappal és éjjel körüljárják azt – annak kőfalainál,

bent hamisság és ártalom van abban. – 12 Veszedelem van belsejében,

s nem távozik annak teréről – a zsarnokság és csalárdság.

13 Mert nem ellenség szidalmazott engem, – hisz azt elszenvedném,

nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, – hiszen elrejtettem volna magamat az elől.

14 Hanem te, hozzám hasonló halandó, – én barátom és ismerősöm,

15 akik együtt édes bizalomban éltünk, – az Isten házába

jártunk a tömegben. – 16 A halál vegye őket körül,

elevenen szálljanak a Seolba, – mert gonoszság van lakásukban, kebelükben.

17 Én az Istenhez kiáltok, – és az Úr megszabadít engem.

18 Estve, reggel és délben – panaszkodom és sóhajtozom,

és ő meghallja az én szómat. 19 Megszabadítja – lelkemet békességre

a rám támadó hadtól, mert sokan – vannak ellenem.

20 Meghallja Isten, és megfelel nékik – (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela),

akik nem akarnak megváltozni, – és nem félik az Istent.

21 Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre, – megszegte az ő szövetségét.

22 A vajnál simább az ő szája, – pedig szívében háborúság van,

lágyabbak beszédei az olajnál, – pedig éles szablyák azok.

23 Vessed az Úrra a te terhedet, – ő gondot visel rólad,

és nem engedi, hogy valamikor – ingadozzék az igaz!

24 Te, Isten, letaszítod őket – a veszedelem vermébe;

a vérszopó és álnok emberek – életüknek felét sem élik meg;

én pedig tebenned bízom.

(Zsoltárok 55, Károli alapján)

Dávid a Bibliában a fegyverek embere, ahogy az egy királyhoz illik. Fegyveresen jár-kel. Góliátot öl, filiszteusokat kell ölnie, hogy Saultól elnyerje a lányát. Fegyverrel védelmezi Nábál vagyonát, fegyverrel hódoltatja meg királysága idején a szomszéd népeket. Imádságai mégis arról tanúskodnak, hogy nem a fegyverében bízott, nem volt igazán fegyvercentrikus ember.

Minden az emberi kapcsolatokon múlik. Még inkább: minden azon múlik, hogy az emberi közösségeknek milyen a kapcsolata Istennel.

Ebben a zsoltárban egy számunkra bizonyára jól ismert helyzettel találkozunk. Az igaz ember gonoszok közösségében. Tudom, tudom, hogy a mi teológiánk szerint az első emberpár bűnesete óta mindenki bűnös, és nincs igaz ember egy sem. Most mégis meg kell fontolni ezt, hogy vannak igaz emberek. Nem olyan értelemben, mintha tökéletesen bűntelenek volnának, és Istennel szemben is igazuk volna. De olyan értelemben igen, hogy igyekeznek, minden erejükkel, hűségesnek maradni az Úrhoz. És velük szemben vannak gonosz emberek, akik megszegik Isten szövetségét, mert úgy gondolják, hogy emberi (ördögi?) eszközökkel többre jutnak, mint Isten segítségével.

1 Az éneklőmesternek, hangszerekkel, Dávid tanítása,

2 mikor a zifeusok eljöttek, és azt mondák Saulnak: Nem minálunk lappang-é Dávid?

3 Isten, a te neveddel szabadíts meg engemet, – és a te hatalmasságoddal állj bosszút értem!

4 Isten, hallgasd meg az én imádságomat, – figyelmezz az én szájam beszédeire!

5 Mert idegenek támadtak ellenem, – és kegyetlenek keresik lelkemet, – akik nem is gondolnak Istenre. Szela.

6 Ímé, Isten segítőm nékem, – az Úr az én lelkemnek támogatója.

7 Bosszút áll az utánam leselkedőkön. – A te igazságod által rontsd meg őket!

8 Kész szívvel áldozom néked, – áldom a te nevedet, Uram, mert jó.

9 Mert minden nyomorúságból megszabadított engem, – s megpihentette szemeimet ellenségeimen.

(Zsoltárok 54, Károli)

Az új fordítás az utolsó sort így fordítja: „megvetéssel nézek ellenségeimre.” Itt, a Károliban: „s megpihentette szemeimet ellenségeimen” jobban beleillik az imádságba. Nincs is az eredetiben ilyen szó, hogy megvetés. „Az ellenségre néz a szemem”. Ennyi van csak. És én most ebből szeretnék kiindulni.

Hogyan jut el az elárult ember odáig, hogy az ellenség szemébe tudjon ismét nézni? Mert ez az, ami nem egyszerű, és amin még a hívő ember is olyan sokszor fennakad.

Honnan indul Dávid? Menekül, Saul elől menekül, egyik helyről a másikra. Egyik pusztából a másikba. Milyen jó az olyan embernek, aki úgy érzi magát, mint űzött vad, ha menedéket találhat valahol! Van ott egy város, Zíf, az ország déli részének a közepén, annak a vidékén bujkált Dávid. A hegyekkel-barlangokkal tarkított terepen. Joggal várja el, hogy a város népe békésen fogadja, hogy élelemmel lássa el, ha teheti. Mert Dávid nem rablóhadjáratot indított ellene, hanem, ahogy Nábál történetéből is látjuk, ahol tehette, védte az ország lakosságát, menekülése közben is.

De a zífiek köpönyegforgatók voltak. És ez itt a fő baj. Nem az, hogy elárulták Dávidot, hanem az, hogy a biztonságos menedék látszatát keltették, és közben a háttérben feljelentették. Ismerjük az ilyen lelkületet! Túlságosan is ismerjük!

1 Az éneklőmesternek a mahalathra, Dávid tanítása.

2 Ezt mondta a balgatag az ő szívében: – Nincs Isten.

Megromlottak, és utálatos hamisságot cselekedtek, – nincs, aki jót cselekedjék.

3 Isten letekint a mennyből – az emberek fiaira,

hogy meglássa, ha van-é értelmes, – Istent kereső?

4 Mindnyájan elhajlottak, – és valamennyien megromlottak,

nincsen, aki jót cselekedjék, – nincsen csak egy is.

5 Avagy nincs értelem a hamisságnak cselekvőiben, – akik az én népemet megeszik, mintha kenyeret ennének, – akik az Istent segítségül nem hívják?

6 Ott félnek nagy félelemmel, – ahol nincsen félelem.

Mert az Isten elszéleszti – azoknak tetemeit, akik tábort járnak ellened,

megszégyeníted azokat, – mert az Isten megveti őket.

7 Oh, vajha eljönne Sionból Izráelnek a szabadítás!

Mikor az Úr visszahozza az ő népének foglyait, – örül majd Jákób, és vigad Izráel.

(Zsoltárok 53, Károli)

„Mahalathra”, az új fordításunk azt mondja, ez a szó betegséget jelent. Egy dallam, amire korábban mást énekeltek, amit mindenki ismert. Szerintem ez fontos megjegyzés itt. Mert ha egy közösség tudja, hogy milyen dallamra kell énekelni egy imádságot, akkor tudnak igazán együtt, egyszerre kiáltani az Úrhoz. Kell az előzetes megegyezés, hogy egyszerre csináljunk valamit.

Ez az értelme az előre megírt imádságoknak is. Bármilyen szép is, amikor valakit betölt a Szentlélek, amikor valaki teljesen átérzi a pillanatot, és szívből, őszintén imádkozik saját szavaival egy istentiszteleten, mégiscsak akkor van esélyünk igazán együtt mondani az imádságot, ha abban jó előre megegyeztünk, ha mindenki fejből, „by heart” – szívből tudja a szöveget, a ritmust és a dallamot.

1 Az éneklőmesternek, Dávid tanítása,

2 mikor az idumeus Dóeg eljött, és hírt vitt Saulnak, és ezt mondá néki: Dávid az Akhimélek házába ment be.

3 Mit dicsekedel gonoszságban, oh, te, magabíró?

Az Istennek kegyelme szüntelen való!

4 Nyelved ártalmakon elmélkedik,

s olyan, mint az éles olló,

te álnokságnak mestere!

5 Szereted a gonoszt inkább, hogy nem a jót,

és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela.

6 Szeretsz minden ártalmas beszédet

és az álnok nyelvet.

7 Meg is ront az Isten téged, teljesen

eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból,

és kiszaggat téged az élők földjéről. Szela.

8 És látják ezt az igazak, és félnek,

és nevetnek rajta:

9 Ímé, az a férfiú, aki nem fogadta (*)

Istent erősségévé,

hanem az ő gazdagságának sokaságában bízott,

és ereje az ő gonoszságában volt.

10 Én pedig mint zöldellő olajfa

Isten házában,

bízom Isten kegyelmében

mind örökkön örökké.

11 Áldlak téged

örökké, hogy így cselekedtél.

Nevedben remélek, mert jóságos vagy

a te híveid előtt

(Zsoltárok 52, Károli).

(*) „aki nem Istent fogadta erősségévé”, a héber szöveg szerinti tördelés kedvéért a Károlihoz képest két szót megcseréltem.

Ez a zsoltár akkor érthető, ha elolvassuk hozzá a történetet Sámuel 1. könyvéből.