1 Az éneklőmesternek, hangszerekkel, Dávid tanítása.
2 Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, – és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől!
3 Figyelmezz énreám, és hallgass meg engemet! – Mert keseregve bolyongok
és jajgatok 4 az ellenségnek szaváért – és a hitetlenek nyomorgatásáért;
mert hazugságot hárítanak reám, – és nagy dühösséggel ellenkeznek velem.
5 Az én szívem reszket bennem, – és a halál félelmei körülvettek engem.
6 Félelem és rettegés esett énreám, – és borzadály vett körül engem.
7 Mondám: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak! – Elrepülnék és nyugodnám.
8 Ímé, messze elmennék, – és a pusztában lakoznám. Szela.
9 Sietnék kiszabadulni – e sebes szélből, e forgószélből.
10 Rontsd meg Uram, – és oszlasd meg az ő nyelvüket,
mert erőszakot látok – és háborgást a városban.
11 Nappal és éjjel körüljárják azt – annak kőfalainál,
bent hamisság és ártalom van abban. – 12 Veszedelem van belsejében,
s nem távozik annak teréről – a zsarnokság és csalárdság.
13 Mert nem ellenség szidalmazott engem, – hisz azt elszenvedném,
nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, – hiszen elrejtettem volna magamat az elől.
14 Hanem te, hozzám hasonló halandó, – én barátom és ismerősöm,
15 akik együtt édes bizalomban éltünk, – az Isten házába
jártunk a tömegben. – 16 A halál vegye őket körül,
elevenen szálljanak a Seolba, – mert gonoszság van lakásukban, kebelükben.
17 Én az Istenhez kiáltok, – és az Úr megszabadít engem.
18 Estve, reggel és délben – panaszkodom és sóhajtozom,
és ő meghallja az én szómat. 19 Megszabadítja – lelkemet békességre
a rám támadó hadtól, mert sokan – vannak ellenem.
20 Meghallja Isten, és megfelel nékik – (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela),
akik nem akarnak megváltozni, – és nem félik az Istent.
21 Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre, – megszegte az ő szövetségét.
22 A vajnál simább az ő szája, – pedig szívében háborúság van,
lágyabbak beszédei az olajnál, – pedig éles szablyák azok.
23 Vessed az Úrra a te terhedet, – ő gondot visel rólad,
és nem engedi, hogy valamikor – ingadozzék az igaz!
24 Te, Isten, letaszítod őket – a veszedelem vermébe;
a vérszopó és álnok emberek – életüknek felét sem élik meg;
én pedig tebenned bízom.
(Zsoltárok 55, Károli alapján)
Dávid a Bibliában a fegyverek embere, ahogy az egy királyhoz illik. Fegyveresen jár-kel. Góliátot öl, filiszteusokat kell ölnie, hogy Saultól elnyerje a lányát. Fegyverrel védelmezi Nábál vagyonát, fegyverrel hódoltatja meg királysága idején a szomszéd népeket. Imádságai mégis arról tanúskodnak, hogy nem a fegyverében bízott, nem volt igazán fegyvercentrikus ember.
Minden az emberi kapcsolatokon múlik. Még inkább: minden azon múlik, hogy az emberi közösségeknek milyen a kapcsolata Istennel.
Ebben a zsoltárban egy számunkra bizonyára jól ismert helyzettel találkozunk. Az igaz ember gonoszok közösségében. Tudom, tudom, hogy a mi teológiánk szerint az első emberpár bűnesete óta mindenki bűnös, és nincs igaz ember egy sem. Most mégis meg kell fontolni ezt, hogy vannak igaz emberek. Nem olyan értelemben, mintha tökéletesen bűntelenek volnának, és Istennel szemben is igazuk volna. De olyan értelemben igen, hogy igyekeznek, minden erejükkel, hűségesnek maradni az Úrhoz. És velük szemben vannak gonosz emberek, akik megszegik Isten szövetségét, mert úgy gondolják, hogy emberi (ördögi?) eszközökkel többre jutnak, mint Isten segítségével.
