1 A karmesternek: Dávid zsoltára,
2 abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz.
3 Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem – töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!
4 Teljesen mosd le rólam bűnömet – és vétkemtől tisztíts meg engem!
5 Mert tudom, hogy hűtlen voltam – és vétkem mindig előttem van.
6 Egyedül ellened vétkeztem – azt tettem, amit rossznak látsz.
Ezért igazad van, ha szólsz – és jogos az ítéleted.
7 Lásd, én bűnben születtem – anyám vétekben fogant engem.
8 Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, – és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.
9 Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, – moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.
10 Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, – és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.
11 Rejtsd el orcádat vétkeim elől, – töröld el minden bűnömet!
12 Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, – és az erős lelket újítsd meg bennem!
13 Ne vess el orcád elől, – szent lelkedet ne vedd el tőlem!
14 Vidámíts meg újra szabadításoddal, – támogass, hogy lelkem készséges legyen,
15 hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, – és a vétkesek megtérjenek hozzád.
16 Ments meg, mert vért ontottam, | ó, Isten, szabadító Istenem! – És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.
17 Nyisd meg ajkamat, Uram, – és dicséretedet hirdeti szám.
18 Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, – és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen.
19 Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. – A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!
20 Tégy jót a Sionnal kegyelmesen, – építsd fel Jeruzsálem kőfalait!
21 Akkor majd kedveled a helyesen bemutatott áldozatokat, az égőáldozatot és a teljesen elégő áldozatot. – Akkor majd áldozhatnak oltárodon bikákat (Zsoltárok 51).
Dávid király végigüli Ászáf istentiszteletét terepszínű arccal. Azt hiszi, megúszta. Aztán bemegy hozzá Nátán próféta, és Dávid lelepleződik. Nincs menekvés!
És most átugrunk hirtelen a mai korba: A gyilkos, az erőszaktevő lelepleződik, kattan a bilincs, és börtönbe kerül. Az ügyész vádat emel, a bíróság elítéli. Életfogytiglan. Halálbüntetés!?
Így érezzük igazságosnak. A jog sokat változott az évezredek során, de van, ami soha nem változott közben. Az ókori Izráelben is volt jog, amit kinevezett bírák gyakoroltak, hogy rend legyen a nép között. Római jog is volt később, amiből sok minden máig is él. A büntetőjog a középkorban is, a hűbéri rendszerben is működött valahogy, egészen más elvek szerint. A mi hitvallási irataink erre a középkori jogra hivatkoznak, amikor próbálnak beszélni a kibeszélhetetlenről, felségsértésről, Isten kegyelméről. És van ez a mai, modern jog, ami megint csak ahány vidék a földön, annyiféle.
Néhány dolog viszont közös mindegyik jogban: hogy például muszáj kielégítenie az emberi bosszúvágyat. Mint a „szemet szemért, fogat fogért” elv. Amikor a sértett, vagy annak családja úgy érzi, az utolsó szálig miszlikbe tudná aprítani a tettest és annak minden rokonát, akkor Mózes törvénye, Isten törvénye határt szab az emberi indulatnak, védi Isten népét a túlkapásoktól, de mégis kielégíti valamelyest a bosszú igényét. Azután ott az elrettentés: ne ölj, mert látod, kivégzik azokat, akik ölnek. Mégpedig nagyon kellemetlen kivégzési formával. A középkorban így került oda, az igehirdetés „intő” formájaként a templomok előtti piactérre a nyilvános kivégzés rítusa. Akasztás – enyhébb esetben. Karóba húzás, máglya, kerékbe törés… De ha nem is halálbüntetés volt, akkor is megszégyenítés, „pellengérre állítás” nélkül nem úszhatták meg. Becsületvesztés. Súlyos büntetés ez ma is, csak ma hatékonyabb eszközökkel végzik.
És akkor ránézünk Dávid zsoltárára, és valami olyasmit látunk, ami nem fér bele a jogba, szinte vakmerően lépi át annak határait!
„Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem – töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!”
Kegyelmi ügy ez a dolog legkonkrétabb formájában. Dávid, a gyilkosságban vétkesnek talált bűnöző, Istenhez imádkozik kegyelemért. De ez egyben azt is jelenti, hogy emberi bíróság elé sem kell állnia. Megússza. Pofátlanul megússza! Bár nem egészen. Hangzik az ítélet: „Ezért nem távozik el soha a fegyver a házadtól [...] A tulajdon házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára elveszem, és másnak adom, aki fényes nappal fog a feleségeiddel hálni. Te ugyan titokban cselekedtél, én azonban egész Izráel előtt, napvilágnál cselekszem meg ezt! Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg. Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra, meg kell halnia a fiadnak, aki született neked” (2Sám 12,10-14). Éppen úgy, mint amikor Mózes, Izráel nagy hűtlensége után kérte az Urat, hogy mutassa meg neki dicsőségét. Az Úr pedig így felelt Mózesnek: „Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. […] Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át” (2Móz 33,19.34,6-7).
És most ezt vegyük komolyan! Ha az Úr megbocsátott valakinek, akkor embernek nincs joga őt elítélni, semmilyen törvény vagy jogszabály alapján. Vagyunk ehhez elég bátrak, így rábízni az Úrra az ítélkezést ilyen életbe vágó ügyekben? Legyünk bátrak ehhez!
„Az Emberfia ura a szombatnak is” – mondja Urunk Jézus Krisztus. Isten, ha úgy látja jónak, egy pillanatra félreteheti a tételes törvénykönyveket, és mindent felülírva kegyelmet adhat a bűnösnek. Bármennyire is tiltakozik ellene a mi igazságérzetünk.
Mert különbséget kell tenni istenhívő és istentelen ember között. Az istenteleneket szigorú törvényekkel kell kordában tartani. Mert ha a kisujjunkat nyújtjuk nekik, leharapják a karunkat. Ellenük kell a fegyver, a kard, a fenyegetés, az elrettentés, a szankciók, a jog és a végrehajtó hatalom minden eszköze. Más nem segít. De ott vannak azok, akik naponta imádkoznak az Úrhoz, hogy minél hűségesebben kövessék Őt. Mint Dávid is. Sokan vagyunk ilyenek. De ismerjük a magunk életét. Tudjuk, hogy közülünk a legszentebbeknek is akadnak akaratlanul is elkövetett bűneink. Egy pillanatra elfedte valami a szemünk elől az igazságot, a valóságot, és rosszul döntöttünk, valakinek fájdalmat okoztunk. Egy pillanatra eluralkodtak rajtunk a zsigeri indulataink, és olyasmit tettünk, ami Istennek nem kedves, amit adott esetben a törvény is tilt. És nem tudjuk jóvátenni! Annyi bűn van, amit elkövetni könnyű, de jóvátenni soha többet nem lehet. Ha valaki a gondjainkra van bízva, kiszolgáltatott helyzetben van, és mi nem vagyunk elég gondosak, figyelmesek vele. Mulasztásaink miatt olyan sokan szenvedhetnek! Valakit levegőnek nézünk, és nagy ügybuzgalmunkban, valami nemes cél érdekében átgázolunk rajta, mint az úthenger. Jóvátehetetlen…
De ilyenkor könyöröghetünk bűnbocsánatért, ahogy Dávid is könyörgött: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem – töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!” Mert a hívő ember egyszeri hibája, tévedése nem jelenti azt, hogy mostantól fogva örökké bűnözővé akarna válni! „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Ezékiel 18,23). Ezt mondja az isteni jog. És az isteni jog akkor adja át a szót emberi BTK-nak, a konkrét paragrafusoknak és büntetési tételeknek, ha a bűnös ember sehogyan sem akar megtérni és élni, hanem bűnt bűnre halmoz, és súlyosabbnál súlyosabb bűnökkel akarja az előző tetteit „elfedezni”.
Dávid megtér bűnéből. Visszatér szolgálatához. Már nem a palota tetején sétálgat unatkozva, hanem ismét az országért dobog a szíve. Ezért az Úr eltörli vétkét. Nem kell meghalnia. Nem kell elvettetnie, mint Saulnak. Üdvössége van. Olyannyira, hogy kései leszármazottainak családjába érkezik meg 1000 évvel később a mi Urunk Jézus Krisztus. De az Úr nem hagyja büntetés nélkül ezt a kisiklását. Sokat kell szenvednie emiatt, már most rögtön, mert elveszíti a tilosban fogant gyermekét, és később is, amikor fia, Absolon lázad fel ellene.
Együtt imádkozunk Dáviddal: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem – töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!”
És közben körülöttünk is emberek szenvednek, mert az Úr nekünk megbocsát, de a mi bűnünk miatt szenvedni engedi szeretteinket. „Töröld el hűtlenségemet!” És ezt úgy is értem, hogy a hűtlen lelkületemet, azt a lelkületet, hogy meglátok egy „kiskaput” Isten törvényében, és akkor megpróbálom kijátszani Isten törvényét. Mintha ez valamiféle előnyökhöz juttatna. „Nem én kukkoltam a palota tetejéről, hanem ő fürdött nyílt helyen, az udvarában…” „Nem én öltem meg Úriást, hanem a csatában esett el…” Dehogynem! – mondja az Úr! Az Úr világos vezetést adott, és mi mégis megpróbáljuk valahogy „okosban” megoldani a dolgokat. Hogy az Ő elvárásait is teljesítsük, de csurranjon-cseppenjen is valami nekünk. És ettől emberek szenvednek körülöttünk. Mert kapjuk az ítéletet. És váltságképpen is szenvednek, helyettünk. „Töröld el hűtlenségemet!” Így kell imádkoznunk, és ne csak a hűtlenségért járó büntetés eltörlésére gondoljunk, hanem ennek a lelkületnek az eltörlésére is. A hűség az legyen valóban tiszta szívből hűség.
És közben előfordulhat, hogy azok, akiknek így szenvedést okoztunk, imádkoznak értünk. A mi Urunknak is szenvedést okoztunk. „Egyedül ellened vétkeztem” – imádkozzuk. Urunk, Jézus Krisztus miattunk, helyettünk szenvedett a kereszten! Mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, amit elkövettünk! De Urunk közben, ott a kereszten értünk imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34)
Nem is volna más esélyünk a kegyelemre, csak ez, hogy a mi Urunk ma is ott ül a Mindenható Atya Isten jobbján, és értünk imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Mi csakis ezért, Őérte, az Ő hűségébe kapaszkodva könyöröghetünk: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem – töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!”
És Ő megbocsát. Megtisztít. Újjászül minket. Hogy ne kelljen meghalnunk, hanem megtérjünk, és végre igazán elkezdjünk élni.