41. Miért temették el?

Azért, mert ez bizonyítja, hogy valóban meghalt.

Egyszerű kérdés, és egyszerű választ találunk a Kátéban. Azért, mert ez bizonyítja, hogy valóban meghalt. Nekünk ez bizonyítja már. Mert így belegondolhatunk abba az eseménysorba, ahogy eljutottak a temetésig. Jézus felkiáltott a kereszten, és kilehelte lelkét. Nem lélegzett többet. A mindenség azonnal tudta, hogy Isten Fia meghalt. A nap elsötétült, a föld megrendült. Az embernek van szeme, mégsem látta azonnal. Ezért dárdát szúrtak a szívébe, hogy megbizonyosodjanak róla. Orvosi precizitással mondták ki a római katonák, és jogi precizitással jelentették a helytartónak, hogy igen, meghalt. Az embernek ilyen bizonyítékokra van szüksége. Akkor a hűségesek levették Őt a keresztről, és ahogy csak meg tudták adni Neki a legnagyobb tiszteletet, eltemették egy sziklasírba, ott a közelben. A sziklasír tulajdonosának a nevét is feljegyezték, mert nem adatott meg mindenkinek, hogy Jeruzsálem közelében egy teljesen új, soha nem használt sziklasír tulajdonosa lett volna.

40. Miért kellett Krisztusnak a halált is elszenvednie?

Azért, mert Isten igazságossága és igazsága miatt mással nem lehetett eleget tenni az ember bűnéért, csak Isten Fiának halálával.

Tanulnunk kell ezt, újra, hogy nem függetleníthetjük magunkat a többi embertől. Pedig van ilyen törekvése az embernek, hogy egészen megélje függetlenségét. Van ebben igazság, hogy amikor egy férfi odalép lovagisasan, hogy ő majd segít a nőnek vinni a bőröndjét, a nő pedig ezt határozottan visszautasítja. Kedves férfiak, nem kell ezen olyan nagyon megsértődni, itt mindössze azt az ősi, rejtett árukapcsolást utasítja vissza a nő, hogy a segítségnyújtás óhatatlanul függőségi viszonyba hoz. Amikor én megfogom a másik bőröndjét, akkor ezzel nem csak adok, az erőmet, a jó szándékomat, hanem könyörtelenül kérek is: azt, hogy ő engedje át az ő személyes terét nekem, fogadjon bizalmába, szolgáltasson ki magából valamicskét. Aki segít, fölénybe kerül azzal szemben, akit gyengébbnek tart önmagánál. Jogom van megvédeni a személyes teremet, a határaimat, jogom van független embernek lenni, és ezt ma minden további nélkül bárki, akár férfi, akár nő, megteheti. Nem vagyunk rászorulva arra az ősi reflexre, ahol a nőnek mindenáron oltalmat kellett keresnie egy férfi hatalma alatt, amikor ezek a gáláns mozdulatok, gesztusok alkalmasak voltak arra, hogy óvatosan kipuhatolja, hol érzi majd magát valóban biztonságban.

39. Nagyobb dolog-e az, hogy megfeszítették, mintha más halálnemmel halt volna meg?

Nagyobb,

mert ez tesz bizonyossá afelől, hogy ő magára vette azt az átkot, amelynek súlya rajtam volt. A kereszthalált ugyanis Isten megátkozta.

Átok. Idegen szó. Azt a jelenséget írja le, ami miatt ma már nem értjük a jelentését. Átok alatt vagyunk, és mi azt sem tudjuk, ez mit jelent. Tragikus állapot ez. Vegyünk egy közelebbi példát. A többgenerációs munkanélküliség. Valaha, évtizedekkel ezelőtt volt egy kis virágzó falucska. Az emberek kézművességből éltek. Mindenkinek megvolt a maga részfeladata, mindenkinek megvolt a helye ebben a közösségben. Jól is jövedelmezett, és építettek egy gyönyörű kis templomocskát is Isten dicsőségére, örömük, boldogságuk kifejezésére. Aztán jöttek a gyárak, és a termékeikre már nem volt kereslet. Az emberek bánkódni kezdtek. Bánatukban volt, aki elvándorolt, volt, aki ott maradt, és koldusszegényen vergődött tovább. Leírhatatlan szomorúság volt ez az embereknek. Eltemetni szeretett mesterségüket. Mintha virágoskertet szántottak volna be. A gyerekeiknek pedig már csak halvány emlékeik vannak arról, hogy a szüleik valaha dolgoztak. Felnőve ezek a gyerekek megpróbálnak visszakapaszkodni, utolsó, örökölt tartalékaikat még mozgósítják valahogy. Ideig-óráig valami silány munkát talán sikerül kapniuk, mert még él bennük a munka utáni vágy. Az unokák már úgy élik le életüket, hogy azt sem tudják, milyen a kötelesség, milyen kitartóan küzdeni egy eredményért. Milyen az elkészült alkotás öröme. Ők már született rászorulók, akik, ha vágynak valamire, akkor arra, hogy pénzt adjanak nekik, valaki eltartsa őket, nem pedig arra, hogy részt vegyenek abban a nagy teremtő küzdelemben, amire Isten az emberiséget teremtette.

38. Miért szenvedett Poncius Pilátus bírósága alatt?

Azért, hogy ártatlan létére világi bíró ítélje el,

és ezáltal megmentsen minket Isten szigorú ítéletétől, amely mindnyájunkra várt volna.

Ez létezik. Valaki szenved, hogy valaki mást megszabadítson Isten ítéletétől. Van helyettes szenvedés. Most biztosan tiltakozik az igazságérzetünk. Pedig nap mint nap átéljük ezt, és jónak tartjuk ezt, hogy egyik emberért valaki más szenved. Gondoljunk csak a szülőkre, akik a gyerekeik helyett szenvednek. Mint védőpajzs, ott állnak fölöttük. Ha a gyerek valamit összetör, a szülő fizeti ki, a szülő javítja ki. Ha a gyerek megsért valakit, a szülő kér bocsánatot helyette. Mert a gyerek még nincs készen, még nem felelős egészen. A gyerek felelősségét a szülő egészíti ki, hogy az teljes legyen a világ felé. Talán sokan éppen ezért nem akarnak gyereket vállalni, mert irtóznak attól, hogy valaki más bűneiért őket ítéljék el.