11. Hát nem irgalmas-e az Isten?

De, Isten irgalmas szívű, ám igazságos is.

Igazsága pedig azt követeli, hogy a bűnt, amely Isten elleni felségsértésnek minősül, a legnagyobb, azaz testi-lelki örök büntetés sújtsa.

Irgalmas. Milyen szó! Egyházi szakkifejezés. Rákerestem a Google-ban, és az első találat egy betegápoló szerzetesrend. Emberek egy csoportja, akik minden észszerűséget félretéve, fanatikusan vállalnak valami kellemetlen feladatot, ami a nehezen elviselhető emberekkel kapcsolatos. És ez a súlyos kötelesség valamiképpen megfoghatóvá teszi az életükben Isten jelenlétét és szeretetét.

Próbálom értelmezni, mi az, hogy irgalmas. A Magyar nyelv értelmező szótára ezt írja:

10. Büntetlenül hagyja-e Isten ezt az engedetlenséget és lázadást?

Isten rettenetesen haragszik mind az örökölt, mind az általunk elkövetett bűnök miatt,

és igazságos ítéletével időleges és örök büntetéssel sújtja a bűnt, amint meg van írva: „Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik!”

Sokan mondják, lelkészek, prédikációkban is, hogy ők nem hisznek a haragvó Istenben. Mondják, hogy az Ószövetségnek még kezdetleges istenképe volt, a valamikori viharisten szelídült meg kissé, de az Újszövetség mutatja fel igazán Isten indulatát, Krisztusban, aki olyan szelíd volt, hogy még az ellenségeiért is imádkozott.

Van egy ilyen szelekció az emberben. Megválogatja aztán az Újszövetség lapjait is, és a Jelenések könyvét is csak óvatosan olvasgatja, és nagy fenntartásokkal. Hajlamos az ilyen ember például Jungra hivatkozni, aki mélylélektani okokat sejtett a véres, ítéletes képek mögött. Nem, hát Isten jó, Isten szelíd, Isten szeret, akkor ez biztosan nem Istentől van! Isten nem haragudhat!

9. Nem jogtalanság-e az emberrel szemben, hogy Isten a törvényben teljesíthetetlent követel tőle?

Nem,

mert Isten úgy teremtette az embert, hogy teljesíthette azt.

Az ember azonban, az ördög felbujtására, vakmerő engedetlenséggel megfosztotta magát is, utódait is az isteni adományoktól.

Nem jogtalanság ez a kérdés, hanem nagyon is jogos. Milyen jogon követeli meg Isten az embertől, hogy legyen kifinomult érzéke Isten terveire és embertársa szükségleteire? És milyen jogon követeli meg Isten az embertől, hogy ezeknek maradéktalanul eleget is tegyen?

Ha elkezdjük olvasni a Bibliát, rögtön az elején egy furcsa jelenségre figyelhetünk fel. A hétnapos teremtéstörténet az első, amivel találkozunk. A történet szép, kerek. Szépen, rendben halad napról napra. Aztán az első fejezet hirtelen véget ér a 6. napon. Mielőtt belekezdene a hetedik napba, a Biblia jelzi, hogy most már a második fejezet kezdődik. A Teremtés hetedik napja és az ember teremtésének személyesebb leírása, az édenkerti történet már a második fejezet.

8. Annyira megromlottunk tehát, hogy minden jóra képtelenek, de minden gonoszságra kaphatók vagyunk?

Igen,

hacsak Isten Lelke újjá nem szül minket.

Nagyon éles kijelentés ez: „minden jóra képtelenek, de minden gonoszságra kaphatók vagyunk”. Semmi jót nem tudunk csinálni. Minden egyes mozdulatunk csupa gonoszság. Igaz lehet ez?

Volt egy kedves római katolikus pap munkatársam, barátom. Nem szeretem az elméleti teológiát, a tankönyveket, sokkal szívesebben kérdezek élő embereket, akikben működik ez a teológia, akik rászánták valamiféle teológiára az életüket. Az ilyen emberek hitelesek. Ha van is köztünk teológiai vita, végül elsimulnak a különbségek, és meg tudunk egyezni. A könyvekkel nem lehet megegyezni, mert nem látni a felszíni gondolat mögé. Az élő embernél utána lehet kérdezni, hogy ő hogy érti, egy teológiai szakkifejezés hogyan hordozza az életét, hogyan vezet el egészen az alapokig, Krisztusig. Ezért mondom, volt egy kedves katolikus pap barátom, akivel beszélgettünk egyszer a jócselekedetekről, a gyónásról, az erkölcsi tisztaságról.