21. Mi az igaz hit?

Az igaz hit ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett.

Ám egyúttal szívbéli bizalom is, amelyet a Szentlélek ébreszt bennem az evangélium által,

hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz, ingyen kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért.

Míg az ember el nem kezd tudománnyal foglalkozni, addig nem különül el egymástól így az ismeret és a bizalom. Addig egyszerűen benne élek a világban, érzékelem a világot, és aszerint bízom vagy nem bízom abban, amit tapasztalok.

De a teológia az évszázadok során külön túrára indult a filozófiával, mégpedig olyan filozófiával telítődött, amely az elméletet részesítette előnyben a való világgal szemben. Minél absztraktabb volt valami, minél inkább „elszakadt e földi világ porától”, annál többre becsülték. Ez valahol a görög értékítéletből fakadt, amelyik az arisztokratikus életet többre tartotta a kétkezi munkánál. A földműves, iparos munkát alantasnak tartották, és azért igyekeztek művelődni, hogy attól minél inkább elszakadjanak. El egész az ideák tökéletes világáig, amelyik már nem keveredik a földivel.

20. Ugyanúgy üdvözül-e Krisztus által minden ember, ahogyan Ádám által elveszett?

Nem.

Csak azok üdvözülnek, akiket Isten igaz hit által Krisztusba oltott, s akik az ő jótéteményeit elfogadják.

Mondok egy szót: predestináció. És most elszakadok a történelemtől, Kálvin értelmezésétől, (Augustinus értelmezésétől), Kálvin értelmezésének átértelmezésétől a református orthodoxiában, az erre adott válaszoktól evangélikus és katolikus oldalról, a baptista, metodista és más egyházak alternatíváitól, és attól is eltekintek, hogy milyen szemmel néznek ezekre a vitákra az ateisták, akik nem bíznak másban, mint a becsületes elporladásban biológiai halálunk után.

Predestináció, azaz előre kijelölt végállomás az ember életében. Furcsa érzés. Ezek szerint amikor az ember létrejön valahol, akkor az Úristen beleülteti egy fülkébe, és mire életünk végére érünk, kiderül, hogy egy hegyi felvonóban utaztunk-e, ami a mennybe vitt fel, vagy egy bányaliftben, ami a pokol mélyére szállított. És akárhogy kapálózunk, nem kerülhetünk át a másik pályára? Valami nem stimmel ezzel a képpel. Próbáljunk jobbat alkotni.

19. Honnan tudod ezt?

A szent evangéliumból,

amelyet Isten már kezdetben, az Édenkertben kijelentett,

majd a pátriárkák és próféták útján hirdetett,

az áldozatokkal és a törvény előírta más szertartásokkal kiábrázolt,

végül pedig az ő egyszülött Fia által beteljesített.

Honnan tudod, hogy Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó?

Van ebben a kérdésben valami lehetetlenség. Világok esnek egymásnak, és kaszabolják le egymást emiatt az apró, észrevétlen lehetetlenség miatt. A csatatér egyik felén azok állnak, akik hiszik, hogy az emberben van valami képesség arra, hogy Isten üzeneteit, jelzéseit, szavát, akaratát közvetlenül vegyék, észleljék. A másik oldalon pedig azok állnak, akik a józan ész pártján vannak, akik nem építenek légvárakat, elutasítják a hallucinációkat, képzelgéseket, bizonytalan, bizonyíthatatlan eredetű dolgokat. Időtlen idők óta kibékíthetetlen ellentétben állnak ezek egymással, és homlokegyenest ellentétes közösséget építenek maguk körül.

18. Ki az a közbenjáró, aki egy személyben valóságos Isten, és valóságos, tökéletesen igaz ember is?

A mi Urunk, Jézus Krisztus,

akit az Atya teljes váltságul és igazságul adott nekünk.

Nem vagyunk ostobák, hogy erre a válaszra rá ne jöttünk volna már az előző kérdésekből. Úgy is mondhatom, hogy a válasz minden egyes szava már tiszta és világos mostanára. De mégis akad még itt valami, amire érdemes odafigyelni.

Olyan ez a kérdés-felelet a kátéban, mintha a gyújtópontja volna. Ide futnak össze a keresés, az előkészítés szálai, és innen indul ki minden állítása. És megjelenik egy új szó, ami eddig csak az összefoglaló első kérdés-feleletben fordult elő: Atya.

Ez a két jellegzetesség mondatja velem azt, hogy itt van az a pillanat, amikor nekem, aki most a kátét olvasom, személyesen kell gondolnom Istenre. Már nem absztrakt „Isten”, hanem az én Atyám. Nem szerződéses viszonyban vagyok vele, hanem családi kapcsolatban, ami felbonthatatlan, örök. Bizalommal gondolhatok Atyámra, és bizalommal szólíthatom meg. Gondolj most arra az emberre, akivel a nehéz kérdéseidet megbeszéled, akire támaszkodhatsz, amikor nagyobb a terhed, mint amit el tudsz viselni. Aki kisgyermek korod óta ilyen volt a számodra. 4-5 éves korodban, 9-10 éves korodban. Akitől reggel elindultál, és ahová este hazaérkeztél, és ahol szívesen elmesélted, milyen volt a napod. Mondd ki a nevét magadban.