19. Honnan tudod ezt?
A szent evangéliumból,
amelyet Isten már kezdetben, az Édenkertben kijelentett,
majd a pátriárkák és próféták útján hirdetett,
az áldozatokkal és a törvény előírta más szertartásokkal kiábrázolt,
végül pedig az ő egyszülött Fia által beteljesített.
Honnan tudod, hogy Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó?
Van ebben a kérdésben valami lehetetlenség. Világok esnek egymásnak, és kaszabolják le egymást emiatt az apró, észrevétlen lehetetlenség miatt. A csatatér egyik felén azok állnak, akik hiszik, hogy az emberben van valami képesség arra, hogy Isten üzeneteit, jelzéseit, szavát, akaratát közvetlenül vegyék, észleljék. A másik oldalon pedig azok állnak, akik a józan ész pártján vannak, akik nem építenek légvárakat, elutasítják a hallucinációkat, képzelgéseket, bizonytalan, bizonyíthatatlan eredetű dolgokat. Időtlen idők óta kibékíthetetlen ellentétben állnak ezek egymással, és homlokegyenest ellentétes közösséget építenek maguk körül.
Akik a józan észre hallgatnak, hiszik, hogy Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Hiszik ezt azért, mert a Szentírásban írva van. A Szentírást pedig gondosan őrzik, és gondoskodnak arról, hogy ezt generációról generációra továbbadják. Lehetőleg változtatások nélkül. Megfogható, hiteles dokumentumot őriznek 2000 évvel ezelőttről, hogy élt egy ember, aki Istennek bizonyult, aki kijelentette önmagáról, és akiről Istennek más tanúi is kijelentették, hogy az Ő kereszthalála által megváltatunk a bűneinkből és örök életünk lesz. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16). János evangéliuma… És a többi három evangélium. „A szent evangélium”.
Ugyanezek a Szentírásból kiolvassák a hívő, vallásos ember együttélésének logikus szabályait is. Amik azért eléggé emlékeztetnek a római jog kereteire, amit mindenkor össze lehet foglalni egyetlen szóval: szeretet. És jól teszik. Szükségünk van az életünk védelmére, ez Isten legfőbb akarata. Isten az élet pártján áll, az igazság és a jog pártján. És ugyanitt megtalálják Isten képét is, minden tökéletességek tökéletességét, amiből megalkotják a dogmatikát, a teológiának ezt a legszebb, gyönyörködni való ágát. Mi is volna szebb, mint megismerni Istent, beszélni róla, kutatni Isten mélységeit és magasságát, és feloldódva az Ő tökéletességében, visszatükrözni valamit arcunkon az Ő fényéből! Szemlélni, ragaszkodni, összefonódni azzal, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, aki múlhatatlan, örök és a legfőbb jó. A Szentírásban pedig megtaláljuk a jó hírt, az „evangéliumot”, hogy Jézus Krisztus által ez valamelyest lehetséges, erre törekedhetünk, sőt, ez parancsolt kötelességünk. Áldott, boldogító parancs. Jézus Krisztus a filozófia, az esztétika és az etika forrása és megszentelője.
Életre szóló feladat, így olvasni napról napra a Szentírást, így felépíteni életünket, a társadalom életét.
„A szent evangéliumból” – mondja a Káté. De olyan furcsán folytatja. Azt mondja, „amelyet Isten már kezdetben, az Édenkertben kijelentett”. A Bibliából, Bibliában élő ember azonnal mondja, hogy persze, természetesen ott van a „protoevangélium”, már a bűneset után közvetlenül, Isten büntetése egyben kegyelem is, és az üdvösség ígérete: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod” (1Móz 3,15). Az asszony utódja a kígyó utódjának fejére tapos. Így tartja a hagyomány, hogy azért szerepel egyes számban, „utódja”, mert ez egyetlen emberre utal, Jézus Krisztusra, aki a Sátán fejére tapos. A Káté is ebben az értelemben hivatkozik rá.
Hisszük is, hogy nem véletlenül olvassuk az Ószövetséget, nem művészettörténeti érdekesség, hanem abban is Isten kijelentése található, az evangélium: Isten szereti az embert, és nem mondott le róla, hanem megmenti, bármilyen mélyre is süllyedt a bűnben és a pusztulásban. De azért én most utat engedek a szöveg elsődleges értelmének, és bevallom, hogy Jézus Krisztus nem így van benne, rövidzárlatosan, ahogy azt évszázadokon keresztül teológusok belegondolták. Az asszony mindenkori utódja maga a mindenkori ember. A kígyó mindenkori utódja pedig a mindenkori kísértések, és azok forrásai, a Sátán maga és a gonosz lelkek, amik kísértik az embert. Az embernek pedig feladatául adatott, hogy egész életében harcoljon a kísértések ellen. Mégpedig győztesen harcoljon. Persze, Jézus Krisztus által, az Ő Lelkének erejével. Mégiscsak benne van az evangélium ebben az Igében.
Honnan tudok Jézus Krisztusról? Nézzük a másik nagy irányzatot, amelyik keresi a közvetlen kapcsolatot Istennel. Mert nem vallás a vallás, ha nem tud kilépni a „transzcendensbe”, ha nem tud kapcsolatot teremteni a „természetfelettivel”. Mondjuk ki, a vallás alapja az, hogy Isten megszólította és ma is megszólítja az embert, és mi hallani akarjuk az Ő szavát.
De a hindu, a buddhista, és a többi vallás hiába próbálkozik meditációkkal, bár elér valamiféle istenkapcsolatig, Jézus Krisztusról rendszerint mégsem szerez tudomást. Nem ismerik a jó hírt, az evangéliumot, hogy amire ők törekednek, aszkézissel, meditációs gyakorlatokkal, életük teljes odaszánásával, az Jézus Krisztusban már a miénk.
Van Istennek egy különös kijelentése, valami más, amit nem mindenkinek ad. A világ kezdete óta kiválasztott magának embereket, akiknek folyamatosan, apránként adja ezt az üzenetét. Már Ádám-Évához szólt Isten az Édenkertben. Bűneset előtt, és bűneset után is. Aztán Ábelhez, amikor elfogadta az áldozatát, és Kainhoz, amikor büntetése mellé védő jelet is adott neki. Szólt Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákóbhoz, olyan emlékezetesen, hogy a következő nemzedékek Istent „Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének” nevezték.
Később Isten kijelentésének várása intézményesült. Szent sátort építettek Neki, és Isten népe hűségét és hűtlenségét áldozati állatok alakjában hozta Isten színe elé. Alakult az ember istenképe, és „vallásképe”. Évezredek során formálódott az emberiségben, hogy mit is jelent az, hogy Istenünk van, akinek népe vagyunk. Ez is a kijelentés része. Az arany foglalat, amibe Jézus Krisztus drágakőként illeszkedik. Isten folyamatos szava készítette elő hitvallásunkat, amit a Szentírás dokumentál: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó.
Van, aki azt mondja, Jézus Krisztus Isten minden közvetlen kijelentésének beteljesítője, és utána már nem kapunk és nem is kaphatunk semmiféle kijelentést, hanem fogjuk az írott Bibliát, és abból alkossunk dogmatikai elveket, etikai rendszereket. Én viszont olvastam az Apostolok Cselekedeteit, olvastam János evangéliumát, és ott feketén-fehéren az áll, hogy az egyház Ura mindig, minden időben Jézus Krisztus, és Ő a Szent Lelke által gyakorolja a hatalmát mind a mai napig. Még a Bibliát is az Ő Szent Lelke segítségével tudjuk csak jól érteni, helyesen olvasni.
Istennek van tehát közvetlen szava ma is hozzánk, de nem minden transzcendens szó Isten szava, ezért a csupasz, vakmerő meditációk sok veszéllyel járnak. Keresztyén ember Bibliával a kezében meditál. De amikor kezünkbe vesszük a Bibliát, óvakodnunk kell attól, hogy eltévedjünk a száraz betűk között, hogy racionálisan, objektív tudományossággal valamiféle minden időkre érvényes igazságokat kristályosítsunk ki belőle. A Bibliát azért kaptuk, hogy a holt betűk megelevenedjenek, hogy az élő Isten „valós időben” megszólaljon rajta keresztül. Az evangélium nem valami egyszer s mindenkorra kijelentett igazság vagy elv, hanem az a pillanat, amikor a mennyei Király hírnökei, az Ő hangjának hordozói, bekiáltanak az életünkbe, hogy készülj, vendéged jön, az Úr Jézus Krisztus, Isten Fia maga, és megment abból a helyzetből, amiben éppen vergődsz. Ez a mindenkori szent evangélium, aminek újra meg újra meg kell szólalnia, ahogy a történelem kezdeteitől fogva is folyton megszólalt.