Mielőtt a teológia részleteibe belemerülhetnénk, fontos kijelölni a "sarokpontokat", "koordinátarendszert", valamiféle biztos vonatkoztatási rendszert, amiben a világot, a vallásos teret érzékelni kezdjük. A reformátori hitvallás szerint érvényesnek kell lennie a "sola Scriptura" elvének, azaz mindent, a hit minden gondolatát, szándékát a Szentírásból kell meríteni. Mivel az élet minden területét a hit határozza meg, ezért tulajdonképpen a Szentírásból, a Bibliából kell az élet minden kérdésére megtalálni a választ. Ez szép és tiszta elv. Viszont nehézségeket okoz. Ugyanis nem mindegy, milyen szemmel olvassuk a Szentírást. Az a tapasztalat, hogy az olvasótól is nagyban függ, hogy milyen igazságot olvas ki belőle. Valami vallásos minimumnak tehát lennie kell az ember kezében, szívében, hogy a Szentírást építőleg tudja értelmezni. Erre szolgálnak a hitvallásunk rövid összefoglalásai. A hitvallások, szándékuk szerint úgy vannak összeállítva, hogy ezeket szem előtt tartva a Szentírásnak egymással harmonizáló, összeegyeztethető értelmezéseit fogjuk kapni, ha egymással párhuzamosan kezdünk hozzá az olvasáshoz. A hitvallások tehát olyan iratok, amik a hívő ember békességét, egyetértését szolgálják. Bár a Szentírást megelőzően kapjuk ezeket kézbe, mégis igazolhatóak a Szentírás alapján. Nem kell tartanunk attól, hogy később, az alaposabb elmélyülés alkalmával ezektől meg kellene válnunk, mintha túlhaladtuk volna őket.
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved,
jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is;
mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól;
mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.
Ámen.
Hiszek egy Istenben,
mindenható Atyában,
mennynek és földnek teremtőjében.
És Jézus Krisztusban,
az ő egyszülött Fiában,
a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől,
született Szűz Máriától,
szenvedett Poncius Pilátus alatt,
megfeszítették, meghalt és eltemették;
alászállt a poklokra,
harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe,
ott ül a mindenható Atya Isten jobbján,
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházat,
a szentek közösségét,
a bűnök bocsánatát,
a test feltámadását,
és az örök életet.
Ámen.
A Heidelbergi Káté a reformátusok hitvallásának egyik összefoglalása. 1563-ban készítették a korabeli Pfalzi Választófejedelemség számára. Mivel jól használható volt, bevált a gyakorlatban, és széles körben elterjedt Magyarországon is, ezért 1646-ban a magyar református egyháznak is hivatalos iratává vált. Teljes szövege elérhető a Magyar Református Egyház honlapján a "Hitvallásaink" menüpont alatt.
https://reformatus.hu/isten-szolt/hitvallasaink/heidelbergi-kate/
1563 régen volt, és ma joggal tesszük fel a kérdést, hogy "a tudomány mai állása szerint" hogyan tekintsünk ezekre a gondolatokra? Jogos a kérdés, hiszen a Káté egyik vezérgondolata a felségsértés, amin keresztül a megváltástant magyarázza, szemlélteti. Ma már a vezetőket választjuk, a politikusokat kritizáljuk, és a királyi méltóság tisztelete helyett a határozott kiállás vette át vezető helyet a társadalmi értékrendünkben. Már ezért sem lehet egyszerűen gondolkodás nélkül, értelmezés nélkül hivatkozni erre a hitvallásra, mint sajátunkra. De éppen a világ fejlődésével együtt el is tűnt valami az életünkből, amit a Káténak még sikerült megragadnia, és mint régi szövegnek, megőriznie a számunkra. Ezért van most nagy szükségünk rá, hogy újraolvassuk, és megtaláljuk benne életünk feledésbe merült alapjait.
Erre vállalkozom a következő gondolatokban. Szeretném elmondani, hogy nekem mit jelent a Heidelbergi Káté ma, mi az, amiben megerősít. Hogyan lehet mégis mai saját hitvallásom ez a régi irat.