9 Így szólt hozzám az Úr igéje: 10 Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilóniából jöttek. Menj el még ma Jósijjának, Cefanjá fiának a házához, 11 vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére! 12 Ezt mondd neki: Így szól a Seregek Ura: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve. Minden sarjadásnak indul a kezei alatt, ő felépíti majd az Úr templomát. 13 Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között. 14 A korona pedig legyen ott az Úr templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Cefanjá fiának a jóságára. 15 Eljönnek azok is, akik távol laknak, és építik az Úr templomát. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az Úrnak a szavára.

Amikor Jeruzsálemben Ezékiás volt a király, és Ézsaiás próféta imádkozott érte, Frígiában, a Kis-Ázsia majdnem egészére kiterjedő országban egy Midász nevű király uralkodott, Gordiusz fia. Az emberek szeretnek meséket mondani a királyokról, így róla is szép legendák maradtak fenn. 

1 Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. Ezek a hegyek érchegyek voltak. 2 Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, 3 a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig erős, tarka lovak. 4 Megszólaltam, és ezt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek, uram? 5 Az angyal így felelt nekem: Ezek a négy égtáj szelei, amelyek eddig az egész föld Ura előtt álltak, most pedig útjukra kelnek. 6 A fekete lovak észak földjére mennek, utánuk mennek a fehérek, a tarkák pedig dél földjére mennek. 7 Az erősek is előálltak, és indulni akartak, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet. 8 Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták lelkemet észak földjén (Zakariás 6,1-8).

Két hegy. „Érchegyek”. Szó szerint bronzhegyek. Itt megálltam, mert az „érchegy” szó eltakar valamit, ami ebben a látomásban Zakariás szemét szinte megvakította, olyan fényességgel ragyogott fel neki. Nem érc, amit a hegyekből bányásznak, hanem színtiszta csillogó fém, bronz!

5 Azután előlépett a velem beszélő angyal, és ezt mondta: Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt! 6 Én azt kérdeztem: Mi ez? Ő így felelt: Egy véka közeledik itt. És így folytatta: Ebben van az egész ország bűne. 7 Egyszer csak fölemelkedett az ólomfedő, és íme, egy asszony ült a vékában. 8 Az angyal ezt mondta: Ez a gonoszság! Majd visszalökte az asszonyt a vékába, az ólomfödelet pedig rácsapta a vékára. 9 Majd föltekintettem, és láttam, hogy két asszony közeledik, nagy szelet kavarva szárnyaikkal – olyan szárnyaik voltak, mint a gólyáknak –, és fölemelték a vékát az ég és a föld közé. 10 Ekkor megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Hova viszik ezek a vékát? 11 Ő így válaszolt: Sineár földjére, ott építenek házat neki, és ha elkészült, odateszik egy emelvényre (Zakariás 5,5-11).

Felépül a templom, ragyogni kezd Isten gyülekezetének a világossága. És ez a világosság nem csak táplál és életet ad, hanem meg is tisztít. Áldás és átok kéz a kézben jár.

Valahol láttam egy rövid videót, amelyikben arról volt szó, hogy az áldás mindenkinek jár, kivétel nélkül. Hogy senkit sem szabad kizárni az áldásból. Hogy az áldás az, ami közös, ami összeköt minden egyes embert ezen a világon. Ezért, hogy senkit meg ne sértsünk, hogy senkit ne „diszkrimináljunk”, áldásról beszélünk és áldást kívánunk.

1 Ismét föltekintettem, és egy repülő irattekercset láttam. 2 Megkérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem: Egy repülő irattekercset látok, amely húsz könyök hosszú és tíz könyök széles. 3 Akkor ezt mondta nekem: Ez az az átok, amely mindenhová eljut az ország területén. Bizony, megbűnhődik minden tolvaj, ahogyan abban írva van, és megbűnhődik minden esküdöző, ahogyan abban írva van. 4 Kibocsátottam az átkot – így szól a Seregek Ura –, és behatol az a tolvaj házába meg annak a házába, aki az én nevemre hamisan esküszik. Ott marad annak a házában, és elpusztítja azt gerendástul, kövestül (Zakariás 5,1-4).

Először az ellenség elűzése. Azután a főpap megigazulása. Azután a lámpatartó: a világ világossága, a gyülekezet. A király, aki Isten Szent Lelkének erejével felépíti a templomot.

Miért?

„Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: »Áldás, áldás szálljon rá!«” (4,7b). A király teszi fel a zárókövet a templomra, amit nem emberi erővel és nem katonai hatalommal épített, hanem Isten Szent Lelkével. És közben ott áll körben az imádkozó nép, a gyülekezet, egybegyűlve az angyalok és üdvözült lelkek társaságában... Hiszem, hogy ők is ott vannak. És együtt kiáltják: „Áldás, áldás szálljon a templomra!” Vagy azt, hogy „Kegyelem, kegyelem legyen mindazoknak, akik ehhez a templomhoz tartoznak!” Mindkettő. Kegyelem és békesség és áldás Istentől, ami Atyánktól... és az Úr Jézus Krisztustól, aki az egyetlen kegyelem és békességszerző, áldásadó a világ teremtése óta annak végéig. Kegyelem Józsué főpapnak, aki a munka hevében elveszítette szentségét. Kegyelem Zerubbábel helytartónak, aki a nagy igyekezetében erőszakhoz nyúlt. Kegyelem az egész népnek, amely annyit szenvedett a babiloni fogság alatt. És az Úr szava beteljesül: „Egyetlen nap alatt fogom eltörölni ennek az országnak a bűneit is! Azon a napon – így szól a Seregek Ura – meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá” (3,9b-10).