9 Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya!
Ímé, jön néked a te királyod, igaz és szabadító ő,
szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén.
10 És kivesztem a szekeret Efraimból, és a lovat Jeruzsálemből,
kivesztem a harci kézívet is, és békességet hirdet a pogányoknak;
és uralkodik tengertől tengerig, és a folyamtól a föld határáig.
11 Sőt a veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból, amelyben nincs víz.
12 Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai!
Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!
13 Mert kifeszítem Júdát magamnak mintegy kézívet, és megtöltöm Efraimot.
És felindítom fiaidat, oh, Sion, a te fiaid ellen, oh, Jáván, és olyanná teszlek, mint a hős fegyvere.
14 És megjelen felettük az Úr, és nyila repül, mint a villámlás.
Az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő.
15 A Seregeknek Ura megoltalmazza őket, megemésztik és letapossák a parittyaköveket,
és isznak és zajongnak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék és mint az oltár szegletei.
16 És megsegíti őket az Úr, az ő Istenük ama napon mint az ő népének nyáját, és mint koronakövek ragyognak az ő földjén.
17 Oh, mily nagy az ő jósága és mily nagy az ő kedvessége! Ifjakat tesz virágzóvá a gabona, és leányokat a must.
10,1 Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején!
Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik,
és kinek-kinek füvet a mezőn.
2 Mert a bálványok hazugságot szólnak, a varázslók pedig hamisságot látnak,
és üres álmokat beszélnek, hiábavalósággal vigasztalnak,
azért elszélednek, mint a juhnyáj, amely sanyarog, mert nincs pásztora.
(Zakariás 9,9-10,2)
Jöjjön el a Te országod!
Imádkozzuk. Naponta imádkozzuk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod…
És akkor egyszer csak megszólal az Úr: Íme, jön királyod! Ország ott van, ahol király van, ahol megvalósul a király akarata. Vágyjuk, hívjuk, reméljük, hisszük Isten akaratát: és Ő királyt küld, hogy legyen, aki beleéli ebbe a világba Isten tökéletes, szent, éltető akaratát.
Ímé, jön néked a te királyod, igaz és szabadító ő!
A Károli fordítást hoztam most, mert itt ez a kis szócska a mondat elején: „ímé”. Látod? Nézd! Ott jön királyod!
Ezt az Igét idézték Virágvasárnapon, amikor Jézus Krisztus szamárháton bevonult Jeruzsálembe:
Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya!
Ímé, jön néked a te királyod, igaz és szabadító ő,
szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén.
Nagy örömmel fogadták Őt, örömükben feldíszítették pálmaágakkal az ösvényt, királynak kijáró tisztelettel és alázattal leterítették elé felsőruhájukat. Mert angyalok hordozzák Őt, hogy meg ne üsse lábát a kőben. Mennyei karok énekelnek, míg elfoglalja a királyi trónját.
Jöjj, Urunk Jézus, légy a mi királyunk, legyen meg a Te akaratod! Legyünk a Te országod!
*
Felnézünk, és Őt látjuk, akinek tekintete olyan, mint mikor a tavaszi nap ránk ragyog, és felolvasztja a dermesztő, fagyott világot. Az Ő tekintete megérinti a földet, mint ahogy lehull a harmat, és élet sarjad a földből. „Kérjetek esőt az Úrtól!” Amikor a vetésnek, a kerteknek van esőre szüksége. És Ő válaszol: Ifjakat tesz virágzóvá a gabona, és leányokat a must. Az egészen hétköznapi dolgokban, a mindennapi kenyerünkben is átélhetjük Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus teremtő, újjáteremtő jelenlétét.
Ímé. Ezt jelenti ez a szó. Hogy Ő van itt, akire felnézhetünk. Nézz fel, és lásd meg Őt. Szeretettel vesz körül, számon tart. Számon tartja minden szenvedésedet, és gondoskodik arról, hogy igazság legyen. „Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!” Ma. Most. Itt, ebben a pillanatban, amikor felnézel Rá, azt mondja: igazságot szolgáltatok. Nem az az üzenet, hogy a hívő ember mindent elenged, a hívő emberrel mindent meg lehet csinálni büntetlenül. Az üzenet az, hogy amikor a mi Urunk érkezik, akkor igazságot szolgáltat. Kétszeresen kárpótol minden szenvedésért, amit az Ő nevében el kellett viselnünk.
A „reménység foglyai” vagyunk. Egészen addig a pillanatig a reménység foglyai vagyunk, míg Ő meg nem érkezik, és azt nem mondjuk, hogy áldott, aki az Úr nevében jön! „Reménykedő foglyok” – mondja az Új Fordítás. Foglyok, valahol Babilonban, akiket elhurcoltak hazájukból, akiket idegen ideológiák közé kényszerítettek, akiket idegen érdekek szolgálatával gyötörnek. Foglyok, akik reménykednek, hogy nem marad ez így örökre. Ezt is jelenti a „reménység foglyai”.
De mást is jelent. Azt, hogy Isten Szent Lelke foglyul ejtette a szívünket, a gondolatainkat, hogy Jézus Krisztusban legyen a reménységünk. Foglyai vagyunk az „evangéliumnak”. Az evangélium pedig az, hogy „Örülj nagyon, Istennek népe, mert íme – én már látom Őt – királyod érkezik, aki igazságot hoz és szabadítást.” „Elközelített Isten országa!” Foglyai vagyunk ennek a reménységnek, ennek az ígéretnek. Ennek a jó hírnek. Nem tudunk, és nem is akarunk eltérni tőle. Hisszük, hogy a mi Királyunk, Urunk, Jézus Krisztus jönni fog, sőt, már Szent Lelke által most is itt van közöttünk.
Íme: esik az eső. Kértük, és adta, hogy merjük hinni az örömhírt, hogy Ő hall minket. Még ha nem is teljesíti azonnal minden kívánságunkat. Még ha az Ő végső és teljes visszajövetele várat is magára. Az Ő Igéje, mint drága ékszer, aranylánc, fogságban tart minket, hogy el ne veszítsük örömünket.
*
Ebben az örömben gyökerezünk meg. Erre az örömre hangolódunk rá minden imádságunkban a belső szobánkban. Erről az örömről énekelünk istentiszteleteinken. Ezt az örömöt éljük át az Úr Asztala körül. Ebbe az örömbe kapaszkodunk, amikor temetőben állunk meg letenni az Úr lába elé szomorúságunkat. „Krisztus Jézusban” gyökerezünk meg. Íme, Királyod jön! És valósággal megváltozik körülöttünk a világ.
Így lehetséges az, hogy fegyverek, harci eszközök nélkül terjedjen Isten békessége ezen a világon, míg el nem éri a föld végső határait. Tengertől tengerig.
Úgy vagyunk, ahogy Keresztelő János kérdésére válaszul mondta a mi Urunk:
„Mindezt [Jézus csodáit] hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” (Lukács 7,18-23).
Örülj nagyon, Isten népe, mert Királyod érkezik hozzád, és akkor vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium. Megoldhatatlan problémák oldódnak meg, gyógyíthatatlan betegségek múlnak el pusztán úgy, hogy belegyökerezünk Jézus Krisztusba!
*
Hogy lehetséges ez?
Ahhoz, hogy higgyünk, szükségünk van valami magyarázat-félére. Valami képre, gondolatmenetre, amit megjegyezhetünk, ami mentén igazodhatunk Isten akaratához. Ezért most egy kicsit magyarázom a csodát, hogy jobban bele tudjuk élni magunkat. Máskor, másvalaki talán másképp fogja magának lefordítani, szálakra bontani Krisztus mindenre elégséges kegyelmét.
Én most azt mondom, hogy ha nem a mi Megváltó Urunk áll fölöttünk Királyként, aki úgy szeret minket, hogy életét adta értünk a kereszten, hogy mi bízzunk Őbenne, akkor csak a jéghideg világűr tátong a fejünk fölött. Akkor alattunk is csak a feneketlen mélység van. Akkor Isten gondviselő ölelése helyett a koromfekete rettegés kerít hatalmába.
Hányan gyökereznek bele ebbe a rettegésbe! Hogy szép az, hogy van itt ez az élet: eszünk, iszunk, nevetünk. Úgy teszünk, mintha minden rendben volna, de közben mindnyájan tudjuk, hogy egyszer nyílik az ajtó, mint az orvosi rendelőben, és kérik a következőt. És pótcselekvésekbe fogunk, csak hogy eltereljük a figyelmet erről a minden porcikánkat átható „váradalomról”. Nem gondolunk rá. Különböző elterelő praktikákat dolgozunk ki. Meditálunk. Kimegyünk a természetbe. Wellnessbe megyünk. Belevetjük magunkat a művészetekbe. Regényeket olvasunk, vagy hónapokra beszippant minket valami virtuális világ a maga szerepjátékaival.
Mások próbálják intellektuálisan leküzdeni a rettenetet. Bonyolultabbnál bonyolultabb elméleteket alkotunk a világ értelméről, tanulunk, tanulunk, tanulunk, kutatjuk a kijáratot, mert valami hamis ösztönünk azt súgja, hogy van logikai megoldása ennek a szabadulószobának, vagy legalább megtaláljuk a vészkijárat jelzőcsengőjét.
Megint mások rituálékat találnak ki. Minden nap mindennek pontosan ugyanúgy kell történnie, mert akkor a következő nap is garantáltan végigfut a megadott menetrend szerint. Ha sikerül foltmentesen megszáradnia a frissen mosott ablakoknak, ha élére vannak hajtogatva a ruhák a szekrényben, ha minden edény el van mosogatva, akkor nincs baj, akkor van holnap!
Olyanok is vannak, akik azzal vannak elfoglalva, hogy szépnek, boldognak, tökéletesnek lássa őket a világ. Mert azok vagyunk, aminek látszunk mások szemében. Smink, öltözködés, szelfi, valóságos fotóművészek vagyunk, portrékészítő mesterek, akik a gyerekek játékait megadott rendszer szerint rendezik el „rendetlenségbe”, de csak úgy, hogy az aranymetszés szabályai szerint legyenek a vadonatúj lámaszőr ágytakarón szétszórva, és a csecsemő véletlenül pont úgy rosszalkodik, ahogy a legtöbb lájkot kiváltja majd a közösségi médiában. Gyönyörű fotókkal építünk falat a mindent elborító belső rettegésünk köré, nehogy észrevegye valaki.
Ezért szól nekünk ilyen szigorú, ellentmondást nem tűrő parancsként mai Igénk: Örülj nagyon, Isten népe! Örülj, Krisztus népe! Mert íme, Királyod az ajtó előtt áll, és zörget. Nyiss ajtót neki, engedd be a te otthonodba, amit ebek harmincadjára hagytál ott, amikor kimenekültél a természetbe meditálni. És szentélyt készít a te szobádban, hogy hihesd és vallhasd, hogy mindig ott kell Isten Szent Lelkét hívnod és várnod, ahol éppen állsz, mert íme, Ő van itt, a te Királyod, aki békességet, megbékélést hirdet. Másokkal és önmagaddal.
Engedd be Jézus Krisztust a te sötét, rémséges szabadulószobádba, hogy megtalálja a kivezető utat. Nála vannak a halál és a pokol kulcsai, és nincs az a kiszáradt víztározó, amiből Ő ki ne tudna húzni!
Engedd be Őt a te szent Templomodba, lakásodba, amit minden erődet megfeszítve próbálsz tisztán tartani, hogy Ő tisztítsa azt meg, szentelje meg az Ő isteni erejével. És akkor átélheted, amit hirdet az Ige: Ő öltöztet téged ragyogó fehér ruhába, amikor megérkezel az ő nagy, szépen megrendezett, gazdagon terített királyi vendégségébe.
Engedd be Őt a te belső káoszodba, a szőnyeg alá, ahová annyi mindent besöpörtél, hogy rendet teremtsen, értelmet adjon minden egyes legókockának, hogy kitakarítson mindent, és a te belső szépséged, Őbenne meggyökerezett életed szépsége sugározzon most már kifelé, és ebben gyönyörködhessenek mások.
Parancs ez nekünk: Örülj nagyon! Mert a reménység foglya vagy. Ő el nem enged téged, hanem megszabadít, igazságot tesz, kétszeresen kárpótol, és szelíden, szeretettel tartja távol tőled ellenségeidet. Hogy soha többet ne kelljen rettegned. Elközelített Isten országa, ahol jó lenni.
Oh, mily nagy az ő jósága és mily nagy az ő kedvessége!