Bárki más, aki hozzánk hasonlóan csupán teremtmény, megfizethet-e helyettünk?
Senki sem.
Először is, Isten nem akar más teremtményt büntetni amiatt, amit az ember követett el.
Másodszor, nincs olyan teremtmény, aki Isten bűnt gyűlölő haragját el tudná hordozni, vagy másokat attól meg tudna szabadítani.
Furcsa kérdés. Megvallom őszintén, nekem eszembe sem jutott, hogy a saját vétkeimért valaki mástól várjam a jóvátételt. És ez valahol, azt hiszem, mélyen belénk van nevelve. Erény az, ha valaki becsületes, és vállalja tettei következményét. A felnőtt ember ismertetőjele, hogy vállalja a felelősséget.
Erősíti ezt, nevel erre az erényre európai kultúránk két nagy alkotása is. A görög gondolkodás és a római jog. A görög gondolkodás valami egészen különleges alkotás. Azt tartja ugyanis szem előtt, hogy „kősziklára építsük a házunkat”, minden gondolatunk, minden tervünk legyen megalapozott, átgondolt, logikus, értelmes. Ellentmondásmentes. A számításainkat ne körülbelül végezzük, hanem találjunk pontos képleteket, módszereket. És ha ilyen céltudatosan, ellentmondásmentesen, szakszerűen építettük fel az életünket, akkor van alapja annak, hogy felelősséget vállaljunk döntéseinkért. Tudom, hogy mit miért csinálok, tehát, mivel hétszer is átgondolom, mielőtt belefognék valami éles tevékenységbe, nagy valószínűséggel akarom is azt az eredményt, ami elő fog állni. Tehát felelős vagyok érte.
A római jog olyan zseniális alkotása volt az ókornak, hogy mind a mai napig a jogrendszerünk alapja. Jogi képzéseken először római jogot tanítanak, és csak azután tanítják meg a mai jogszabályokat. A maga nemében óriási találmány a római jog. Azon fáradozik ugyanis, hogy a lehető legteljesebb igazság érvényesüljön. Ennek pedig egyik legfontosabb eleme, hogy az fizessen meg, aki elkövette a bűnt. Annyit fizessen, ami arányos a kárral. Nem akar a római jog kollektív büntetést. És megbotránkozna azon az eljáráson, aminek klasszikus mintapéldáját Józsué könyvében olvassuk, és úgy ismerjük, mint „Ákán bűne” (Józsué 7). Mikor Józsué vereséget szenvedett Ajnál, imádkozott az Úrhoz.
Az Úr azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért fekszel ott, arccal a földre borulva? Vétkezett Izráel, megszegték szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtásra szánt dolgokból, ellopták, és titokban a holmijuk közé tették. Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! Kelj föl, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg magatokat holnapra! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: Kiirtanivaló van közötted, Izráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok magatok közül a kiirtanivalót. Jöjjetek ide reggel törzsenként. Abból a törzsből, amelyet sorsvetés útján megjelöl az Úr, jöjjenek ide a nemzetségek. Abból a nemzetségből, amelyet megjelöl az Úr, jöjjenek ide a családok. Abból a családból, amelyet megjelöl az Úr, jöjjenek ide a férfiak. Akit azután kiirtandónak jelöl ki, azt meg kell égetni mindenével együtt, mert megszegte az Úr szövetségét, és gyalázatos dolgot követett el Izráelben. Józsué korán reggel fölkelt, felsorakoztatta Izráel törzseit, és a sorsvetés Júda törzsét jelölte meg. Azután felsorakoztatta Júda nemzetségeit, és a sorsvetés Zerah nemzetségét jelölte meg. Azután felsorakoztatta Zerah nemzetségéből a családfőket, és a sorsvetés Zabdít jelölte meg. Amikor az ő családjának a férfiait sorakoztatta fel, a sorsvetés a Júda törzséből való Ákánt, Karmí fiát, Zabdí unokáját, Zerah dédunokáját jelölte meg. Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az Úr, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van. Ekkor Józsué követeket küldött, akik elfutottak a sátorba. És csakugyan el volt ásva mindez a sátrában, és az ezüst is alatta volt. Előhozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izráel fiaihoz, és odatették az Úr színe elé. Józsué pedig fogta Ákánt, Zerah fiát, az ezüstöt, a köntöst, az aranyrudat, fiait és leányait, marháit, szamarait és juhait, sátrát és mindenét. Vele volt egész Izráel, és elvitték őket az Ákór-völgybe. Ott ezt mondta Józsué: Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az Úr ezt a szerencsétlenséget most rád! És megkövezte őket egész Izráel, majd elégették őket. Így kövezték meg őket. Azután nagy kőhalmot raktak föléje, amely a mai napig megvan. Ekkor megszűnt az Úr izzó haragja. Ezért nevezik azt a helyet Ákór-völgynek mind a mai napig (Józsué 7,10-26).
A római jog ilyet nem ismer. Ismeri viszont a pontos tanúvallomásokat, a tények pontos felderítését, a rendezett bírósági eljárásrendet, a precíz jogi fogalmakat, és az ártatlanság vélelmét! Nincs olyan, hogy valakit bűnösnek tekintsenek, míg minden kétséget kizáró bizonyítékok nem állnak rendelkezésre. A római polgárt még vallatni sem lehet, ha nincs ellene valami kétségtelen vád.
És ez a jogrendszer hihetetlen biztonságot ad az állampolgároknak. Bízhatok benne, hogy ha ártatlan vagyok, ha jó szándékkal élem az életemet, akkor védelmet kapok az államtól. Bízhatok benne, hogy ha szerződést kötök, ha üzletet kötök, nem fognak átverni, mert vannak eszközeim, hogy hozzájussak jogos követeléseimhez. Bízhatok benne, hogy mások bűnéért engem nem fognak büntetni. Hacsak önként kezességet nem vállaltam valakiért. De minden keretek közt van, szabályozva van, és megszűnik az a bizonytalanság, ami lehetetlenné tenne mindenfajta építkezést, alkotást. A római jog volt az egyik fő találmány, ami olyan naggyá tette a Római Birodalmat.
Nem jut tehát eszembe, hogy kisorsoljam, vagy személyes ellenszenv alapján kijelöljem a vétkest, a „bűnbakot”, aki miatt átok van a népen, és végül kegyetlenül kivégezzem családjával együtt. Nem jut eszembe, hogy valamiféle babonás megoldásokat keressek, hogy azzal tegyem jóvá a bűneimet. Pénzérmét dobjak a kútba? Áldozzak fel egy igaz barátságot valamiféle célért, dicsőségért, mert nélküle előbbre juthatok valamiféle ranglétrán? A csillagok állását figyeljem, és amikor tetszetős alakzatban állnak a csillagok az égen, akkor induljak üzletet kötni? Találomra kinyissam a Bibliát, és amelyik verssorra téved először a szemem, aszerint alakítsam a napomat, … mások életét?
Babonák tömkelegével élünk együtt, amitől pedig a görög filozófia, államelmélet, tudomány és a római jog megszabadíthatott volna. Ők tudták, hogyan lehet a földi életet a legcélszerűbben élni. Egy magasabb fejlettségi foknak tekinthető a jól átgondolt, megszervezett társadalmi élet. Szemben a korábbi, bizonytalan, babonás világgal.
Például a zsidó vallásban bárányokat és egyéb állatokat öltek le a legszentebb helyen, a jeruzsálemi templomban. Feltették egy nagy tűzre, és elégették az Istennek. Hálából és bűneikért jóvátételül. A görögök is csináltak ilyet, csak másik templomban, másféle állattal. Ez már fejlődésnek tekinthető, mert primitívebb vallásokban embert áldoztak, amikor valamitől nagyon rettegtek az emberek, amikor azt akarták, hogy Isten vegye le róluk a haragját. Aztán a filozófusok megpróbálták kigyógyítani ebből a világot. A római hadvezérek is megmutatták, hogy nem az segít az ellenség ellen, ha a király elássa a fiát a városkapu alá. – „Az ő idejében építette újjá a bételi Híél Jerikót. Elsőszülött fián, Abírámon vetette meg annak az alapját, és legkisebb fián, Szegúbon állította fel a kapuját, az Úr szava szerint, amelyet megmondott Józsué, Nún fia által” (1Kir 16,34). – Hanem a jó stratégia, a modern fegyverek és a gyakorlott, ütőképes hadsereg számít.
Ahogy haladt előre az emberi kultúra fejlődése, úgy szorult háttérbe minden, amit megmagyarázhatatlannak, babonásnak tartottak. Így, majdnem elhittük, hogy Istennek nincs is semmi ráhatása erre a világra. Szembekerült egymással a józan ész, az átgondolt, megfontolt élet és a hit. És, elég rossz ezt kimondani, de volt idő, amikor hittapasztalatokat csak azok élhettek át, akiknek megbomlott az elméjük, és képtelenné váltak a racionális, logikus gondolkodásra! Ők alkalmassá váltak arra, hogy a földi, materiális viszonyokba nem illeszkedő jelenségeket is igaznak és létezőnek fogadják el. „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz” – mondja Fesztusz Pál apostolnak, amikor Pál bizonyságot tesz a földi viszonyokon túl eső jelenségekről (ApCsel 26,24). Követni egy látomást, ami egy racionálisan gondolkodó ember számára akár napszúrástól kapott hallucináció is lehetne?
Itt áll tehát előttünk ez a vékony mezsgye, a „keskeny út”, amikor a lehető legkomolyabban vesszük a földi viszonyokat, a logikát, a „logoszt”, és a jogot, az igazságot, a gyengék védelmét, de nem tekintjük olyan zártnak ezt a világot, hogy Isten abba ne szólhatna bele. Istennek van szava. Van átka, és van kegyelme. Isten számon kéri tőIünk a meggondolatlan, felelőtlen döntéseinket, és a jogtalanságot. Istennek van követelése, és Isten követelése az egész emberiségnek szól, ahogy küldetése is az egész emberiségnek van ezen a világon. Kollektív átok! Istennek van szava, parancsolata, ami alapján egyes szent, Istennek szentelt helyeken, kiábrázolták évezredeken át ezt az igazságot, hogy az ember tartozik Istennek, és meg kell fizetni ezt a tartozást. Isten akaratából bárányokat öltek le, évszázadokon keresztül egy erre a célra épített templomban. Hogy emlékezzünk, hogy jön majd az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.
Ha ezt a dimenziót elfelejtjük, és nem tekintjük a logikus gondolkodásunk és az igazságszolgáltatásunk szerves részének Istent, és az Ő akaratát, akkor különböző hittöredékek fognak megjelenni az életünkben. Az ilyen hittöredékek pedig mindig valamiféle patologikus formában jelentkeznek. Egész egyszerűen nem lehet másképp összeállítani az életet, hogy valahol meg ne jelenne benne az áldozat gondolata, egy ember, vagy embercsoport, akit szükségszerűen az átok okának kell feltüntetnünk.
Nagy szükségünk van Krisztus vérére, hogy mi, apránként, el ne vérezzünk az átok alatt, amit sohasem tudnánk megfizetni. Akkor is, ha ez túlmutat a kutatható, logikusan megmagyarázható jelenségeken. Akkor is, ha ez ősibb, mint az európai, kulturált gondolkodás. Nem nekem kell megfizetnem Istennek a tartozásomat, mert több a tartozásom, mint amit az egész életem ér. De nem is küldhetek oda senkit magam helyett. Az ókori áldozati állatok is csak utaltak az egyetlen igaz áldozatra, Krisztus keresztáldozatára. De le sem tagadhatom a jelenséget, hogy átok alatt vagyunk, és ezért meg kell fizetnie valakinek, mert akkor észrevétlenül, tudat alatt fogja az élet megtermelni a maga áldozatait, akik elvéreznek kulturált, illedelmes világunkban. Ne fordítsuk el a fejünket saját áldozatainktól! Nézzünk körül, és lássuk meg, kinek a vérén vetettük meg életünk alapjait. Sürgősen találjunk rá Krisztusra, hogy ők visszakaphassák életüket, és mi is szabaduljunk!