6. Vajon Isten teremtette volna az embert ilyen gonosszá és romlottá?

Nem.

Isten az embert jónak teremtette, saját képére, azaz igazságosságra és valóságos szentségre alkotta,

hogy teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse, vele örökké boldogan éljen, őt dicsérje és magasztalja.

Milyen kérdés ez? „Vajon Isten teremtette volna az embert ilyen gonosszá és romlottá?” Hangzik a válsz: „Nem.” Furcsa ez a párbeszéd. A hívő ember felhorkan: honnan veszed a merészséget, hogy Istenről ilyen gonoszságot állíts?! Hogy képzeled, hogy ilyen szentségtelen dolgot feltételezel Istenről?

És a hitben nevelkedett ember megszokja, hogy vannak kérdések, amiket nem szabad feltenni. És egy idő után már saját magában zajlik ez a párbeszéd. Az érdeklődő, a látó gyermeki kérdez: „Ki a hibás, hogy én ilyen selejtesre sikerültem, és ennyi kárt okozok?” – a szigorú fegyelmező szülői pedig ordít vele, hogy hallgasson el!

És sosem jutunk előbbre. Csak addig, hogy „Nem!!!” Nem egy ponttal a mondat végén, hanem három felkiáltójellel.

5. Megtarthatod-e mindezt tökéletesen?

Nem, mert természetem szerint hajlamos vagyok Istent és felebarátomat gyűlölni.

Egyetlen parancsolat: szeresd Istent, és szeresd az embert. És nem tudjuk megtartani. Nem elméletileg volna lehetetlen, hanem gyakorlatilag nem sikerül. Csak körül kell nézni.

Gary Chapman szerint öt szeretetnyelvünk van. A mellettünk élő ember ezeken át képes érzékelni, hogy szeretjük őt. Mire lehet szüksége, amiből tudja, hogy szeretjük? 1. Elismerő szavak. Meg kell mondani neki, hogy milyen jó az, amit csinál, milyen értékes ember ő maga. És akkor érzi, hogy szeretjük, becsüljük őt. 2. Minőségi idő. Töltsünk vele időt, értékes időt. Szánjuk rá az időt, hogy legyen ideje kibontakozni a közösségérzésnek. Nem vagy egyedül, szeretlek. 3. Adjunk ajándékot. Kapjon valamit tőlünk, ami azon felül van, amivel amúgy is tartoznánk neki. Ne csak azt kapja, amit megérdemel, hanem érezze kitüntetettnek magát. 4. Tegyünk neki szívességet. Akkor tudhatja, hogy fontos, amit végez, hogy kivívja mások elismerését, olyasmit végez, ami értékes annyira, hogy segítenek is benne. 5. És végül ott a testi érintés. Az ölelés, a kézfogás, a simogatás, mert éreznie kell, hogy valaki gondoskodik róla.

4. Mit követel tőlünk Isten törvénye?

Krisztus az, aki megtanítja nekünk a törvény lényegét Máté evangéliuma 22. részében: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Volt, van a reformációnak egy jelszava: Sola Scriptura. Egyedül a Szentírás. Jó ötlet, venni az eredeti dokumentumokat, és felfrissíteni az egyház tudását arról, hogy honnan indult, mi a lényege, hová tart, mihez kell tartania magát. Mind a mai napig ezt teszi a református prédikáció, a Szentírásból olvassa ki ezt a négyfélét.

De a Káté olyasmire tanít meg, amit még azelőtt látnunk kell, mielőtt a Bibliát a kezünkbe vesszük. Talán még azelőtt, hogy prédikációkat kezdenénk hallgatni. A Káté olyan, mint az az ember, aki szeretettel átnyújtja nekünk a Szentírást. Vagy olyan, mint az az ember, aki először vezet be minket egy istentiszteletre, és közben itt-ott odasúgja, mire hogyan érdemes odafigyelni: itt van Isten köztünk! Ilyenkor az írott szöveg mellett átveszünk egy mozdulatot is, a tiszteletet, ahogy az előttünk járó viszonyul ezekhez a dolgokhoz. Észre sem vesszük, de van egy tradíció, amit csak élő emberek adhatnak át egymásnak, éspedig az, ahogy Istenhez, Krisztushoz odafordulunk. Ezt csak személyesen lehet átadni, átvenni.

3. Honnan ismered meg nyomorúságodat?

Isten törvényéből.

Honnan ismerem meg nyomorúságomat? Ha a „nyomorúság” szót szenvedésnek veszem, akkor világos, hogy ez nem igényel különösebb kutatást. Érzem, hogy fáj. Azért van idegrendszerem, hogy a lelki és testi fájdalomról értesítéseket küldjön nekem, és ezt olyan sürgetően, kikerülhetetlenül tegye, hogy azonnal cselekednem kelljen valamit. A „nyomorúság” ilyen értelemben vészjelzés. Ha nem teszek valamit, maradandó sérülést fogok szenvedni, vagy meg is halhatok.

Isten törvénye, gondos tervezése alkotta meg a testemet, és adott bele egy jelzőrendszert, amelyik minden törvényszegésről riasztást küld, hogy könnyebb legyen épségben megőriznem Isten alkotását, önmagamat. Honnan ismerem meg nyomorúságomat? A fájdalomból. Az éhségből, a szomjúságból, a hőségből, a fagyból. A magányból és abból, ha nem hagynak békén. Isten törvénye gondosan megalkotta az „Édenkertet”, azt a közeget, ahol boldog vagyok, jól érzem magam, és be tudom tölteni azt a küldetésemet, amivel Isten dicsőségét beleélem ebbe a világba. Ha ez sérül valahol, akkor vészjelzéseket küld az idegrendszerem, és szól, hogy ismerd meg nyomorúságodat! Tégy ellene!