7. Akkor hogyan fajult az ember ilyen gonosszá?
Első szüleink, Ádám és Éva az Édenkertben bűnbe estek, és engedetlenné váltak.
Emiatt a mi természetünk úgy eltorzult, hogy minden ember bűnben fogantatik és születik.
Hogyan fajultam ilyen gonosszá? Erről van itt szó. De hogy ne legyen kisebbrendűségi érzésem, azt mondja, rólad van itt szó, de lehetne szó bárki másról is. A te gonoszságodról van szó, mert most ez a feladat, erre keressük a megoldást. De mindenki gonoszságáról is szó van, mert ők sem jobbak, ugyanezzel vergődnek.
Most gondolj valami jellegzetes bűnödre. Ne úgy gondolj rá, hogy amit annak tartasz, hanem az jusson eszedbe, amiért folyton piszkálnak, amiért állandóan szólnak, és te minden egyes esetben úgy érzed, mintha légy akarna az ételedbe szállni, zümmög a füledbe, és el akarod hessegetni. Már-már zaklatásnak éled meg, hogy megint rád szállt az a másik, és idegesít. Valamit akar tőled, de igazán nem jut el a tudatodig, hogy mit, csak azt érzed, hogy megszégyenít, hibáztat, kipellengérez, és akár a közösség előtt is megszégyenülés lehet belőle. Bíróságra fog menni, megtámad? Újságcikket ír? Nem biztonságos mellette állni, mert „figyel”, „megfigyel” téged. Menekülsz, elbújsz, találsz valamit, aminél fogva beleakaszkodhatsz az illetőbe, hogy érezze magát megtámadva, addig is, míg a maga bajával van elfoglalva, csöndben marad és veszélytelen. Kontroll alatt tartani, minden áron, nehogy „hátba szúrjon”.
És most gondolj arra, hogy ez az idegesítő ember szeret téged. Ezer szállal vagytok egymás javára, és ezek közül a szálak közül néhány elszakadt, és vérzik a kapcsolatotok. Közös a vérkeringésetek, közös a szívügyetek. Kettőtöknek van egy szíve. Az elszakadt erekből pedig néha-néha lehull véretek egy-egy cseppje, és ilyenkor szól ez a másik ember. Fájdalmasan szól. Itt keresd azt a bűnödet, amivel el kell számolnod!
És most, ha megtaláltad, akkor vedd észre, hogy így csinálták ezt már szüleid is, nagyszüleid, tanáraid, és a lelkipásztorod. Ezt a mintát láttad, úgy gondoltad, ez a természetes, ez a valódi, ez az élet. Minden tisztelettel, óvatosan ránézel a legszentebb emberekre, akik az életet adták neked, és mégis meg kell vallanod, hogy már ők is sok mindent elrontottak. Néha hibáztak. Néha gonoszok is voltak. Akarattal ártottak. Idegeneknek, és neked is. És olyasmire tanítottak, amit most sürgősen el kell felejtened. Nézz rá azokra az emberekre, akiket a legjobban szeretsz és tisztelsz, és lásd be, hogy Isten világosságához képest ők csak sötét felhők, amik eltakarják az élet lehetőségét.
És ezt ők is úgy öröktölték már. Viselkedésmintákon keresztül és génjeikben. A lélekben, ami átjárja őket, ami formálja még a körülöttük lévő világot is.
Ezt az igazságot foglalja össze Ádám és Éva mondája. Kellett lennie egy első emberpárnak, aki engedetlen volt, aki kinyitotta az ajtót a bűn előtt, és örökre beengedte azt az emberiség életébe.
Ezért nem az a feladatunk, hogy megőrizzük „gyermeki ártatlanságunkat”, hanem minden ember eleve adóssággal születik. Egy sor olyan fegyverrel születik az ember, ami tisztességtelen háborúkhoz lett kifejlesztve. És alig-alig akad az ember „fegyverarzenáljában” olyan eszköz, amivel a békességért, a szeretetért, az üdvösségért lehetne harcolni.
Be kell vallanunk, reménytelen az állapotunk. Miközben egészen kétségbeesünk miatta, el ne felejtsük, honnan indultunk a kátéban! Az első kérdés-felelet már elárulta, hogy van megoldás. Jézus Krisztusban van a megoldás. Az Ő tulajdonai vagyunk, és ezért Ő megment, megőriz, és meg is változtat. Még ebben a reménytelen állapotunkban is. Amikor most alászállunk lelki mélységeink sötét barlangjaiba, lehetünk bátrak, egészen a reménytelenség állapotáig átérezhetjük, kik vagyunk Jézus nélkül. Mert már nem vagyunk Jézus nélkül, Ő tartja életünk fonalát a kezében.