1. Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?
Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.
Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított.
Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről,
sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia.
Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről,
és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.
Van megoldás. Jézus Krisztusban van a megoldás. Mennyei Atyám megőriz.
De az emberek többsége ezt nem hiszi. Nehéz is hinni, érezzünk együtt egy pillanatra velük. „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” – mondja József Attila.
József Attila nem akar kockáztatni. Nem követel ilyen lehetetlent az Úristentől, hogy megőrizze őt az örök életre. József Attila nem követeli, hogy Isten szeresse. Ha szeretsz, ha nem, én tisztességes leszek, mondja. Ha létezel, ha nem, én tisztességes leszek. Ha szeret a világ, ha nem, én tisztességes leszek. – Titkon azért remélem, hogy valaki ezt méltányolja. De mivel ilyen határozottan ragaszkodom ahhoz, hogy bármilyen is legyen a világ, én jó leszek, tulajdonképpen nem kockáztatok. Nem adom meg az esélyt Istennek, embernek, hogy ne „akármilyen” legyen, hanem hogy szerethessen. Mert nem akarok csalódni. Nem kockáztatok. Én jó vagyok!
Miközben ez a bizalmatlanság tulajdonképp a legnagyobb szeretetlenség, ami létezik. Nem véletlen, hogy József Attila annyit szenvedett ezen a világon, mert bizalmatlanságával a szeretetnek a legkisebb cseppjét is kizárta, ami áradhatott volna feléje, világból, embertársaitól, Istentől.
Mindaddig, míg él bennünk a „Mi van, ha nem?” gondolata, nem tudunk megnyílni, nem tudunk bízni Istenben, nem hisszük el, hogy bármi is történik velünk az adott pillanatban, az üdvösségünkre fog szolgálni. Addig bebújunk a „Miért ne legyek tisztességes? – Tebenned úgysem lehet eleitől fogva bízni!” sémába.
És ezen nem segít az sem, ha kezünkbe vesszük a Bibliát. „Miért higgyek a Bibliában? Isten szeretetéről csak a Biblia ír. Miért ne higgyek a Bibliában? Isten szeretetéről csak a Biblia ír” – Micsoda zsákutca!
A nagy evangelizátorok azt mondják, a hit döntés. Azt javasolják, hogy hozzunk döntést, átadjuk-e önmagunkat Krisztusnak? De, dönteni csak saját hatáskörben lehet. És már hogyan dönthetnék én arról, hogy átadom-e magam valakinek, akiről azt sem tudom, létezik-e? Nem ugorhatok vakon a mélységbe, ha csak sejtem, hogy van ott valami. És ha eltévesztem?
Én azt mondom, a hit nem is annyira döntés, mint inkább ítélet.
A szó filozófiai és jogi értelmében. Ítélet, mert egy állításról meg kell állapítanom minden kétséget kizáró bizonyítékok alapján, hogy igaz-e. Ha pedig igaz, akkor már nem kell dönteni róla, mert ténykérdés. Mint egy bírói ítélet: a bíró nem dönt egy ember sorsáról, szabad akarata és tetszése szerint, hogy életben maradhat-e, vagy végezzék ki, kapjon életfogytiglant. A bíró ítéletet hoz. Megvizsgálja a tényállást. Mérlegeli a bizonyítékokat. Megállapítja, hogy hitelesek-e a tanúvallomások, valódiak-e a tárgyi bizonyítékok. És végül kideríti, hogy valójában mi történt. Mi az igazság? És ez az ítélet, hogy megállapítjuk, mi az igazság.
A hit ítélet. Meg kell állapítanom, hogy azok a gondolatok, amiről mostanáig szó volt, végső soron, hogy rábízhatom Jézus Krisztusra az életemet, mert örök életre fog vezetni, az Ő saját élete árán, ez igaz. Ámen. Az „ámen” szó azt jelenti, hogy igaz, megáll, van alapja annak, amit hallottunk, mondtunk. Azt jelenti, hogy igaznak ítélem az állítást, megfelel a valóságnak.
De, ha becsületes vagyok, be kell vallanom, hogy Krisztus nem állhat előttem, mint Pilátus előtt. Én állok Krisztus előtt, és nem mondhatok Róla ítéletet. Így helyes a világ rendje.
Egyetlen esélyem marad: Istennek magának kell elsegítenie engem erre az ítéletre. Ő maga kell, hogy bennem kimondja az ítéletet. Nincs más esélyem, mint hogy jön a Szentlélek Isten, aki egyenlő az Atya Istennel és Jézus Krisztussal, a Fiú Istennel, és Ő mondatja ki velem életem első igazi „ámen”-jét.
Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.
Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről. Ezekről mind, amiről a Káté eddig szólt, és még a továbbiakról is, szépen sorban. És a Szentlélek nem korlátozza saját hatását erre az egy „döntésre”, ítéletre. Nem csak a gondolkodásunkat határozza meg, hanem érzéseinket is, és akaratunkat is átjárja. Jóleső érzés lesz Neki élni. És akarunk is Neki élni. Szüntelenül.
Igent, áment mondunk az Ő szeretetére, amivel felkarolja a mi saját életünket, ezért esélyünk lesz dönteni a saját életünk mellett, és azt az utat végigjárni, amit az Úr nekünk kijelölt. Tudatosan, örömmel és minden erőnkkel.
Van ennél jobb vigasztalás?