4. Mit követel tőlünk Isten törvénye?
Krisztus az, aki megtanítja nekünk a törvény lényegét Máté evangéliuma 22. részében: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Volt, van a reformációnak egy jelszava: Sola Scriptura. Egyedül a Szentírás. Jó ötlet, venni az eredeti dokumentumokat, és felfrissíteni az egyház tudását arról, hogy honnan indult, mi a lényege, hová tart, mihez kell tartania magát. Mind a mai napig ezt teszi a református prédikáció, a Szentírásból olvassa ki ezt a négyfélét.
De a Káté olyasmire tanít meg, amit még azelőtt látnunk kell, mielőtt a Bibliát a kezünkbe vesszük. Talán még azelőtt, hogy prédikációkat kezdenénk hallgatni. A Káté olyan, mint az az ember, aki szeretettel átnyújtja nekünk a Szentírást. Vagy olyan, mint az az ember, aki először vezet be minket egy istentiszteletre, és közben itt-ott odasúgja, mire hogyan érdemes odafigyelni: itt van Isten köztünk! Ilyenkor az írott szöveg mellett átveszünk egy mozdulatot is, a tiszteletet, ahogy az előttünk járó viszonyul ezekhez a dolgokhoz. Észre sem vesszük, de van egy tradíció, amit csak élő emberek adhatnak át egymásnak, éspedig az, ahogy Istenhez, Krisztushoz odafordulunk. Ezt csak személyesen lehet átadni, átvenni.
A „Mit követel tőlünk Isten törvénye?” kérdésre nem a paragrafusokat kezdi a Káté sorolni, hanem egyenesen azt válaszolja, hogy „Krisztus az”! Krisztus a törvény. „Krisztus az, aki megtanítja nekünk” – Krisztus tanít minket, Ő szól hozzánk, Istennek testté lett Igéje maga szól hozzánk és adja a parancsot. És ezzel azonnal egy hermeneutikát ad a kezünkbe. Azt a nézőpontot, a „módszert”, ahogyan a Szentírást kezünkbe szabad vennünk, és ahogy abból a nekünk szóló előírásokat ki szabad olvasni.
Maga Krisztus szól hozzánk. Ez az első alapelv. Amikor Isten törvényét kérdezzük, Krisztust kell kérdezni, Vele kell beszélni, Ő mondja meg. Élő Isten, és élő ember, a Királyok Királya szólít meg, és adja nekünk a törvényt. És, honnan ismerem fel, hogy Ő szól hozzám? A törvény lényegéből. Ha szeretetet követel tőlem, akkor Ő szólt. Innen lehet Krisztus törvényét megismerni, hogy mindig a szeretet a lényege.
Isten szeretete és az ember szeretete. A „felebarát” szeretete. Tehát azokat az embereket kell szeretnem, akivel kapcsolatban állok. A tevékeny szeretetről van szó. Nem elméletben szeretem az éhezőket és a nincsteleneket, hanem azt szeretem, akiért tehetek valamit.
És most már kezembe vehetem a Szentírást is, a „törvényt”, Mózes öt könyvét, és a „prófétákat”, az Ószövetség többi könyvét. Igen, olvasni kell az Ószövetséget is, mint Jézus Krisztus hozzánk szóló szavát, ami szeretni tanít Istent és embert. Ami praktikus szeretetre tanít. És persze az Újszövetséget is, amivel azóta kiegészítették a „törvényt” és a „prófétákat”. Az Újszövetségben is találunk törvényt és prófétákat.
Nagyon fontos a Káténak ez a kezdése. Mert minden vallás legérzékenyebb pontja az a köteg előírás, amivel a csatlakozni kívánó embert megcélozzák. Ki adja a vallásos közösség együttélésének a normáit? Ki írja elő, hogy mit tehetek és mit nem, ha egy vallási közösség tagjává válok? Ki parancsol nekem?
Erre nagyon érzékeny volt a reformáció. Nem adta magát egykönnyen a református ember, nem csatlakozott akárhová. Nem engedte, hogy emberek, földi hatalmak leuralják. Ezért kötötte ki már itt a Káté legelején, hogy nekem csak Krisztus parancsol. A törvény szükséges, törvény nélkül nincs vallás, nincs hit, de nekem csak és kizárólag Krisztus parancsol. És a Szentírásból is egyelőre csak annyit idézek, ami minden embernek magától is szíve vágya: szeretni Istent, és szeretni az embert. Még a Szentírást magyarázó tudósok sem uralkodhatnak rajtam. Krisztus parancsolata olyan egyszerű, hogy ehhez nem szükséges írásmagyarázónak, törvénytudónak, jogásznak lenni.
Krisztus parancsol nekem azok után is, hogy csatlakoztam a közösséghez, amelyikbe bevezet a Káté. Nem kell feladnom önmagamat, nem kell senki földi embert beengednem az életembe, hogy ott kutakodjon, turkáljon. Még a papot sem! Nem kell gyónnom neki, nem ember uralkodik a lelkiismeretemen, mert Krisztus adja a törvényt, Ő is kéri számon.
Egyedül Krisztus. Solus Christus. Ez is reformátori alapelv.