17. Miért legyen valóságos Isten is?
Azért, hogy isteni hatalmával emberi mivoltában el tudja viselni Isten haragjának súlyát,
s így visszaszerezze és helyreállítsa elveszített igazságunkat és életünket.
Terjed egy kedves mondás az interneten: „A gyémánt is először egyszerű szén volt, csak megtanulta kezelni a nyomást.” Erre azt mondom, a gyémánt lehet, de az ember törékeny. Sokféle nyomást lehet kezelni, de előbb-utóbb felőrlődik benne az ember. Előbukkannak a betegségek, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a szívpanaszok, fejfájás, a sorozatos megfázások, beleőszül az ember, és kialakulnak a függőségek, és még ki tudja, mi minden.
Még nem Isten haragjáról beszéltem, hanem csak a hétköznapi rosszról. Az emberek haragjáról, gyűlöletéről. Mert nem az időjárás vagy a természeti adottságok okozzák ma már nekünk a legtöbb bosszúságot, hanem az ember. Hogy hiányzik a jóakarat és az egyetértés. És nyomás alá kerül az ember, és megpróbál gyémántként viselkedni, hogy építsen valamit ebből a nyomásból. De végül mégiscsak magára marad. Még ha meg is keményedik bele.
Boldog az az ember, aki így, magányosan is Isten szeretetében tudja magát. Akkor mégis igaz lehet valami ebből a mondásból, hogy valódi gyémántja lesz a közösségének. Akinek Isten a támasza, sok mindent elbír. Akinek Istenben van elrejtve az igazsága és az élete, azt nem lehet megtámadni, elpusztítani, legfeljebb időlegesen.
A baj az, hogy senki sem születik így. És ezt nem is tudjuk „megtanulni”, mint ahogy a tanács szól. Életünk úgy kezdődik, hogy nem csak az emberi jóakarat és egyetértés hiányzik, hanem Isten haragja is rajtunk van. Szólunk hozzá, és nem válaszol. Fájdalmasan, kétségbeejtően nem válaszol. Nem azért, mert nem hallja, nem is azért, mert nem is létezik! Hanem szándékosan nem válaszol! Vágyunk rá, hogy beszéljen velünk, hogy megerősítsen minket, hogy valamiképp kifejezze el nem múló szeretetét irántunk. És Ő hallgat. És benne hagy az emberek rosszakaratában és támadásaiban.
Miért? Hát nem szeret az Isten?
Én úgy gondolom, hogy azért, hogy ne csak a láthatatlan, ismeretlen Istent tiszteljük, úgy-ahogy, a magunk módján, hanem megértsük, hogy Ő emberré lett, közöttünk járt, és láthatóvá tette magát Jézus Krisztusban. Kijelentést adott önmagáról, és úgy rendelte, hogy ne titokban történjen meg a világ megváltása, hanem az egész világ szeme láttára. És a láthatatlan Isten mindaddig haragszik ránk, nem válaszol, míg egyszülött Fiát, aki szintén Isten, aki életét adta értünk, el nem fogadjuk, el nem kezdjük megismerni. Míg komolyan nem vesszük az Ő szavait, és el nem kezdünk aszerint élni. Legjobb igyekezetünk szerint.
Az Atya Isten azért hallgat, hogy mi megtanuljuk Jézus vállára helyezni azt a nyomást, ami bennünket sújtana. Az emberektől jövő feszültségeket, a bennünk lévő feszültségeket, és Isten haragját is. Hogy bele ne betegedjünk, és bele ne haljunk ekkora teherbe.
Az Atya Isten azért hallgat, és nem tekint minket igaz embereknek, és nem táplál minket áldásával az életre, hogy Fiától, Jézus Krisztustól fogadjuk el a mi igazságunkat, gyógyulásunkat, feltámadásunkat. Hogy Őt is úgy tiszteljük, mint a láthatatlan Istent, de képesek legyünk az Ő szavára konkrét dolgokban megtisztulni, regenerálódni, konkrét dolgokban az Ő nyomaiba lépni. Már most, életünk egy-egy csodálatos pillanatában, és majd az utolsó napon, amikor egészen helyreállít bennünket, és ahogy Jézus Krisztus feltámadt a sírból, úgy mi is visszakapjuk életünket az Ő közösségében.