1 Ászáf zsoltára. A hatalmas Isten, az Úr szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig.
2 A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten.
3 Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar.
4 Hívja az eget odafent, és a földet, mert ítélni akarja népét.
5 Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem!
6 Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. (Szela.)
7 Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én!
8 Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért,
9 de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat.
10 Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata.
11 Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is.
12 Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti.
13 Eszem-e a bikák húsát, iszom-e a bakok vérét?
14 Hálaadásodat áldozd az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!
15 Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.
16 A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet?
17 Hiszen te gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet!
18 Ha tolvajt látsz, vele cimborálsz, és a paráznákkal tartasz.
19 Szádból gonosz beszéd jön ki, nyelved csalárdságot sző.
20 Ahol csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod.
21 Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem!
22 Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztek Istenről, különben elragad menthetetlenül!
23 Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem,
és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.
(Zsoltárok 50)
Tűz. Milyen a mi Istenünk? Emésztő tűz – mondja a Zsidókhoz írott levél.
Nem kegyelmes az Isten? Nem szállt alá a mennyből, és nem tűrte el minden bántásunkat, nem szállt alá poklokra érettünk... helyettünk... és miattunk? Nem olyan Isten, mint Jézus Krisztus?
De, olyan. mint a mi Urunk Jézus Krisztus. Aki ezt is mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!” (Lukács 12,49-50)
A mi Istenünk emésztő tűz. Akinek joga van ítélni. Nekünk ugyan azt parancsolja, hogy álljunk be Jézus Krisztus követésében a kereszthordozásba. Hogy mondjunk áldást az ellenségeinkre is, hogy szeressünk mindenkit, és ne kárhoztassunk senkit: senkit se írjunk le, hogy rajta már Isten sem segíthet! De Isten jön és ítél. Mert Ő emésztő tűz. Az Övé az ítélet.
De milyen jogon ítél? Olyan jogon, hogy mi önmagunktól elvesznénk. Ezért segítségért kiáltottunk. Az Ószövetségben ennek a kiáltásnak a paradigmája, ahogy a zsidó nép az egyiptomi rabszolgaság idején sóhajtozik, kiált, és Isten meghallja kiáltásukat, és segítségükre siet. Majd a pusztában elvezeti őket egy helyre, a Sinai hegyhez, ahol megmutatja magát az egész népnek: hogy Ő emésztő tűz. Ragyogva jelenik meg a Sinai hegyen. És akkor a nép Isten vezetésére bízza magát, most már tudatosan. És szövetséget köt Isten népével. A nép pedig megesküszik, hogy megtartja Isten törvényét.
„Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem!”
Igen, ez a nép áldozattal kötött szövetséget Istennel. Istennek tehát joga van számon kérni a nép fogadalmát, és ítélni.
A zsoltár a Sion hegyéről beszél. „A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten.” Mert a Sion hegyén is megújította a nép az Istennel kötött szövetségét. Valójában évente megújították ezt a szövetséget, évente felolvasták a nép előtt a törvényt, és évente megesküdött a nép, hogy hűségesen meg fogja tartani. És cserébe várja Isten áldását. Ezért égtek az áldozatok, az égőáldozatok, véresáldozatok a Jeruzsálemi Templom oltárán.
Amikor most olvassuk ezt a zsoltárt, akkor az Új Szövetségre kell gondolnunk. Ahogy az Úrvacsora szereztetési Igéiben halljuk: „Ez az új szövetség az én vérem által.” Megújított szövetség, Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata által. Mi elfogadjuk ezt a szövetséget, örömmel valljuk magunkat Jézus Krisztus által Isten gyermekeinek. És reménységgel várjuk Isten segítségét és áldását.
De éppen ezért Isten ítélete is érvényes ránk. Amikor ezt mondja az Úr: „Hívja az eget odafent, és a földet, mert ítélni akarja népét. Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem! Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten” – akkor minket hív, minket ítél. Itt nem a pogányokat, az istenteleneket ítéli Isten, hanem az Övéit.
Jó ez, hogy van olyan zsoltárunk, ahol megállhatunk Isten ítélete előtt. Levethetjük minden jótékonykodásunkat, amivel bűneinket akartuk palástolni az Úr előtt. „Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért, de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat.” Bárhogy csitítottuk lelkiismeretünket mindenféle napi jótéteménnyel, az Úr most nem erre kíváncsi. Hiszen csak azt adtuk oda valakinek, ami már amúgy is az Úré volt. Igen, Ő tudja, hogy ételt vettünk egy koldusnak. Ő tudja, hogy 500Ft-al támogattunk egy alapítványt. Ő pontosan tudja, mennyit dobtunk a perselybe. Az Úr tudja, hogy mennyi munkát vállaltunk át valakitől, hogy segítsünk neki. Nem nézi a bántalmazó, hűtlen házastárs virágcsokrát, amit bocsánatkérésképpen vett. Ezeket Ő most mind nem nézi. Azt nézi, amik vagyunk, mindezek a kompenzációk nélkül. Hűek voltunk-e az Ő szövetségéhez? Teljesítettük-e a szeretet nagyparancsolatát: szerettük-e Őt, teljes szívünkből, teljes elménkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből, és szerettük-e a hozzánk legközelebb állókat úgy, mint magunkat?
Mi volt a mi feladatunk elsősorban az Úr előtt?
„Hálaadásodat áldozd az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!
Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”
Ez a csodálatos kapcsolat Isten és közöttünk, ez a mi feladatunk. Ahogy a Tízparancsolatban is olvassuk: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” – a nép segítségül hívta Istent a nyomorúság idején. Ő megszabadította, és a nép hálaadását áldozta Istennek, teljesítette a Felségesnek tett fogadalmait. Ez a tiszta istentisztelet. Ez az élet istentisztelete.
Jézus Krisztus megszabadított minket. Ettől-attól. Már itt az életben is ettől-attól megszabadított. Mindenféle kínlódásoktól, terhektől, átkoktól. Hogy ebből átérezzük, hogy Ő végérvényesen megszabadított minket a kárhozattól. Ilyen szövetséget kötött velünk, akik hiszünk Őbenne.
És most jön, mint emésztő tűz, hogy ítélje népét. A megkeresztelkedett, konfirmált, templomba járó népét. Él-e még bennünk a hálaadás az Ő szabadításáért? Teljesítjük-e a fogadalmainkat, amiket a nyomorúságban tettünk? Dicsőítjük-e azzal, hogy beszélünk az Ő szabadításáról?
Vagy lealjasodtunk, és úgy gondoljuk, hogy minden bűnünkért adunk majd valami fizetséget Istennek, és minden mehet tovább a régiben? Azt hisszük, hogy van nekünk elég vagyonunk, erőnk, vérünk, hogy Istennél kiegyenlítsük a számlát, ha ítélni jön? Nem kell nekünk az Ő Szent Fia, és a keresztáldozat... Majd mi magunk, megszabadítjuk magunkat... És akkor jön az Isten, aki emésztő tűz, és megláttatja velünk, hogy mire vagyunk képesek önerőből... Mi pedig megmenekülünk ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át, ahogy Pál apostol mondja.
Mert Isten megfedd, de nem ad át minket a kárhozatnak, nem hagy elveszni. Ha tűzzel is jön, akkor is értünk jön, hogy megtérjünk.
Komoly figyelmeztetés ez: Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztek Istenről, különben elragad menthetetlenül!
Értsük meg... A szövetség kötelez. Jézus Krisztus „vére rajtunk” óv, mint a páskabárány vére azok életét, akik ott Egyiptomban, azon a sötét éjszakán bekenték vele a házuk ajtófélfáját. De Jézus Krisztus „vére rajtunk”, ha semmibe vesszük az Ő közösségét, hatalmát, áldozatát, parancsait. El ne feledkezzünk Istenről! El ne feledkezzünk fogadalmainkról. Hogy tisztítson minket Isten jelenléte, hogy szenteljen meg bennünket Isten tüze, hogy a Szentlélek tüze lelkesítsen, adjon erőt szeretni.
Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem,
és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.