1 A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele (miktámja) abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült.
2 Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, – mert nálad keres oltalmat a lelkem!
Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, – míg elvonul a veszedelem.
3 A felséges Istenhez kiáltok, – Istenhez, aki mellém áll.
4 Segítséget küld nekem a mennyből, – csúffá teszi üldözőimet. (Szela.)
Isten elküldi – szeretetét és hűségét.
5 Oroszlánok között fekszem, – amelyek felfalják az embereket.
Foguk lándzsa és nyíl, – nyelvük éles kard.
6 Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, – dicsőítsenek az egész földön!
7 Hálót vetettek lábaim elé, – megalázták lelkemet.
Vermet ástak nekem, – de maguk estek bele. (Szela.)
8 Kész a szívem, Istenem, – kész a szívem
arra, hogy énekeljek és zengedezzek! 9 Ébredj, lelkem (dicsőségem),
ébredj, lant és hárfa, – hadd ébresszem a hajnalt!
10 Magasztallak, Uram, a népek közt, – zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt,
11 mert szereteted az égig ér, – hűséged a magas fellegekig.
12 Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, – dicsőítsenek az egész földön!
Nyár van, várost néztünk, és egy gyönyörűen díszített katolikus templomba léptünk be. Az egyik oltárnál egy sor kis márványtábla volt elhelyezve. „Dicsőség Istennek!” „Hála legyen az Úrnak!”… Gyógyulások. Megmenekülések halálos veszélyből. Megoldhatatlan problémák megoldódása. És emlékül kis táblát állított, aki minden ízében átérezte Isten szabadító erejét.
Nézem a szótárakban, lexikonokban, mit jelent a „miktám” Egeresi László Sándor vadonatúj héber-magyar szótárában ezt találom: (akkád kitmu); felirat, címzés (BDB: Mikhtam, a term. tech. in plsalm-titles, meaning unknown; CDCH: Miktam – particular kind of psalm; HALOT: inscription; KAHAL: Aufschrift; NRSV: Miktam; ZB: ein Lied; ÚF: bizonyságtétel); vö. Zsolt 16:1; 56:1; 57:1; 58:1; 59:1; 60:1.
Négy szótár, három bibliafordítás. A szótárak azt mondják, hogy itt valamiféle feliratról van szó. Dávid felirata. Dávid címzése. Az 56. zsoltárban is magasztalja Dávid Istent, ott arról is szól, hogy megadja azt a hálaáldozatot, amit szorult helyzetében, imádságában megígért. Itt önfeledten énekel. Nagyon is illik a helyzet azokhoz a kis márványtáblákhoz, amiket itt a templomban láttam.
Dávid hálás az Úrnak a szabadításért, és emlékül feliratot készíttet a templomnak valamelyik falára. Hogy az egész zsoltár fel van-e vésve? Vagy csak egy verssor díszíti a templomnak valamelyik zugát? Nem tudjuk. Lehet, hogy aranymondásként került fel egyetlen verssor, ami ott, a sötétségben Dávid lelkében megszólalt. Nagyon könnyen lehet, hogy erről van szó: aranymondás a „miktám”.
Például az a verssor, ami ebben a zsoltárban kétszer is szerepel:
„Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, – dicsőítsenek az egész földön!” (6; 12)
Ahogy bennünk is megszólalnak néha dallamok: „Dicsőség mennyben az Istennek, dicsőség mennyben az Istennek! Az angyali seregek :/: Vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek Békesség, földön az embernek! :/: Békesség földön az embernek, Kit az igaz szeretet :/: A Jézushoz elvezet, Békesség, Békesség Embernek!”
Egészen biztosan egy megszólaló dallamról lehet szó. Nem véletlen, hogy Dávid így imádkozik: „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt!”
Megszólal a barlang mélyén a dallam, és Dávid, mintegy kívülről szemlélve a maga reménytelen, elveszett életét, konstatálja, hogy kész az én szívem, Istenem, hogy énekeljek és zengedezzek! Bár az ellenség a sárba taposott, megaláztak, valósággal úgy éreztem, hogy egy sáros, iszapos verem mélyén vagyok, és a fejemet sem tudom felemelni, megszólalt bennem, Uram, a Te Igéd, egy dallam formájában. Bár ilyen letört, megtört lelkiállapotban az éneklés a legutolsó dolog, amihez kedvem volna, mégis azt vettem észre, hogy egyszeriben kész lett a szívem énekelni. Csoda ez.
„Kész az én szívem, Uram, Néked zeng a dalom…”
Az igazság az, hogy Dávid még mindig ott rejtőzik a barlang mélyén, de valami titkos hajnal ébredt benne, a szívében. A mi Urunk, Jézus Krisztus hajnalából sugárzik át belé valami, ami Dávid uralkodása után 1000 évvel történt egy másik barlang mélyén. A mennyei erők értek el hozzá, és megajándékozták a feltámadás egy apró csírájával. Még senki más nem tud róla, még titok, mint egy gyermek fogantatása. Még a barlang mélyén Dávid mellett rejtőzködő társai sem érzik a mennyei tavasznak ezt a friss illatát. Ők még arra kérik Dávidot, hogy kaszabolja le a keze közé került Sault. De Dávid tudja, hogy az Úrnak tisztább útjai vannak. Hogy most a lant és hárfa ideje van itt. A lándzsa, nyíl és kard nem az ő fegyvere most. Igen, így van ez, akik Jézus Krisztus feltámadásának mennyei erejéből részesednek, azoknak nem földi fegyverekkel kell harcolniuk!
Dávid énekelni kezd, és a szabadulás érkezik. Magától. Ahogy Reményik verse írja a kegyelemről. „Ez a magától: ez a Kegyelem.” És Dávid nem zúzza véresre a koponyáját előtte, mint a magában kísérletező költő, hanem hallja az Úr csöndben, a szívében megszólaló leheletfinom hangját, és énekel. Míg a kegyelem meg nem érkezik. Biztosan, mint a hajnal.
Tevékeny Dávid az éjszaka egész fennmaradó részében. Mintha neki kellene egy nagy kart tekernie, mint egy lant tekerőjét, hogy emberi erővel vonja fel az égre a hajnal világosságát. Dávid rendületlenül ébreszti a hajnalt énekével. Dávid énekel, mint hajnalban a madarak, mert tudja, hogy kell az ember imádsága, kiáltása, hogy az Úr segítséget küldjön a mennyből. Mert az Úr segítséget küld a mennyből, és ezt a világ tudtára kell adni, énekben, örömben. Mert a segítség jön, mint a hajnalhasadás, és az ember nem tud nem énekelni, amikor megragadja az Úr Szent Lelke.
„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, s felragyog neked a Krisztus” – énekelte Pál apostol, énekelték az első keresztyén gyülekezetekben. Mintha Krisztus ragyogását ébresztenénk… Miközben igazából Ő ébreszt minket, énekre, örömre, örök életre.
És miközben énekelünk, valóban megtörténik a csoda, aminek ígéretét Urunk a szívünkbe súgta...