1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. 2 Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején! Oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve! 3 Küldjön néked segítséget a szent helyről, és a Sionból támogasson téged! 4 Emlékezzék meg minden ételáldozatodról, és égőáldozataidat találja kövéreknek! Szela. 5 Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat, 6 hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk! Teljesítse az Úr minden kérésedet! 7 Most tudom, hogy az Úr megsegíti felkentjét, meghallgatja őt szent egeiből jobbjának segítő erejével. 8 Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg. 9 Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk. 10 Uram, segítsd meg a királyt! Hallgasson meg minket, mikor kiáltunk hozzá! (Zsoltárok 20)

Új Év kezdődik, új csaták várnak ránk ebben az évben is. Újra szükségünk lesz védelemre. Jó arra gondolni, hogy van valaki, az emberek között is, aki arra van kijelölve, akit Isten arra hívott el, hogy óvja, védje a többieket. Királynak nevezik őt az emberek hagyományosan.

Mert nem lehet hitről beszélni úgy, hogy ellenségről nem beszélünk. Többféle síkon is beszélhetünk hitről és ellenségekről. Győzelemről.

1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. 2 Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. 3 Nap napnak mond beszédet, éj éjnek ad jelentést. 4 Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható. 5 Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennük sátort. 6 Olyan ez, mint egy vőlegény, aki az ő ágyasházából jön ki, örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát. 7 Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig, és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől.

8 Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket. Az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt. 9 Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet. Az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. 10 Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké. Az Úrnak ítéletei változhatatlanok, s mindenestől fogva igazságosak. 11 Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is, és édesebbek a méznél, még a színméznél is. 12 Szolgádat is intik azok: aki megtartja azokat, nagy jutalma van. 13 Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet! 14 Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól, ne uralkodjanak rajtam! Akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek sok vétektől. 15 Legyenek kedvedre valók szájam mondásai és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh, Uram, kősziklám és megváltóm! (Zsoltárok 19, Károli)

1 Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, aki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, amelyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből és a Saul kezéből.

2 És monda: Szeretlek, Uram, én erősségem! 3 Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm, az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. 4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5 Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem. 6 A Seol kötelei vettek körül, a halál tőrei fogtak meg engem. 7 Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam. Szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.

1 Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról! 2 A te orcádtól jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat! 3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat, ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon. 4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire. 5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. 6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet! 7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a tebenned bízókat a támadóktól. 8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet 9 a gonoszok elől, akik pusztítanak engem; ellenségeim elől, akik lelkendezve vesznek körül engem! 10 Megkövéredett szívüket elzárták, szájukkal kevélyen szólanak. 11 Körülvettek most minket mentünkben, szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek. 12 Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz. 13 Kelj fel, oh, Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel; 14 az emberektől, oh, Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amijük pedig marad, gyermekeikre hagyják. 15 Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek. (Zsoltárok 17)

Sorsunk el van rejtve valahol. Valahol bennünk, mélyen, mint fecskében a fészekrakás, méhekben a közös megfeszített munka ösztöne. Örökli a fecske a sarat, a szárnyakat, mert sár és szárnyak nélkül nemigen tudna építkezni, de a sárban ott látja a mozdulatot, amiből jövőt épít magának. Szántóföldbe rejtett kincs az ő öröksége, nem egyszerűen a szántóföld.