1 Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint, Dávid zsoltára. 2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. 3 Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, éjjel is, és nincs nyugodalmam. 4 Pedig te szent vagy, aki Izráel dicséretei között lakozol. 5 Benned bíztak atyáink, bíztak, és te megszabadítottad őket. 6 Hozzád kiáltottak, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. 7 De én féreg vagyok, s nem férfiú, embereknek csúfja és a nép utálata. 8 Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat, és hajtogatják fejüket: 9 Az Úrra bízta magát, mentse meg őt, szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! 10 Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. 11 Születésem óta a te gondod voltam, anyám méhétől fogva te voltál Istenem. 12 Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen. 13 Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. 14 Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. 15 Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. 16 Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt; és a halál porába fektetsz engemet. 17 Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. 19 Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. 20 De te, Uram, ne légy messze tőlem! Én erősségem, siess segítségemre! 21 Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből! 22 Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem! 23 Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben! 24 Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai, dicsőítsétek őt, és féljétek őt, Izráel minden magzata! 25 Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát, és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. 26 Felőled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, akik félik őt. 27 Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Éljen szívetek örökké! 28 Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége. 29 Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is. 30 Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind, őelőtte hajtanak térdet, akik a porba hullanak, és aki életben nem tarthatja lelkét. 31 Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. 32 Eljőnek, s hirdetik az ő igazságát az ő utánuk való népnek, hogy ezt cselekedte. (Zsoltárok 22)
Miről szól ez a zsoltár? Első ránézésre elég ijesztő: „Istenem! Istenem! Miért hagytál el engem? Ordítok kínomban, és nincs menekülés. Jajgatok, és Te nem válaszolsz! Ha válaszolnál, csak egy szót is, ha csak egy jelet adnál, akkor békességem lehetne. De így nincs nyugalmam egyetlen pillanatra sem!”
Mit tegyünk, ha Isten valóban elhagy?