1 Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, aki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, amelyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből és a Saul kezéből.
2 És monda: Szeretlek, Uram, én erősségem! 3 Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm, az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. 4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5 Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem. 6 A Seol kötelei vettek körül, a halál tőrei fogtak meg engem. 7 Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam. Szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.
8 Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentumai inogtak, és megindultak, mert haragra gyúlt. 9 Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz, izzó szén gerjedt belőle. 10 Lehajtotta az eget, és leszállt, és homály volt lábai alatt. 11 Kerubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant. 12 A sötétséget tette rejtekhelyévé, sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek. 13 Az előtte lévő fényességből felhőin jégeső tört át és eleven szén. 14 És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett, és jégeső hullt és eleven szén. 15 És kibocsátá nyilait, és elszéleszté azokat, villámokat szórt, és megháborította azokat. 16 És meglátszottak a vizek medrei, s megmutatkoztak a világ fundamentumai a te feddésedtől, Uram, a te orrod leheletének fúvásától.
17 Lenyúlt a magasból, és felvett engem, kivont engem nagy vizekből. 18 Megszabadított engem az én erős ellenségemtől s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak voltak nálamnál. 19 Rám jöttek veszedelmem napján, de az Úr volt az én támaszom. 20 És kivitt engem tágas helyre, kiragadt engem, mert kedvét leli bennem. 21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. 22 Mert megőriztem az Úrnak útjait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől. 23 Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól. 24 És tökéletes voltam előtte, őrizkedtem az én vétkemtől. 25 És megfizetett nékem az Úr az én igazságom szerint, kezeim tisztasága szerint, ami szemei előtt van.
26 Az irgalmashoz irgalmas vagy, a tökéleteshez tökéletes vagy. 27 A tisztával tiszta vagy, s a visszáshoz visszás vagy. 28 Mert te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod.
29 Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet. Az Úr, az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. 30 Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.
31 Az Istennek útja tökéletes, az Úrnak beszéde tiszta; pajzsuk ő mindazoknak, akik bíznak benne. 32 Mert kicsoda Isten az Úron kívül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?
33 Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi utamat. 34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem. 35 Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat. 36 És adtad nékem a te üdvösségednek pajzsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem. 37 Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim. 38 Üldözöm ellenségeimet, és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek. 39 Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek, lábaim alá hullanak. 40 Mert te öveztél fel engem erővel a harcra, alám görbeszted az ellenem felkelőket. 41 És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam. 42 Kiáltottak, de nem volt szabadító, az Úrhoz, és nem felelt nékik. 43 És apróra törtem őket, amilyen a szél elé való por, és megtapodtam őket, mint utca sarát. 44 Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól. Nemzetek fejévé tettél engem, oly nép szolgál nékem, amelyet nem ismertem. 45 Amint hall a fülük, engedelmeskednek, és idegenek is hízelegnek nékem. 46 Az idegenek elepedtek, és reszketve jőnek elő zárt helyeikből.
47 Él az Úr, és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az én üdvösségemnek Istene! 48 Az Isten, aki bosszút áll értem, és népeket hajlít alám, 49 aki megment engem ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők fölött is felmagasztalsz engem, az erőszakos embertől megszabadítasz engem. 50 Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek: 51 nagy segítséget ád az ő királyának, és irgalmasságot cselekszik az ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké. (Zsoltárok 18)
Ki adja meg nekünk, hogy biztonságban éljünk? A biztonság nagy kincs. Már 75 éve nincs háború nálunk, ezért nem nagyon tudjuk elképzelni, milyen nagy kincs a béke. Arra sem nagyon van rálátásunk, hogy miféle erők azok, amik megfékezik az erőszakot, amik őrködnek fölöttünk, hogy be ne törjön a háború az országba.
Dávid imádságában a háború az istentelenség megtestesülése. Az áldás, békesség pedig Isten országának jele. Ahol áldás van, ahol békesség van, az arra utal, hogy valaki rendet tett Isten nevében. Ott valaki visszaparancsolta az alvilág erőit a maguk helyére. Ott jött „Isten szolgája”, és a Mindenható Isten az ő lába alá vetette ellenségeit. Ott az ördögi erők meg vannak kötözve, az istenfélők pedig szabadon járhatnak, tágas térre viszi őket az Úr.
Aki örökséget kapott az Úrtól, az háborúkkal fog szembenézni, annak támadásokat kell átélnie, és meg kell tanulnia ezt a szent háborút, amiről a 18. zsoltár szól.
Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi utamat. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem. Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat. És adtad nékem a te üdvösségednek pajzsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem. Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim. Üldözöm ellenségeimet, és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.
Fontos ezt megtanulnunk, hogy hogyan parancsoljuk vissza Urunk erejével a gonoszt az alvilágba, hogy békességünk legyen, hogy áldás legyen. Mert mintha elfelejtettük volna. Mintha Jézus nevére hivatkozva hajlamosak lennénk azt hinni, hogy simogatással, kedvességgel, nyitottsággal, befogadással mindenkit meg lehetne szelídíteni, még az ördögöt is. Pedig Jézus sem volt mindig nyitott és befogadó. Jézus, akit szintén Isten szolgájának ismer a Szentírás, nem a korlátlan önfeladást hirdette, hanem a harcot a Sátán ellen.
A zsoltár olyan történelmi helyzetet mesél el, amikor nagy baj van az országban. Amikor kiált a nép, kéri a király segítségét, hogy oltalmazza meg az országot a betörő ellenségtől, de a király nem elég erős ahhoz, hogy védelmet nyújtson. Újra meg újra el kell ismételnünk magunkban: azért van az államhatalom, hogy fegyveres védelmet biztosítson az ott lakóknak. Határőrséget tart fenn, katonaságot tart fenn, hogy ha valaki úgy döntene, hogy ráteszi a kezét az országra, vissza tudja verni, és rendőrséget is fenntart, hogy a belső ellenséget, a bűnözést meg tudja fékezni. Az államhatalom feladata, hogy titkosszolgálatokat tartson fenn, akik időben tájékozódnak minden szándékról, ami az országot veszélyezteti. De létezik olyan erős ellenség, amikor ezek összeomlanak, és akkor elborítja az országot a háború. A nép kiált, kéri a király segítségét, de a király maga is menekül. Ki segít meg ilyenkor?
Az Úr menedék, hirdeti a zsoltár. Nem véletlen, hogy Sámuel második könyve végére is felvették ezt a zsoltárt: az ország ellenség elnyomása alatt élt, de az Úr harcra tanította Dávidot, és Dávid, miután maga is megszabadult az ellenség támadása alól, az országban is biztonságot teremtett. Erről szól Sámuel két könyve. Hogyan lehetséges az, hogy létrejön egy ország, egy királyság, ami Istennek kedves, ahová szívesen csatlakoznak a körülötte élő népek is, mert látják, hogy jó.
Ma az államigazgatási ismereteket, társadalomtudományokat úgy tanítják, hogy a módszerekre, technikákra, elméletekre, elvekre fókuszálnak. Rendeleteket, törvényeket idéznek fel, ezeket tudományosan elemzik, összehasonlítják. Tanulmányozzák a különböző harcmódok, fegyverek hatékonyságát. Zsoltárunk ezzel szemben a vezető „politikus” imádságát tárja elénk. Elképzelhetetlen őszinteséggel.
– Hogyan érezte magát, amikor királlyá választották? – készítené valaki vele ma az interjút.
– Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körül, a halál tőrei fogtak meg engem.
– És mondja, eszébe jutott, hogy felkeressen ezzel a tünetegyüttessel egy pszichológust? Úgy látom, a szorongás, depresszió, paranoia jelei mutatkoztak Önnél. Nem fél, hogy ez a betegsége kiújulhat? Nem tervezi a lemondását? – mondaná ma egy agilis riporter.
Miközben a nép Dávid leleményességében, védelmében reménykedik – és talán ma tüntetne is a Parlament előtt, hogy ne legyen ilyen önző, lusta disznó, és helyezze hatályon kívül a filiszteusokat a következő törvényjavaslatával – Dávid a belső szobájában imádkozik, talán egy pusztában valahol, egy barlang mélyén, ahol sikerült elrejtőznie, és retteg. Mélységesen átéli a halálfélelem minden rettenetét.
Furcsa helyzet, mindenesetre. A nép, a mindenkori nép úgy van vele, hogy azt tiszteli, annál keres védelmet, aki éppen hatalmon van. Ha pedig valaki más uralkodik most az országban, akkor őhozzá kezd húzni. Dávid pedig, a vesztes, jobb, ha elbújik, mert azok, akik korábban védelmet vártak tőle, most egy akarattal fogják a pokolba kívánni: Nem segítettél nekünk, nem voltál elég erős, hogy megvédj minket, akkor átállunk az ellenséged pártjára.
Az „átlagember”, a „választópolgár” nem ismer ilyen különbséget, hogy ez Isten szolgája, az Úr felkent uralkodója, ez pedig trónbitorló, istentelen. Az átlagember nem ismer hűséget, az átlagember alkalmazkodik a mindenkori helyzethez.
A zsoltár arra hív bennünket, hogy ne legyünk átlagemberek! Hanem tanuljunk meg odafigyelni az Úr akaratára, pillanatnyi helyzettől függetlenül.
És ez Dáviddal, a vezetővel kezdődik. „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet.” („Lábam előtt mécses a te Igéd!”) Saul üldöz? De az Úr királlyá tett, és az Úr szava erősebb. „Az Úr, az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.” Absolon elűzött Jeruzsálemből? De az Úr királlyá tett, és az Úr szava erősebb. „Az Istennek útja tökéletes, az Úrnak beszéde tiszta; pajzsuk ő mindazoknak, akik bíznak benne.” Ellenségek támadnak az országra? Az Úr királlyá tett, és az Úr szava megmásíthatatlan. Nem lehet, hogy a támadás legyen erősebb. Az Úr szava a menedékem, és ebben a menedékben bízva, meg kell mentenem az egész országot. Ezt mondja egy király, aki az egész ország élére van rendelve, szolgálatra. Aki pedig megszűnik átlagembernek lenni, az a maga kis örökségére mondhatja el, hogy az Úr segít azt megőrizni, segít békességet teremteni azon a kis területen, amit az Úrtól kapott megőrzésre.
Tehát nem is a panasszal kezdődik a zsoltár, ahogy Dávid élete sem a rettegéssel kezdődik, ez a nehézség már a küldetéséből következik.
És monda: Szeretlek, Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm, az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
Az Úr ígérete érvényes Dávid egész szolgálatára. Mert nem küld úgy Urunk szolgálatba, hogy ne adna hozzá ígéretet:
Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. (Józsué 1,5-9)
Tehát az Úr menedék. Ha az én Uram hatalmazott fel valamire, ha az én Uram küldött el egy feladatra, akkor Ő a menedékem mindenütt, amerre csak járok. Tudta ezt Dávid is, küzdelmei legnehezebb pillanataiban is, mi se feledkezzünk el erről soha.
Mennyire más ez, mint az átlagember gondolkodása, aki átadja magát a pillanatnyi helyzetnek, és aszerint ítél, hogy ki tűnik éppen győztesnek.
És monda: Szeretlek, Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm, az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körül, a halál tőrei fogtak meg engem. Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam. Szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.
Engedjük meg vezetőinknek, hogy megvallják félelmüket, tanácstalanságukat, veszteségeiket az Úr előtt. Nem a nyilvánosság előtt, de az Úr előtt igen. Ne pártoljunk át az ellenséghez, hanem hűségesen álljunk oda melléjük, és segítsünk imádkozni. Kiáltsunk együtt. Mert hallja az Úr mennyei szentélyében kiáltásunkat, és nem hagyja válasz nélkül. Maga a mi Urunk, Jézus Krisztus is így kiáltott a kereszten, és kiáltása nem maradt válasz nélkül, harmadnapra feltámadt a halottak közül. Hogy nekünk ajándékozza a feltámadása erejét.
Ahol ketten vagy hárman kiáltunk a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, ott Ő is kiált velünk, és szabadító Istenünk hallja a mi kiáltásunkat, bármilyen reménytelen helyzetben is volnánk.
Jöjjön el a Te országod, mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztus által!