1 Dávid zsoltára. Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden? 2 Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében. 3 Nem rágalmaz nyelvével, nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak. 4 A megbélyegzett utálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli. Aki kárára esküszik, és meg nem változtatja. 5 Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. Aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké. (Zsoltárok 15)
Mi az örök élet titka?
Dávid zsoltára. Mi az örök élet titka az olyan emberek életében, akiknek nagy vagyona van, nagy országa, akik sok ember fölött uralkodnak? Mert ezt a kérdést másképp válaszolja meg egy gazdag ember, és másképp egy szegény. A szegénynek nem kihívás szétosztani az egész „vagyonát”. A szegénynek nem kell vigyáznia a jó hírnevére, úgysem fogják tisztelni, semmit sem várnak tőle. Akinek viszont nagy vagyona van, az sokkalta többször kerül olyan döntési helyzetbe, amivel sokak életére hatással van. Milyen nehéz a gazdagoknak bemenni Isten országába! Ezért ez a zsoltár azoknak szól elsősorban, akik Isten akarata szerint pozícióban vannak. Dávid zsoltára ez, akinek Istentől kapott pozíciójából fakadóan mások fölött is ítéletet kell mondania. De mielőtt mások fölött ítélne, neki magának is át kell mennie a Templomnak azon a kapuján, ahol az Úr megvizsgálja őt, és ítéletet mond fölötte. „Kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden?”
Ki tartózkodhat Isten szent jelenlétében? Ki tartozhat Isten Országához, „baráti köréhez”? Jézus mondja nekünk: „Titeket azonban barátaimnak mondalak” (János 15,15). Fontos kérdés ez, mert nem mindenki. Nem mindenki, és nem automatikusan.
Tökéletességben kell járni. Ez a feltétel. „Feddhetetlenül él” – mondja az új fordítás. Jár – mondja a héber. Mert az élet nem valami statikus valami, nem puszta lét, hanem mozgás, haladás, folytonos változás, lépésről lépésre. Járás. A feddhetetlenségnek/tökéletességnek pedig nem is ahhoz van köze, hogy valaki feddi-e őket, hogy rajtakapják-e valamiféle vétkeken, amit meg kell bánnia, jóvá kell tennie, hanem a teljességhez van köze. „A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt.” (Jelenések 3,1-2) Halottak a cselekedeteid. Hiányzik belőlük az élet. Kicsoda tartózkodhatik Isten közvetlen jelenlétében? Akinek a cselekedetei, a döntései Isten erejéből táplálkoznak. Hogy teljesek legyenek a cselekedetei.
Mert amit az ember kiizzad magából, az mindig hiányos, töredékes. Nem gondolunk mindenkire. Egyvalakitől félünk, vagy félünk, nehogy elveszítsük, és rá való tekintettel hozunk döntéseket. Másokat pedig háttérbe szorítunk, megrövidítünk. Teljességet csak Isten adhat. Ugyanezt jelenti ez a kifejezés, hogy „igazságot cselekszik”. Az igaz ember Istennek azt a jóságát éli bele a világba, amivel Isten eredetileg a mindenséget jónak teremtette. Felemeli az elesettet, helyreállít megtört kapcsolatokat, gyógyít, befogadja az arra érdemeset. És mindezt úgy cselekszi meg, hogy senkit sem rövidít meg közben. Ez maga az isteni csoda, mivel ebben a világban emberi erővel csak átcsoportosítani tudjuk a hiányokat, és miközben az egyik hézagból előállítjuk a másikat, egyre többet veszítünk. Csak Isten maga képes igazságot cselekedni. Jézus Krisztus az egyetlen ember, aki táplálni tudja a világot Isten erejével. Ahol Ő megjelenik, ahol Ő megszólal, ott az igazság egy kicsit több teret nyer ebben az igazságtalan világban. Nekünk pedig Őbele kell belegyökereznünk, mint szőlővesszőknek a szőlőtőbe, hogy tökéletességet tudjunk vinni életünkkel a világba.
De hogyan képes az ember Isten erőterében élni, Isten igazságát beleélni a világba? Szabad és lehet erre törekedni. A zsoltár praktikus tanácsokat ad, útjelző karókat, amik jelzik, hogy jó úton járunk. Nem ezek maguk jelentik Isten erejét, de erre a tisztaságra szükségünk van, hogy Isten erejét el ne fedjük kétszínűségünkkel, gonoszságunkkal.
„Igazat szól az ő szívében”, „nem rágalmaz nyelvével”, „nem tesz rosszat felebarátjának”, „nem szerez gyalázatot rokonainak”, „a kiközösített utálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli”, „aki kárára esküszik, és meg nem változtatja”, „pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen”.
Őszinte, jó szándékú, van józan ítélőképessége, becsületes.
Milyen nehéz mondat ez: „a kiközösített utálatos az ő szemeiben”. Hát nem személyválogatás ez? Jézus vajon nem ment oda a vámszedőkhöz és a bűnösökhöz is? Nem fogadta-e be őket? És nem ezt parancsolta-e nekünk is, hogy ne legyünk személyválogatók? Nem úgy van-e, hogy bárkire bármi rosszat mondunk, az már rágalmazás, és akkor bennünket kell kiközösíteni Isten népe közül?
Az igazság az, hogy itt rendszerszintű tévedésben élünk. Nem tudom, hol és mikor került be a köztudatba, hogy a bűnözőt nem szabad megítélni. Isten Igéje azt mondja, hogy Isten jelenlétében különösen is rendnek kell lenni. Kellenek az ítéletek, hogy a bűnös ember is, és a többiek is lássák, hogy mit lehet, és mit tilos. Kellenek a kiközösítések. Nem mindenki léphet Isten színe elé. Mert az a közösség, amelyik megtűri maga közt a bűnt, el fog veszni. Ott mindenki elvész. Ha viszont Isten ítélt valaki fölött, ki vagyok én, hogy Isten akarata ellenére vonszoljam oda a tisztátalan, gonosz embert Isten színe elé, hogy idő előtt kárhozatra jusson? Jobb neki távol. Jobb neki, hogy még van gondolkodási ideje. Még megtisztulhat. Még megtérhet.
Nem tilos látnom, hogy most milyen állapotban van, de kötelességem észrevenni azt a keskeny ösvényt, amin Isten ki akarja vezetni ezt az embert kárhozatos állapotából. Mégsem akarhatok neki olyan kegyelmet hirdetni, amit Isten nem ígért meg. Jézus Krisztus keresztje örök jelként hirdeti, hogy Isten előtt csak a tökéletesek állhatnak meg, azok, akik készek elveszítni önmagukat, és egész életükkel beleállni Isten erőterébe, hogy átformálja őket, megszentelje őket, hogy a zsoltár elmondása után őszintén kimondhassák az utolsó napon: Igen, Uram, én ilyen ember vagyok! A Te kegyelmedből, a Te Szent Lelked által.
Törekedjünk a tökéletességre, imádságos odaszánással, Krisztusba kapaszkodó hittel és szentlelkes igyekezettel, és akkor nem marad el Isten áldása!