1 Az éneklőmesternek, Dávidé. Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. 2 Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? 3 Mindnyájan elhajlottak, egyetemben elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem. 4 Nem tudják-é ezt mind a gonosztévők, akik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének, az Urat pedig segítségül nem hívják? 5 Majd rettegnek rettegéssel, mert Isten az igaz nemzetséggel van. 6 A szegénynek tanácsát kicsúfoljátok, mert az Úr az ő bizodalma. 7 Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd, és vigad Izráel. (Zsoltárok 14)
„Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék.” „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.” – panaszolja a zsoltáros. És olyan érzésünk támad, mintha most élne, és arról beszélne, hogy nézzetek körül a világban: emberek millióit hajszolják, hogy olyan műanyag vackokat gyártsanak, amit léha, semmittevő emberek megvesznek, és másnap kidobnak a kukába. Az embereket sem becsüljük valami egyszerihasználatos tárgynál többre. Tönkretesszük egymást, tönkretesszük a világot. Az érzelmeink is tisztátalanok. Elég csak megnézni egy mai filmet: erőszak, szexualitás, deformált életek. Olybá tűnik, mintha a ma embere magához ölelte volna a pusztulást, mintha házasságot kötött volna a halállal.
ADY ENDRE: KÖLTÖZÉS ÁTOK-VÁROSBÓL
Nekropoliszban zene zendült
Egy süket, őszi napon.
Én már meghaltam akkor régen
S feküdtem vörös ravatalon.
Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.
Megsimogatta sárga arcom
És kacagott, kacagott:
»Fény-emberem, idekerültél?
Csúf Budapest a ravatalod?«
»Hát nem emlékszel már a fényre,
Mely déli sírokra száll?
Itt Budapesten csúf az élet
S ezerszer csúfabb a halál.«
»Gyere innen Átok-városból,
Gyere, halottam, velem,
Itt nem lehet szépet álmodni,
Itt nincsen könnyes, nagy szerelem.«
És kezeim puhán megfogta
És kacagott, kacagott
S azóta déli temetőbe
Készül egy szegény halott, halott.
A halál, mintha mag volna bennünk, kicsírázik, növekedésnek indul, míg életünk végén gyümölccsé nem érik. (Rilke) És nincs menekvés előle – mondja a „balgatag”, mert nincs az az Isten, aki a természetnek ezt a könyörtelen rendjét le tudná győzni. Hiába készül egy szegény halott kitörni sorsa bűvköréből, marad halott.
De ez csak a látszat. A zsoltáros imádkozik. A zsoltáros a meghalt és feltámadott Jézus Krisztus Lelkével imádkozik, és hisz a megoldásban, a megváltásban. A zsoltáros együtt imádkozik családjával, a hűségesekkel. Van egy kicsike szent közösség, a „szent mag” (Ézs 6,13), az Isten saját népe, „az igaz nemzetség” (5), akire az Úrnak különösen is gondja van. Az igaz nemzetség áll szemben a balgatag nemzetséggel. Az igazak közössége Istenben bízik, és – ahogy a zsoltárból is kiderül – végletesen elszegényedik. A bűnösök pedig úgy gondolkodnak, hogy Istenre nem szabad hagyatkozni, hanem nélküle kell megoldani a problémákat, elérni céljaikat. És ez „bejön” nekik. Legalábbis úgy tűnik. Az erőszak célhoz ér. A gátlástalanság, lelkiismeretlenség nyerő stratégiának tűnik. Így van ez minden korban. Az igaz ember alulmarad, elnyomás alá kerül, aki Istenben bízik, és megpróbálja megőrizni magát tisztán, azt hamar kiszorítják, az peremre kerül.
„A szegénynek tanácsát kicsúfoljátok, mert az Úr az ő bizodalma” – panaszkodik a zsoltáros. Igen, így szokott ez lenni. Mondd, miért is hallgassam meg a te tanácsodat, amikor te elszegényedtél, ilyen nyomorult az életed. Inkább a Gazdagpapa, Gazdagmama tanácsait fogom követni, akik sikeresen beilleszkedtek a társadalomba, akiknek sok a bevétele, akik sokak fölött gyakorolnak kontrollt, akik nagy tiszteletnek örvendenek. Mit adhat nekem egy szegény, szakadt ember, aki napról napra tengeti az életét, és rászorul az én pénzadományomra? Cinikusan kinevetik: „Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt” (Mt 27,43). Miért is hallgassak a Legigazabb tanítására, ha Ő a keresztfán végezte? Nekem eszem ágában sincsen a kereszten meghalni! Inkább szövetséget kötök a halállal…
Bolond! – mondja Jézus a példázatban. „Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” (Lk 12,20) „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” (Lk 12,15).
Az Úr tartja meg az életünket. Az Úr a mi bizodalmunk. Akármit mutat a látszat, „hosszútávon”, az örök élet távlataiban gondolkodva nem a vagyonunk, a társadalmi pozíciónk, a katonai erőnk tart meg. Hanem az, hogy hűségesek voltunk-e Istenhez. Hogy követtük-e Annak a tanítását, Aki életével, halálával és feltámadásával mutatta meg, merre vezet az igaz ember útja.
Azt üzeni a zsoltár, hogy ha azt is látjuk, hogy az istenteleneknek „jobban megy”, akkor se vegyük át az ő módszereiket. Tartsunk ki hitben, hűségben a mi Urunk, Istenünk iránt. Ha látjuk a sok igazságtalanságot, tisztátalanságot, akkor kiáltsunk mi is Urunkhoz, a zsoltárossal együtt, tudván, hogy Isten azért lett Jézus Krisztusban emberré, hogy velünk kiálthasson szabadításért: Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd, és vigad Izráel. – Bárcsak eljönne a mennyből, Megváltó, Gondviselő Atyánktól az egyháznak a szabadítás! Mikor az Úr kioldozza a gonosz világ kötelékeiből, zsarolásaiból népének foglyait, az egyház örül majd, és vigad Krisztus népe.