1 Az éneklőmesternek a nehilótra, Dávid zsoltára. 2 Uram, figyelmezz szavaimra, értsd meg az én sóhajtásomat! 3 Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem, mert én hozzád imádkozom! 4 Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat! Jó reggel készülök hozzád, és vigyázok. 5 Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél, nem lakhatik tenálad gonosz. 6 Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt. 7 Elveszted, akik hazugságot szólnak. A vérszopó és álnok embert utálja az Úr. 8 Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek, leborulok szent templomodban a te félelmedben. 9 Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt, egyengesd előttem a te utadat! 10 Mert nincsen az ő szájukban egyenesség, belsejük csupa romlottság, nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek. 11 Kárhoztasd őket, oh, Isten! Essenek el saját tanácsaik által! Taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened. 12 És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak benned. Mindörökké vigadjanak, és te megoltalmazod őket. És örvendeznek tebenned, akik szeretik a te nevedet. 13 Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal.

(Zsoltárok 5)

Az éneklőmesternek: a nehilótra. Az Új Fordítás ismét a segítségünkre siet, és azt mondja: „A karmesternek: Fúvós hangszerre.” Pedig a „nehilót” szót csakis itt, az 5. zsoltár elején találjuk. És jelenthet akár fúvós hangszert is, de jelenthet egy dallamot is, aminek eredetileg ezzel a szóval kezdődött a szövege. Valami olyan dallam, aminek az örökséghez van köze. Így érti néhány régi fordítás is.

És hogy itt Dávid óhatatlanul is elkezdhetett dúdolni magában egy dallamot az örökségről, ez eléggé valószínű. Így szokott ez lenni, amikor az embert sarokba szorítják, akkor megszólal benne egy régi dallam. A régi dallamhoz lassan-lassan előkerül a szöveg is. „Siess keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.” És a dallamra új gondolatok fűződnek fel, és születik egy régi-új imádság.

1 Az éneklőmesternek a neginóthra, Dávid zsoltára. 2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene! Szorultságomban tág tért adtál nékem. Könyörülj rajtam, és halld meg az én imádságomat! 3 Emberek fiai! Meddig lesz gyalázatban az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot, és kerestek hazugságot? Szela.

4 Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr! Meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok. 5 Haragudjatok, de ne vétkezzetek! Beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban, és csillapodjatok! Szela.

6 Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban! 7 Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arcodnak világosságát, oh, Uram! 8 Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájuk és boruk. 9 Békességben fekszem le, és legott elaluszom, mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást. (Zsoltárok 4)

A „neginóthra” – mondja a Károli fordításunk. Az Új Fordítás lefordítja nekünk: „húros hangszerre”. Igen, valóban ezt jelenti a szó. De hálás vagyok a Károlinak, mert így, hogy idegenül hagyta a szót, elgondolkodtatott. Kénytelen voltam bejárni a lexikonokat, és most szinte magam előtt látom a sok ábrázolást, ahogy Dávid király kezében tartja a hárfát, a „húros hangszert”, és imádkozik.

Például Rembrandt: Saul és Dávid c. képén. Ez volt Dávid királyságának első nyilvános feladata, közvetlenül felkenetése után: lantot pengetett az őrjöngő Saulnak, és így imádkozott érte (1Sám 16,11-23). „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel!” (Zak 4,6).

1 Dávid zsoltára fia, Absolon elől való futásakor. 2 Uram! Mennyire megsokasodtak ellenségeim! Sokan vannak a reám támadók! 3 Sokan mondják az én lelkem felől: Nincs számára segítség Istennél. Szela. 4 De te, oh, Uram, pajzsom vagy nékem, dicsőségem, az, aki felmagasztalja az én fejemet! 5 Fennszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata engemet az ő szentsége hegyéről. Szela. 6 Én lefekszem és elalszom, felébredek, mert az Úr támogat engem. 7 Nem félek sok ezernyi néptől sem, amely körös-körül felállott ellenem. 8 Kelj fel, Uram, tarts meg engem, Istenem, mert te verted arcul minden ellenségemet, a gonoszok fogait összetörted. 9 Az Úré a szabadítás. Legyen a te népeden a te áldásod! Szela. (Zsoltárok 3, Károli)

Dávid zsoltára fia, Absolon elől való futásakor, írja a címsor. Van-e itt lelkész vagy teológus, aki már tudja, tanulta, hogy ez a zsoltár semmiképp sem lehet Dávid zsoltára? Pár szóval erről is beszélni kell először. A tudománynak igaza van, amikor ezt mondja. Viszont félmunkát végzett a tudomány, ha csak ennyit állapít meg. Mert a felismerés előtt első naiv állapotunkban képesek voltunk úgy imádkozni a zsoltárral, hogy magunk elé képzeltük Dávid alakját, 2Sám 15kk szerint. Szinte szívünkbe hasíthatott, hogy igen, én is bíztam valakiben, és legközelebbi munkatársam, legkedvesebb gyermekem, legjobb barátom magához édesgette a népet, kitúrt engem a helyemről, és most az én korábbi seregemmel támad rám, üldöz engem. Én pedig menekülök, árkon-bokron az ismeretlenbe. Milyen jó, hogy az Úr imádságot küldött nekem ajándékba erre a nehéz útra!

Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

A föld királyai felkerekednek, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem:

Én fiam vagy te, én ma nemzettelek téged.

Kérjed tőlem, és odaadom néked a pogányokat örökségül és birtokodul a föld határait.

Összetöröd őket vasvesszővel, széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel!

Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne vesszetek az úton,

mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!

(Zsoltárok 1, Károli)

*

Miután sokszor és sokféleképpen magyarázták félre ezt a zsoltárt, megpróbálkozom én is megérteni.

Az első, amit a zsoltárról el kell mondanunk, hogy ez a mi zsoltárunk. Én imádkozom ezt a keresztyén egyház közösségében. A pogány népek, azok nem mi vagyunk. A pogányok éppen abban pogányok, hogy nem imádkozzák ezt a zsoltárt.

Tehát nekem van Uram, Istenem, aki rendezni kezdi az életemet. Az én Uram választ ki egy embert, akit egy szent helyen királlyá koronáz. „Felken”, azaz megajándékozza a Szentlélekkel is, mennyei erőkkel, hogy be tudja tölteni küldetését. Csak akkor születik értelmes, rendezett, Istennek és embernek kedves közösség, ha ez a szervezőerő, amit a király akarata képvisel, felülről való, Istentől.