22 Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. 23 Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: 24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25 Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. 26 Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. 27 Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! 28 Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. 29 Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. 30 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.

31 Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. 32 Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. 33 Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.

34 Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 35 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!

(Lukács 13,22-35)

Vedd magadra a küldetésedet!

Ez a húsvéti üzenet. Sőt, nem csak egyéni értelemben szól ez a parancs, hanem nekünk, mint gyülekezetnek, mint egyháznak: Vedd magadra Istentől rendelt küldetésedet! Légy a békesség városa!

Jézus Jeruzsálem felé tart, városról városra, faluról falura haladva mindenütt tanít. De nem csak tanít, ezt tudjuk, mert ő maga közösséget vállalt az emberrel, a hívő zarándokokkal, úgy ment fel az ünnepre. Ő is énekelte a nagy kórusban a zarándokénekeket:

18 Azután így szólt Jézus: Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam? 19 Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között. 20 Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát? 21 Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt. (Lukács 13,18-21)

Gyümölcstermésről van még mindig szó. Az a mi küldetésünk, hogy Jézus Krisztus megváltó Igéjével felegyenesítsük a föld felé görnyedt embertársainkat Isten magasztalására. Nem az istentiszteletre kijelölt napok, nem a pontosan betartott liturgia és a formális elöljárói tisztségek emelnek fel Isten dicsőítésére. Ezek keretek, mint a sövénynyírás. A fügefa ágai hozzák a termést, a váz, Isten országának a gerince. – Nem véletlen, hogy az asszonynak a gerince volt elgörbülve, elgyengülve. Belső tartásra volt szüksége, nem újabb terhekre.

De hogyan alakul ki ez a gerinc, a belső tartás? Egy-egy embernél is, és a gyülekezetben, az egész társadalomban. Erről szól a mustármag és a kovász példázata.

Égig érő paszulyfa. Ismerjük ezt a képet a meséből. Elültet egy szegényember egy magot, és az növekedik, növekedik, míg fel nem lehet mászni rajta az égig, a mennyországig. Valami csodálatos, ami összeköti a föld porát az angyalok világával. Úgy, hogy van egy legény, aki fel is mászik rajta, és tesz-vesz valamit abban a fenti világban, ami emberek számára elérhetetlen.

A gyülekezet égig érő paszulyfa. „Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között.” A gyülekezet olyan földi realitásba ültetett csodálatos erő, ami még a mennyei lényeket is hordozza!

Hogyne hordozná az angyalokat, hiszen Isten Fiának, Jézus Krisztusnak az erejéről van szó, az Ő Szent Lelkéről. Ő nagyobb az angyaloknál is.

10 Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. 11 Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből. 13 És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. 14 A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! 15 Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? 16 Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? 17 Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez. (Lukács 13,10-17)

A fügefa példázatát mondta el Jézus az előző szakaszban. Gyümölcsöket keres nálunk az Úr. De miféle gyümölcsöket? Hogyan teremhetnénk ilyen gyümölcsöket? „Íme” – mondja az Ige. Jézus egyszer valamelyik gyülekezetben tanított, és íme, volt ott egy asszony, akinek az esete pontosan ezt a gyümölcstermést szemlélteti. Vagy azt, hogy mi az oka a teljes gyümölcstelenségünknek, és hogyan tudnánk ebből megszabadulni.

Már eleve érdemes felfigyelni erre a konkrétságra, hogy íme, volt ott egy asszony, egy konkrét asszony, egy konkrét esetben. Mert az első és legfontosabb oka a gyümölcstelenségünknek, hogy elmerülünk az általánosításokban, az elvekben, működési mechanizmusokban. Az istentiszteleten valamiféle tanítás hangzik el – a lelkész a templomban tanít vasárnap, majd a tanítás aprópénzre váltását, gyakorlati alkalmazását az egyéni kegyesség területére utalják. „Te, az egyen-hívő, ha majd hazamész a templomból, akkor a hétköznapokban, a magad helyén aktualizáld az általános iránymutatást.”

Íme, volt ott egy asszony. A lelkész nem a maga életével szemlélteti a tanítást. Nem is olyan tanítás hangzik el, ami mindenkire kötelező volna. Jézus tanította, hogy vedd észre vasárnap a templomban azt az egyet, akit az Isten aznap fel akar oldozni évtizedes fogságából. A gyülekezet, ha fának látjuk, amit tavasszal meg kell metszeni, sokkal inkább hasonlít gyümölcsfára, ahol egyenként meg kell számolni, melyik rügyet hagyom meg, és melyik az az ág, amit le kell metszeni, mint sövényre, amelyiken géppel szoktak végigmenni, hogy egységes, egyenes képet mutasson.

A gyümölcstermés első kritériuma ez, hogy „íme, van itt egy ember”, akit észreveszek, és Isten gyógyító erőterébe állítom.

6 Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. 7 Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? 8 De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, 9 hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! (Lukács 13,6-9)

Jézus példázatot mond. Jézus Krisztus, aki eljön ítélni eleveneket és holtakat, példázatot mond. Azoknak az embereknek, akik hírt hoznak Neki az istentisztelet közben elveszett emberekről, akiket Pilátus áldozatbemutatás közben ölt meg, és akikre a vízmerítés ünnepén dőlt rá az őrtorony. Hívő emberek látják ezeket az eseményeket, megrendülnek, és azonnal teológiai értelmezést adnak neki. Mennek Jézushoz, viszik a hírt, és azt várják, hogy ő is mondjon valamit erről. Nyugtassa meg őket, hogy nyilván a bűneik miatt történt ezekkel a szerencsétlenség, de a hírvivők igaz emberek, megtartják a törvényt, tiszták Isten előtt, velük ez nem eshet meg. De Jézus nem ezt mondja: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.” (2-3).

Lukács ismeri a vallásos embert, aki becsületesen jár templomba, de még meg kell térnie. Jézus ismeri a vallásos embert, aki becsületesen jár templomba, de még meg kell térnie. Előre ismeri azokat, akik majd a keresztyén templomok padsoraiban ülnek hétről hétre. Összetett kézzel. Rendesen és becsületesen. Nekik szól ez a figyelmeztetés: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.

És akkor a rendes, becsületes templomba járó ember kezdi magára próbálgatni Jézus Krisztus súlyos szavait. Kinek inge, vegye magára. Megtérni? Hogy kell megtérni?