49 Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50 Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51 Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52 Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal.
53 Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.
54 Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. 55 Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56 Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?
57 De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? 58 Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 59 Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is. (Lukács 12,49-59)
Kemény szavak. Hol fogjuk meg a végét, hogy igaz legyen az üzenet, amit Jézus itt a szívünkre akar helyezni, a lelkünkre akar kötni?
Talán úgy a legkönnyebb, ha a Szentháromság Istenből indulok ki. Jézus Krisztus ugyanolyan Isten, mint az Atya Isten, a Teremtő Isten, aki a Szentlelkét adja nekünk, aki szintén ugyanolyan Isten.
Amikor a Teremtő Isten megteremtette a világot, azzal kezdte, hogy elválasztotta egymástól a világosságot a sötétségtől. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap.” (1Móz 1,1-5)
A világosság jó. A sötétség pedig nem jó. A teremtés első napjától fogva az az Isten Igéjének és Lelkének a feladata, hogy elválassza egymástól a világosságot a sötétségtől, a jót a rossztól, és ne engedje ezeket összekeveredni.
Amikor az ember bűnbe esett, valójában ebben a harcban bukott el. A kígyó, a Sátán a sötétséghez tartozott, mégis hellyel kínálta az első emberpár az Édenkertben, ahol nem volt helye semmiféle sötétségnek. A sötétség magva elvettetett abban a pillanatban, és azóta mindig együtt vetik a búzát a konkollyal, és együtt is aratják.
Jézus Krisztus, az Isten Igéje, azért született erre a világra 2000 évvel ezelőtt, hogy ismét elválassza egymástól a világosságot a sötétségtől. És azért adja nekünk az Ő Szentlelkét, hogy mi is újra képessé váljunk arra, hogy ebben a folytonos harcban részt vegyünk. Hogy ne befogadjuk a sötétséget, hanem küzdjünk ellene. Így bukkan fel ebben a harcban a Szentháromság Isten, amiről a mai igeszakaszunk beszél. A Teremtő Isten, aki kezdetben elválasztotta egymástól a jót és a rosszat, a jót táplálni, gondozni, védeni kezdte, a rossz fölé pedig odaállította Szent Lelkét, hogy őrködjön fölötte, ne tudjon a mélységekből előtörni. Isten nem teremtette a sötétséget. A sötétség a világnak az a helye, ahol nem szól Isten Igéje, Isten szava. A világosság pedig az, ahol az Igében, az Ige által él minden: élő és élettelen. Ez az Ige lett testté, hogy mi, emberek is tudjunk ismét Őbenne, Őáltala élni, hogy világossággá legyünk ebben a világban. „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.” (12,35) „Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével.” (11,33-36)
Jézus Krisztus a világ világossága, és ha hiszünk Őbenne, ha az Ő nevében járunk, ha Őneki engedelmeskedünk a Szentlélek által, akkor mi is világossággá váltunk ebben a világban. És abban a pillanatban már benne is vagyunk abban a harcban, ami a világosság és a sötétség erőinek a különválasztását jelenti. És a világosság győzelmét végül.
Itt ér el minket Jézusnak ez a különös Igéje: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást.” (51)
Ha ragaszkodunk a világossághoz, Isten Szentlelkének a vezetéséhez, akkor a sötétség erői belénk fognak akaszkodni. És készen lesz a meghasonlás. Mert nekünk tilos a sötét oldalra állnunk. Mi nem küldhetünk fegyvereket egy konfliktus kellős közepébe, hogy még több polgári áldozata legyen a háborúnak. Ha pedig nem küldünk, ha nem akarunk részt venni az öldöklésben egyik oldalon sem, akkor ellenségnek neveznek, akit ki kell iktatni. Így keletkeznek ezek a meghasonlások.
Most kiléptem a Biblia korából, és egy mai, aktuálpolitikai példát mondtam. Mert Jézus erre kér, amikor azt mondja: „Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?”
Ez az Ige most van.
Mi ez a most? Az „ítéletidő”. De figyeljünk a finom különbségtételre. Én tudom, hogy egy közönséges, hagyományos vasárnapi istentiszteleten az ember úgy ül egy templomban, mint aki egyszerre igaz és bűnös. És ezért ahányszor csak ítéletről olvas az ember a Bibliában, mindig önmagára kell vonatkoztatnia, és újra meg újra meg kell térnie a bűneiből. Van ebben ráció. De most, a mai Igénkben ne ezt a vonását emeljük ki, hanem azt, amit eredetileg jelentett. Jézus tanítványai hívő emberek, akik már elnyerték a Szentlélek ajándékát, és akik nem szűnnek könyörögni a Szentlélek jelenlétéért, erejéért életük minden mozdulatában. És így kerülnek támadások kereszttüzébe. Ez a szituáció. Talán a mi életünkben is előfordul ebből valamicske. Jézus itt a sokasághoz (54) szól, és őket kezdi keményen figyelmeztetni. Azoknak szól ez az Ige, akik következetesen Jézus Krisztus tanítványai ellen lépnek fel, akik Isten egyháza ellen harcolnak. Jézus itt védi azokat a tanítványokat, akik világítanak, akik bizonyságot tesznek, és így keverednek konfliktusokba másokkal. Ezeknek a „másoknak” mondja ilyen keményen: jön az ítéletidő!
Tanítványainak más az üzenet. Nekik azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!” (49-50) Azt mondja nekik, hogy igen, lesz ítélet, örök tűzben fognak égni Isten ellenségei, de előbb még a szenvedés, a tűrés, a türelem ideje van itt. Még ne kívánjatok tüzet senkire, mert még sokaknak kell megtérniük. A hitetleneknek, a képmutatóknak pedig azt mondja: jön az ítéletidő!
Amikor látjátok, hogy elszürkül az ég, amikor a madarak is riadtan menekülnek fedezéket keresni, akkor tudjátok, hogy be kell hajtani az állatokat, tető alá kell vinni mindent, ami elázhat, be kell csukni az ablakokat, az autóval be kell állni a garázsba, mert mindent szét fog verni a jégeső. Amikor pedig jön a déli szél, akkor tudjátok, hogy forróság lesz, akkor nem terveztek szabadtéri programokat, akkor ültök egész nap a hűvösben. Tudtok készülni a szélsőséges időjárásra, mert megtanultátok, hogy ez életet ment. Isten ítéletének is vannak ilyen előjelei. Megfigyelhető előjelei. Senki ne mondja, hogy nem veszi őket észre. Járvány, háború, egymás után… Groteszk, hogy mennyire észreveszi a hitetlen ember is. A világ tele van apokalipszis-filmekkel. Havonta készítenek egyet. Havonta a világ szájába rágják, hogy a Jelenések könyve eseményei történnek. Az emberek elmennek a moziba, vesznek pattogatott kukoricát, kólát, és rettegnek rajta egy kellemeset, majd hazamennek. Látjátok, és mégsem viselkedtek úgy, mint amikor az időjárás miatt tesztek óvintézkedéseket. Ez hogy lehet?
Pedig, ha félelmetes, ha rettenetes, ami jön, és erről tudtok, akkor lépni kéne, cselekedni kéne, akkor azonnal menedéket kellene keresni! Mi ez a bénultság, ez a tanult tehetetlenség? Isten hív, Isten vár, és azért küldte el Egyszülött Fiát ebbe a világba, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Miért nem futtok oda Őhozzá, miért nem kerestek menedéket?
Ehelyett itt acsarkodtok rá, elhatárolódtok tőle, és az Övéitől, és meghasonlásokat, ellenségeskedést okoztok.
Ez az üzenet a hitetleneknek. És, én azt hiszem, azért adatott ez az Ige nekünk, hogy alkalomadtán mi is elmondhassuk nekik Jézus Krisztus nevében. És nem azért, mert el akarjuk őket ítélni, vagy mert véleményünk szerint ők a pokolba valók. Nem azért, hogy „pokolba velük”. Mert nekünk az a keresztünk, amit naponta fel kell vennünk, hogy még eltűrjük őket, és keressük az alkalmas pillanatokat, amikor elvezethetjük őket a megoldásra. Nem kérünk rájuk tüzet, de tudunk a tűzről, és szólunk a tűzről, óvjuk őket a tűztől, ami jogosan járna nekik.
Nem valami misztikus dolgot kérünk számon rajtuk. Ilyen egyszerű a feladatuk: „De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes?” Látjátok, hogy jön az ítéletidő, akkor ítéljétek meg magatoktól, hogy mi a helyes. Látjátok, mi történik, és tudjátok, mit kell tenni. Én, mint „szuperhívő” semmi olyat nem akarok rád erőltetni, amiről te nem tudsz. Ítéld meg magadtól, mi a helyes, és cselekedd azt.
Ítéld meg most, mi a helyes, és cselekedd addig, míg nem késő. Mert jön az „ítéletidő”, amikor már senki semmit nem cselekedhet, és senki semmit nem fog tudni jóvátenni. Mert Jézus Krisztus azért jött, hogy tüzet bocsásson erre a földre, és lángolni fog minden, ami a Gonosz akaratát éli bele a világba. Csak a jó marad meg örökre. De Jézus Krisztus most még elhordoz minket, most még tűr nekünk, most még megbocsát, és most még azok is megbocsátásra és türelemre vannak intve, akik Jézus Krisztus nevében járnak ebben a világban.
Ha össze is vesztetek, van bocsánat. „Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged.” Te, aki összevesztél a hívő emberrel, tekintsd kettőtök vitáját úgy, mintha ti ketten bíró elé mennétek. Mintha úton volnátok a bíró felé. Neked is van egy akaratod, egy sértettséged, egy igazságod, és neki is van egy igazsága. Ítéld meg magadtól, hogy mi a helyes. Mi az igaz. Kinek van igaza. Lehet, hogy neki is? Lehet, hogy neked nincs is igazad? Míg te vagy az erősebb, te vagy a hangosabb, mögötted állnak többen, lehet, hogy fenn tudod tartani a látszatot, de a Bíró előtt le fogsz lepleződni. Úgy jársz majd, mint minden, amit kint felejtettek a jégesőben. Keress menedéket még az ítélet előtt!
„Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.”
Micsoda ellentét: most „megegyezni” kell vele. Az ítélet után meg kell adni az utolsó fillért is. Ez pedig lehetetlen! Az ember képtelen megadni minden tartozását. Látjuk ezt az orosz-ukrán háborún is. Soha senki nem lesz, aki helyre tud állítani mindent a háború előtti állapotba. Főleg az emberéleteket nem tudja már senki visszaadni. „Amíg meg nem adod az utolsó fillért is” – ez azt jelenti, hogy a pokolban fog vergődni örökké az, aki itt az életben nem békült meg ellenfelével.
Ne a meghasonlást tápláld, hanem békülj meg azzal, aki Jézus Krisztus nevében békességet hirdet. Fogadd el, hogy túl messzire mentél – mint Pál apostol, amikor üldözte Krisztus egyházát. És fogadd el, hogy ők, Jézus Krisztus igazi tanítványai, akik a Szentlélek békéltető erejével járnak ebben a világban, nem fogják behajtani tőled ezért az utolsó fillért is. Van kegyelem. Aki hisz, elengedi a tartozást. Megbocsát. Mert Isten bocsánatából élünk mindnyájan.
Hagyjuk ott a sötétség „igazságát”, és járjunk mind világosságban. Szeretetben. Nem elég, ha megdermedsz a közelgő ítélet sejtésétől. Cselekedd a megbékélést, mert Jézus Krisztus által, aki keresztséggel keresztelkedett meg. Lehetséges. Nincs olyan mélység, nincs olyan sötétség, amiből Őáltala ne volna szabadulás. Béküljünk meg egymással.