Χαῖρε, κεχαριτωμένη, ὁ κύριος μετὰ σοῦ. (Lk 1,28)
Ez a karácsonyi üzenetem. Idén így szólított meg az Úr, és ezt szeretném most, a lehető legtömörebben továbbadni. Ugyanis az Úristen nem szokott unalmas prédikációkat tartani. Ő szól. Már ez is bővített mondat. Az eredeti valószínűleg így szólt: „Χαῖρε, κεχαριτωμένη!” Ennyi az üzenet, ennyi a Karácsony, ebben van az egész életünk. Ő szól, aztán mi ott maradunk gondolkodni, hogy vajon ez mit is jelenthet. Életünk végére meg is értjük annyira, hogy már tiszta szívvel tudunk átlépni a földi érzékelés határain, hogy beteljesedjen az üzenet: „Χαῖρε, κεχαριτωμένη!”
Görögül nem tudók kedvéért kénytelen vagyok itt egy kitérőt tenni, és egy hirtelen fordítást adni. Ugyanis nagyon szép és hagyományos Igéről van szó, így mondjuk magyarul évszázadok óta: „Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” Így köszönti Gábriel főangyal Máriát. De ez az Ige úgy járt már, mint a búzakalász, amely hosszú utat tett meg, mire kenyér lett belőle. Esetleg búzasör… Most a kalászt szeretném látni, amit az Úristen sarjasztott abból az egy szem búzából, amiben még élet van, amit jövőre ismét el lehet vetni, hogy soha ki ne vesszen az élet erről a világról. Ezért bajlódom a görög szöveg fordításával.
Χαῖρε (így olvassuk: khaire, v. chaire), azt jelenti, hogy „örülj!” Azt mondják, a kor szokásos köszönési formája volt, nincs benne semmi rendkívüli, mintha ma egy angyal simán odalépne hozzánk, és azt mondaná, hogy „jó napot!” Azért én leülnék azzal a tudóssal beszélgetni, aki egy angyal megjelenésében semmi rendkívülit nem lát. Azt hiszem, ha hozzám odajönne az Úr színe elől érkező hírvivő, és megparancsolná ebben a formában, hogy „örülj”, akkor egészen biztos lehetnék benne, hogy van okom örülni. Ha az Úr ezt kéri tőlem, akkor a világot is úgy alakítja, hogy ez ne hazugság legyen, hanem teljesíthető parancs. Áldott az Úr, hogy soha nem kér tőlünk lehetetlent, hanem mindig csak annyit kér, amennyit az Ő segítségében bízva bátran meg is tehetünk. És akkor – ez az igazi örömünk – máris részesei vagyunk az üdvösségnek. Mert az üdvösség nem más, mint öröm az Isten színe előtt. Mégiscsak helyes a magyar fordítás: üdvöz légy! Mostantól élj az üdvösséged boldog tudatában!
Örülhetek, mert kegyelembe fogadott vagyok. „κεχαριτωμένη” (kecharitómené) Szeretem a görög nyelvet, mert mindent el lehet rajta mondani, amit magyarul is szoktunk néha varázsolni az igealakokkal. Hogy is áll össze ez a szó? A „κε” (ke) az elején az első szótag megismétlése, olyasmit jelöl, mint amikor magyarul azt mondjuk, igekötővel, hogy meg-… Megtörtént esemény, visszavonhatatlanul előttünk áll az eredménye, és már most élvezhetjük (vagy elszenvedjük) az eredményét. A szó végén az „η” (é) arra utal, hogy nőhöz szól a köszöntés. A „μέν” (men) egyszerűen mondva azt jelöli, hogy olyan emberről van szó, akivel ez a dolog történik. Ha ezeket „lehámozzuk” a szóról, megkapjuk a szótári alakot: „χαριτόω” (charitoó). Hasonlósága így már szembetűnő az öröm kifejezésével, azt is jelenti, hogy „jóságomból boldoggá tettem”, „örömöt okoztam neki”, tehát „kegyelembe fogadtam”.
Ez az Úristen üzenete Máriának: örülj, mert megörvendeztetett ember vagy! Élj üdvösséged tudatában, és annak erejével, mert üdvösséged már elvégzett ügy, senki sem ragadhat ki az Isten kezéből.
De, tudjuk, hogyan folytatódik Mária és Gábriel között a beszélgetés. És ez a beszélgetés még tartogat számunkra is üzeneteket. Akkor is, ha a történelemben egészen rendkívüli, egyszeri eseményről van szó.
Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal (Lk 1,30-38).
Jól mutatja a fenti igealak: „megörvendeztetett”, Mária passzív ebben a történetben. Isten cselekszik vele. De nagyon érdekes, hogy mégsem kiszolgáltatott tárgy! Isten nagyon is tiszteletben tartja az ő akaratát, helyt ad kérdéseinek, türelmesen megválaszolja azokat, és megvárja, míg Mária végiggondolja, és önként dönt arról, hogy vállalja-e a szolgálatot: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” Igen, vállalom. Szó sincs arról, hogy egy rákényszerített parancsról volna szó, amit rabszolgaként fogcsikorgatva kellene teljesítenie, és csak az Úristen hatalmának behódolva volna kénytelen automatikusan igent mondani! Mária mégsem lesz passzív, amikor Jézust meg kell szülnie, fel kell nevelnie, el kell indítania a felnőtté válás útján. És akkor sem lesz passzív, amikor a keresztnél kell megállnia, és amikor a feltámadás után az evangéliumot tovább kell adnia.
Az Úr kegyelembe fogad, örömmel ajándékoz meg, és aztán szolgálatot bíz ránk, amit mi „passzívan” elfogadunk, de aztán nagyon is öntudatosan, hittel végezzük, aktív szerepet kapunk benne. Soha ne legyen ez az igevers: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint” ürügy arra, hogy a nőket rabszolgasorba kényszerítsük vele! Mi, nők, valahogy hajlamosak vagyunk erre, sokszor még olyankor is, amikor saját magunkról van szó!
Nem emberek beszédéről, nem a nőket uralmuk alatt tartó férfiak beszédéről van itt szó, amit minden nőnek magára kötelezőnek kellene vennie. Az emberiség második „Évájáról” beszél az Ige, aki most nem a kígyóval beszélget, hanem abban a – világmegváltó – feladatban vesz részt, ami annak az első Évának a bűnét fogja jóvátenni, hogy helyreállítsa az Isten kegyelmét, minden ember iránt, és Évára tekintettel, kiemelten minden nő iránt.
Ha egy nő volt az első, akit az Úristen kitaszított az üdvösségből, akkor most egy nő az, akit először „kegyelembe fogadott”-nak nevezhet. Áldott legyen az Úr, hogy nem feledkezett meg erről. Hogyne lennénk akkor mi, nők, az Úr szolgálóleányai, ha ez örömöt jelent, ha ez nemes feladatot, küldetést jelent, ha ezért cserébe védelmet kapunk mindenféle hamis, gonosz, agresszív, sötét szándék ellen. Ez a mi egyetlen esélyünk, ha mi is így válaszolunk erre a megszólításra: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!”
Csak arra figyeljünk, hogy hozzánk más az Úristen beszéde. Jézus Krisztust Mária szülte meg. Jézus lett az, aki nem csak „Jákób házán” uralkodik, hanem kimondhatatlan magasságokban, kimondhatatlan „kiskirályok” fölött, mindenféle hatalom fölött. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Máriának ez lehetett az öröme, hogy szíve alatt hordozta a Megváltót. Az Úr vele volt, Szent Lelke által is, körülvette őt, és benne is, az emberré lett Isten.
Hozzánk is szól az Úr. Ugyanígy üdvözöl minket is: „Örülj, mert megörvendeztetett ember vagy!” Van az Úrnak egy Igéje, egy „története”, amelyik életre kel benned! Mint Pál apostolban is, hogy elindult, és a pogányok apostolává lett. Ahogy ő mondja: „gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus” (Gal 4,19). Örülj! Mert az Úr a szívedre helyezte egy testvéredet, hogy hordozd, imádkozz érte, hogy tápláld az Ő Igéjével, hogy örömöd és koronád legyen (Fil 4,1), „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?” (1Thessz 2,19)
Íme, az Úr szolgálóleánya! Mert az öröm az a szolgálat, amiben az Úr velünk van. Amelyben elkísér Igéjével, vezet, tanácsol, bátorít, helyreigazít, és egy testté tesz azokkal, akiket szívünkben hordozunk.
Örülj, mert megörvendeztetett ember vagy! Az Úr szolgálattal bízott meg téged, beleírta Jézus Krisztus nevét a szívedbe, hogy veled legyen mindig az Isten. És emberek nevét írta a szívedbe, hogy hordozd őket, tápláld őket az Ő beszédével, hogy ők is érezhessék ezt az örömöt. Ami talán már azelőtt az övék volt, mielőtt te megismerted volna őket.
Ahogyan az Úr Jézus is az idők kezdete előtt már volt, és örömteli közösségben lakott Atyjánál, mégis Mária testében magzattá válhatott, hogy gondoskodjanak róla anyai, emberi szeretettel. Mi is így kapunk olyan testvéreket, akik már régóta hívő emberek, mégis emberi szeretettel kell táplálnunk egymást, és Istennek rajtunk át megmutatkozó Igéjével, hogy ebben a hideg, rideg, elveszett világban megmaradjunk együtt az örök életre. Ezt hívjuk egyháznak. Ahol ketten vagy hárman táplálják egymást az Úr Igéjével és Jézus Krisztus nevében, az Ő elhívása szerint egymást a szívükben hordozzák, ott Ő közöttünk van. Ott velünk az Isten.