49 Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50 Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51 Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52 Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. 53 Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával. (Lukács 12,49-53)
„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” – mondja Jézus Krisztus. És azóta is vitatkoznak róla, hogy ezt mire értette? A kegyes írásmagyarázók általában a Szentlélekre szokták érteni. Úgy értelmezik, hogy Jézus „megkeresztelkedett”, amikor keresztre feszítették, és Pünkösd napján tüzet bocsátott a tanítványokra, a Szentlélek tüzét, ami lángnyelvek alakjában jelent meg rajtuk.
Ez a magyarázat illik a nyájas, szelíd, mindent eltűrő, mindent megbocsátó, a gonoszokért is meghalni kész Jézus képéhez. De nézzük meg közelebbről, milyen gondolatokat találunk közvetlenül előtte.
„Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” (12,20)
„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. … Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” (12,35.40)
„azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (12,46-48)
És itt jön Jézusnak ez a szava: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre…”
A mi Urunk nem fog elfordulni, amikor a bűnös ember szenvedni kezd a büntetéstől, mintha nem értene egyet, vagy Ő megkímélte volna. Ő maga fogja végrehajtani a büntetést a gonoszokon.
Jézus azt mondja, azért jöttem, hogy elpusztítsak minden gonoszt erről a földről, és mennyire szeretném, ha már égne az a tűz, amiben elenyészik minden ártó szándék, minden gonoszság, minden betegség. „És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava.” (Jelenések 20,14).
Jézus Krisztus nem mondja azt, hogy ő külön tudja kezelni a bűnt és a bűnös embert. Amit az ember tesz, az maga az ember. Ilyen súlyos az ítélet fölöttünk. A Jelenések könyve sem csak az ember bűneit látja a tűzben elégni, hanem a bűnös embereket, bűneikkel együtt: „Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett.” (Jel 20,15).
Erről a tűzről beszél Jézus, amikor azt mondja, hogy „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!”
Mert ha lángol ez a tűz, az utolsó ítélet tüze, akkor – olvassuk tovább a Jelenések könyvét – jön az új ég és az új föld.
„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak a tűzzel és kénnel égő tóban lesz a helye: ez a második halál.” (Jelenések 21,1-8)
Mennyire szeretne Jézus letörölni a szemünkről minden könnyet, és kimondani, hogy nincs többé halál, sem jajkiáltás, sem fájdalom, mert az elsők elmúltak. Mennyre szeretne a mi Urunk adni nekünk az élet vizének forrásából. Szeretne magához ölelni, örökbe fogadni, és megajándékozni minket szent méltósággal az Ő országában.
Szeretné megtisztítani a világot a gerinctelenektől, a hitetlenektől, azoktól, akik legfeljebb a tisztaság látszatát őrzik, a gyilkosoktól és paráznáktól, a szellemidézőktől, méregkeverőktől, azoktól, akik minden mást az egy igaz Isten fölé helyeznek, csak Őt imádni ne legyen szabad. Mennyire szeretné a mi Urunk, ha ez a tűz már lángolna, ha nem kellene Neki sem szenvednie ettől az emberiségtől, amelyik ilyen mélyre süllyedt a bűneiben.
Mi is hányszor kiáltunk fel, hogy kitől szeretnénk végre megszabadulni!
De most Jézus Krisztus az Ő példájával nekünk is példát mutat. Nem véletlen, hogy nem egyenesen a keresztrefeszítésről szól, hanem „baptizmáról”, vízbe merítkezésről. Persze, a vízbe merítkezés szimbóluma szoros összefüggésben van a kereszthalál jelképével. Nem hiba, hogy azt magyarul „keresztségnek” nevezzük, a kereszt szóról. Meghalás és feltámadás jelképe. Mégis sokatmondó, hogy Jézus Krisztus a tűzzel a vizet állítja szembe.
Nem tűz, hanem víz. Nem tüzet bocsátunk rá valakire, hanem víz alá merülünk. Nem most van itt az ítélet ideje. Az ítélet ideje is eljön majd. Az istentiszteletek végén az áldás is emlékeztet minket: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten, a mi Atyánk szeretete és a Szentlélek gondviselő közössége legyen és maradjon mindenkor mivelünk”. Nem a haragvó mennybéli Isten kegyelme, a kedves Jézus szeretete, hanem fordítva. Az ítélő Krisztus kegyelme, aki ítél eleveneket és holtakat. Lesz majd ilyen, de előbb még fel kell vennünk a keresztjeinket. Először a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki mindenkiért megjárta a halál és a pokol szenvedéseit, és azután az Ő példáját követve nekünk is a víz felé kell indulnunk, ahelyett, hogy tüzet kérnénk azokra, akik megítélésünk szerint már rég rászolgáltak volna.
Mert bőven lesz ilyen helyzet, ahol érik az ítélet. Erről szól Igénk további, magyarázó része.
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.
Folytathatjuk a sort: főnök a beosztottjával, beosztott a főnökével, orvos a betegével, beteg az orvosával, tanár a diákjával, diák a tanárával, férj a feleségével, feleség a férjével, ország vezetése a segítségére alapított intézményekkel, az intézmények az ország vezetésével, állam az egyházzal, egyház az állammal. Meghasonlás. Abban a pillanatban, ha Jézus Krisztus nevét hittel hirdetjük, éljük, ha valóságosan megjelenik az Ő országa és akarata közöttünk, akkor a pokol mélységéig megnyílnak köztünk a hasadások, szakadások. Mindaddig, míg békésen, hitetlenül elvannak egymás mellett az emberek, látható valamiféle összhang. De abban a pillanatban, hogy valaki megtér, újjászületik, Jézus Krisztus vezetését követi, mindjárt megjelenik a harag, az irigység, a mindenféle méltatlan támadások.
És a hívő ember, amikor látja, hogy nem csak őt, hanem védtelen szeretteit is éri a sok támadás a hitéért, felkiált: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (Jelenések 6,10)
És az üzenet most is ugyanaz, mint amint a Jelenések könyvében látunk: „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.” (Jelenések 6,11)
„Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!” – mondja Jézus Krisztus. És példát adott nekünk. Fehér ruhába kell először öltöznünk, mielőtt jönne a nagy ítélet. Megtisztulni, megdicsőülni a hit harcában a Szentlélek erejével.
Nehéz lesz, még a mi Urunknak is nehéz volt. Ő is gyötrődött, míg ez végbe nem ment. Mert Ő is ember volt, és Ő is szerette volna a könnyebb utat választani, és egyszerűen tüzet bocsátani a bűnös, elveszett földre, és megszabadulni minden szenvedéstől.
De az Ő küldetése az volt, hogy ebből a nagy gonosz, bűnös tömegből kimentsen néhányakat. „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme” az, amiért Neki alá kellett merülnie a szenvedésben és a halálba. „Keresztséggel kellett megkereszteltetnie”.
Elszenvedni a gonosztól a támadást, és vissza nem ütni. Hogy ne emberi adok-kapok próbálja rendezni a világ baját. Eltűrni, hogy Istentől érkezzen a valódi megoldás, az ítélet, az új élet. Ez volt az Ő küldetése értünk. Mielőtt kitöltené a világra Isten jogos és teljes haragját, Őneki magának kellett elszenvednie ezt. Értünk, hogy nekünk legyen lehetőségünk az Ő kegyelmébe kapaszkodni.
Urunk! Bocsáss meg nekünk, hogy olyan gyakran vagyunk a harag fiai, és ítéletet, tüzet kérünk másokra, akik ellenségeinkké lettek. Kérünk, kezdd velünk! Add nekünk a keresztséget a Te nevedben, hogy legyen erőnk eltűrni, amit ellenünk elkövettek. Add a Te erődet, hogy a nyomodba tudjunk lépni, és ahányszor meghasonlás támad közöttünk, Tőled kérjünk megoldást, segítséget, ahányszor szeretteink, a hozzánk közel állók támadnak minket, legyen erőnk a Te Lelkeddel értük imádkozni.
Add, hogy soha el ne felejtsük, hogy Te azért jöttél erre a földre, hogy sokakat megments, mielőtt tüzet bocsátanál a világra. Hálásak vagyunk, hogy ebben a munkában mi is segítőid lehetünk.
Ha el nem bukunk ebben, akkor bízhatunk a mi Urunk ígéretében:
„Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.” (Lukács 22,28-30)
Maradjunk meg a mi Urunk mellett, és az Övéi mellett a kísértések idején.