1 Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2 Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3 Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4 Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5 Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. 6 Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. 7 Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. 8 Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. 9 Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet (Lukács 19,1-10).

Látni. Ez volt a Jerikó előtt ülő koldus legfőbb kívánsága. Látni: ez a mi imádságunk is minden istentisztelet előtt, látni a közénk jövő Jézus Krisztust. Erről szólt az előző gondolatunk. Zákeus is látni akar. Minden a látással kezdődik ebben a történetben is. Látni és látszani – az istentiszteleten.

Élt Jerikóban egy ember, akinek a neve, „Zakkaj”, azt jelentette, hogy igaz, tiszta. Foglalkozása szerint fővámszedő volt. És gazdag volt. Eszünkbe juthatnak Jézus szavai, amit a másik gazdag embernek mondott, aki Lukács evangéliuma szerint egyáltalán nem volt már ifjú (18,18-27): „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Az a gazdag ember saját bevallása szerint megtartott minden parancsolatot ifjúságától fogva. Ő igaz ember volt, és Jézus mégis azt mondja róla, hogy „Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába!”

35 Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. 36 Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi az. 37 Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. 38 Ekkor így kiáltott fel: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! 39 Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! 40 Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: 41 Mit kívánsz, mit tegyek veled? Ő így szólt: Uram, hogy újra lássak. 42 Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott. 43 És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent (Lukács 18,35-43).

A jerikói vak meggyógyítása. Jézus elindul Jeruzsálem felé tanítványaival. „Maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak” (31). Mit tudhattak volna a tanítványok a jerikói vak meggyógyítása előtt? „Beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak” – mondja Jézus. És itt természetesen gondol a szenvedésére, gondol a kereszthalálára. De nem csak erre. Mindaz beteljesedik, ami meg van írva róla.

„Nyisd meg a vakok szemeit” – olvassuk Ézsaiás könyvében (42,7). Jézusnak szól Isten parancsa: nyisd meg a vakok szemeit! Honnan ismerjük fel Isten Szolgáját, akit várunk? Onnan, hogy megnyitja a vakok szemeit! Jézus elindul Jeruzsálem felé, és ha valóban Ő Isten választottja, akiben gyönyörködik, akit Lelkével ajándékozott meg, aki törvényt hirdet a népeknek, … akiben népét megajándékozza szövetségével, aki a nemzetek világossága – akkor vakok szemeit fogja megnyitni. Ha Péter hittel kimondta, hogy Te vagy a Krisztus, a Messiás, az Isten Fia, akkor most tudnia kellene, hogy mi fog történni: Jézus megnyitja a vakok szemeit.

31 Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. 34 Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat (Lukács 18,31-34).

Mi a reformáció? Az, amikor rádöbbenünk Jézus szavainak értelmére.

„Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat”. Jézus szól, a lényegről szól, és Lukács háromszor mondja ki egymás után, hogy nem értettek belőle a tanítványok semmit, semmit, de egyáltalán semmit. Pedig nem a nagy tömegről van szó: Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, az apostolokat, azokat, akiket különösképpen is kiválasztott, hogy képviseljék az Ő ügyét itt a földön. A beavatottakat. És a tizenkettő nem értett a szavaiból semmit. Ez a mindenkori egyház tragédiája, hogy Jézust követve, Őt képviselve járunk a világban, az Ő nevében, keresztelünk, igehirdetéseket tartunk, de nem értünk az Ő szavaiból a világon semmit. Ezért kell a reformáció, újra meg újra. Naponként.

28 Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. 29 Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, 30 az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. (Lukács 18,28-30)

Pontosítok egy kicsit a görög szöveg alapján.

Péter pedig így szólt: Íme, mi otthagyván a saját dolgainkat követtünk téged. Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét vagy testvérét vagy szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, aki ne kapná vissza sokszorosát ebben az időben, és az eljövendő aiónban örök életet.

Így most jó lesz. Azért, mert jobban tetszik, hogy Péter mondatának egyetlen állítmánya van, egyetlen központi cselekvése: „Követtünk”. Péter számára az a fontos, hogy követte Jézust. Nem az a fontos, hogy kilépett a csónakból a víz színére, hanem az, hogy az Úr az, aki parancsolja neki, hogy lépjen ki, és ő Jézushoz indul el, árkon-bokron, tűzön-vízen. Íme, mi otthagyván a saját dolgainkat követtünk téged. Otthagytuk a biztonságot: az anyagi biztonságot, a szociális biztonságot, az érzelmi biztonságot, a lelkiismeret biztonságát. Péter halászból emberhalász lett. Szó szerint otthagyta a Genezáreti-tó partján a hajóját, a halászhálóját, minden felszerelését, a teljes megélhetésével együtt. Felesége is volt neki, őt vagy otthagyta, vagy magával vitte missziói útjára. De legkésőbb akkor mégis magára kellett hagynia, mikor Jézus nevéért mártírhalált halt Rómában. Íme – mondja már Lukács: Péter otthagyott mindent Jézus követéséért. Lukács evangéliumának megírása pillanatában már kész a leltár, tudjuk, hogy Péter mit kapott, meddig jutott ebben az életben cserében azért, hogy otthagyta a csöndes kapernaumi kikötőt.

Szögezzük le már az elején, hogy ez az életút, ez a hívás nem mindenkinek szól. Lukács evangéliumában is van olyan szakasz, amelyik külön szól a felelős vezetőkről, a gazdagokról, akik sokak életét teszik élhetővé. Itt azokról az igehirdetőkről van szó, akik Jézus Krisztus feltámadását hirdetik, az Ő kereszthaláláért a bűnbocsánatot és az örök életet, és akik igehirdetését jelek és csodák követik. Péter neve, később, az Apostolok Cselekedeteiben Pál neve ezt az utat jelzi.