• Blumhardt - Két megtérés.png
  • Bohren - Alkalmas ruhát a mennyországhoz.png
  • Cry for help.png
  • Csalódunk - Farkas József.png
  • Gogol-revizor.png
  • Kert-Gecsemáné.png
  • Mi pompásabb az aranynál.jpg
  • Pascal - A földi dolgokat ismernünk kell.png
  • Rilke - A múlt hamis.png

Lukács evangéliuma

Ebben a sorozatban Lukács evangéliumát olvasom fejezetről fejezetre, keresem benne az összefüggést, keresem benne Istent és keresem benne magamat, magunkat, az egész világot.

Vajon Lukács miért gondolta úgy, hogy a már meglévő evangéliumok mellé még írnia kell egyet, ami alig-alig különbözik a többitől?

Lukács 15

1 A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. 2 A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. 3 Ő ezt a példázatot mondta nekik:

4 Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5 És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, 6 hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. 7 Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.

8 Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? 9 Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. 10 Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.

11 Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. 13 Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. 14 Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16 Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. 17 Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19 Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20 És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21 A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22 Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23 Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24 mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. 25 Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26 Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. 27 A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28 Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. 29 Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30 Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31 Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32 Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lukács 15)

„Az elveszett juh”, „az elveszett drahma” és „a tékozló fiú” története egyben. Mert ez egyetlen prédikáció Lukács evangéliumán belül. Úgy is mondhatnám, hogy: Miről szól a tékozló fiú példázata? És válaszolhatnék így, hogy a lázadó, bűnös ember megtéréséről, visszatéréséről Istenhez. Adjuk oda a tékozló fiú példázatát a kicsapongó embernek, aki már-már kezdi érezni, hogy csapdába került, életveszélybe került az élete, és mutassuk be a kisebbik fiú példáján, hogy van kiút, van megoldás, van egy közösség, a gyülekezet közössége, ahol szeretettel, „tárt karokkal” várják, mert Isten bűnbocsátó, kegyelmes Isten. Jézus Krisztusért. Valóban felemelő, építő együttérezni a „tékozló” fiúval, és megtanulni azt a sémát, azt a modellt, ahogy élete legmélyebb pontján alázatosan hazaindul. Hogy nekünk is eszünkbe jusson, ha ilyesmi történne velünk. Életmentő minta. Sőt, a legjobb nem is a nyomorúságos pillanatban az orra alá dörgölni – azt hiszem, ez kontraproduktív volna –, hanem hittan órákra a legjobb ez a történet, hogy még azelőtt vérré váljon ez az Ige, mielőtt éles helyzetben használni kellene. Mint az a sok mese, amit a gyerekek az anyatej mellé, és a tejbegríz mellé magukba szívnak. És később erre építik fel az életük alapmintázatait. „Mennyei Atyánk visszavár, akármit is tettél. Gyere haza!” Életmentő üzenet. Ki tudja, talán az a 19 éves fiú sem a mélységet választotta volna, és nem ugrott volna le a Viaduktról, ha szíve mélyén ez az üzenet is megdobban a döntő pillanatban, és felemeli a mennyei magasságokba.

Lukács 14,25-35

25 Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: 26 Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. 27 Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.

28 Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? 29 Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, 30 és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.

31 Vagy ha egy király elmegy, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül le előbb, és nem tart tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? 32 Mert ha nem, akkor követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket.

33 Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom.

34 Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? 35 Sem a földre, sem a trágyadombra nem való: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja! (Lukács 14,25-35)

„Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvérét, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” – olvassuk. És ha ez szó szerint így volna érvényes, akkor mindjárt táblát cserélhetnénk a templomaink bejáratánál, és kiírhatnánk, hogy „sátánista egyház”. Nem tudom, kinek és mikor jutott eszébe ezt a mondatot így fordítani. Mert így azt jelentené, hogy Jézus elvárja azt, hogy gondolatban, szóban és tettlegesen gyűlöljük a családtagjainkat, mert ha ezt nem tesszük, akkor az egyház örökre kiközösít. Sajnos vannak olyan szekták, amik ezt a mondatot így értelmezik. Pedig Jézus ilyet biztosan nem mondott!

Ez az a mondat, ahol valóban megtérül, ha utánanézünk az eredeti görög szövegnek. A görögül olvasók kedvéért idézem is szó szerint:

„Εἴ τις ἔρχεται πρός με καὶ οὐ μισεῖ τὸν πατέρα ἑαυτοῦ καὶ τὴν μητέρα καὶ τὴν γυναῖκα καὶ τὰ τέκνα καὶ τοὺς ἀδελφοὺς καὶ τὰς ἀδελφάς, ἔτι τε καὶ τὴν ψυχὴν ἑαυτοῦ, οὐ δύναται εἶναί μου μαθητής.”

Magyarul így lehetne valahogy lefordítani:

„Ha valaki hozzám jön, és nem sorolja hátrább az értékrendjében a saját apját és az anyját és a feleségét és a gyermekeit és a testvéreit, sőt még a saját lelkét is, annak nincs ereje arra, hogy a tanítványom legyen.”

Lukács 14,15-24

15 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának vendége. 16 Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. 17 A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! 19 A másik azt mondta: Öt pár ökröt vettem, megyek, hogy lássam, mit érnek. Kérlek, ments ki engem! 20 Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. 21 Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura ekkor megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! 22 A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. 23 Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. 24 Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat. (Lukács 14,15-24)

Boldog az, aki kenyeret fog enni Isten országában.

De lesznek, akik nem lesznek boldogok. Ez a boldogság nem automatikus. Isten országában nincs telefonos asztalfoglalás.

Lukács 14,12-14

12 Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. 13 Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, 14 és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor. (Lukács 14,12-14)

Az előkelő ebéd közben, a farizeusok egyik vezetőjének a házában Jézus először a beteg, szenvedő emberhez szól, rajta segít. Azután szól a vendégekhez, akik társadalmi megbecsülést, előmenetelt keresnek a főembernél. És csak legvégül szól a házigazdához.

Pál apostol szavai jutnak eszembe, amit a korinthusiaknak írt:

Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. (1Kor 12,21-27)

Először a beteg, és betegsége miatt kiközösített, átkozottnak tartott emberhez szól Jézus, és azt adja neki, amit azonnal adhat: egészséget. És a végén megkérdezheti a farizeusok vezető embere, aki szerintem lelkiismeretes, hívő vendéglátó, hogy értem én, amit mondasz, amit teszel, Mester, de én nem tudok gyógyítani, én csak egy egyszerű ember vagyok, aki igyekszem Isten és emberek előtt jó lelkiismerettel leélni az életemet. Nem kaptam sem a prófétaság, sem a gyógyítás ajándékát, nem tudok semmiféle csodát tenni. Évek szorgalmas munkájával raktam egymás mellé a pénzemet, Isten nem hagyott el közben, megáldotta a munkámat, ezért tudok most ennyi embert meghívni.

És akkor Jézus neki mondja: erő, hatalom az, hogy működő vagyon van a kezedben: ezzel van szolgálatod Isten népe körében. Nem mindenkihez szól most Jézus. Olyan gyakran összetévesztjük ezt a gondolatot az özvegyasszony két fillérjének a történetével. A szegény ember mindig hamarabb megérti, mi az, hogy nincs, hamarabb mozdul, ha anyagilag segíteni kell valakin. A gazdagnak nincs ilyen tapasztalata, a gazdag úgy éli le az életét, hogy folyamatosan döntéseket hoz: „rád szükségem van”, „nincs rád szükségem”. Amiből haszna van, azt közel engedi magához, ami pedig ráfizetéses, attól megszabadul.

Lukács 14,7-11

7 Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: 8 Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. 9 És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. 10 Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. 11 Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. (Lukács 14,7-11)

Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házában volt szombaton ebédelni. Jézust meghívta ebédre egy potentát. De nem csak Jézust hívta meg, hanem sokan voltak még ott, „akik számítottak”. Éppen arról szólt az előző igeszakasz, hogy odakeveredett egy olyan ember is, aki már nem számít, mert betegsége miatt leírták. És Jézus felemeli ezt az embert, visszahozza az életbe.

Az elsősegélynyújtás után viszont az Ige a többiekről is beszél. A meghívottak válogatták a főhelyeket. Most azokról az emberekről lesz szó, akikben olyan indulat dolgozik, hogy a főhelyeket célozzák meg. Nem mindenki igyekszik a főhelyekre! Sokakat ismerek, akik legszívesebben a leghátsó sorba ülnének. Vagy akár a meghívást is visszautasítanák azzal, hogy nem vagyok én közéjük való. Hogy engem feszélyez az a szúrós tekintet, amivel ezek méregetik a világot. Jézust is hogy figyelték ezek az emberek, minden mozdulatát, hogy ítéletet mondjanak fölötte. Sokakat ismerek, akik rendszerint elkerülik ezeket a társaságokat.

Ez az Ige most kifejezetten azokról szól, azoknak szól, akik szeretnek közel ülni a tűzhöz, a húsos fazékhoz. Azokról szól, akik szeretik a felelősséget, hogy ők hozhassák a döntéseket. Ezek az emberek „válogatják a főhelyeket”, helyezkednek.

Free Joomla! templates by Engine Templates