22 Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. 23 Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: 24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25 Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. 26 Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. 27 Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! 28 Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. 29 Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. 30 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
31 Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. 32 Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. 33 Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.
34 Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 35 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!
(Lukács 13,22-35)
Vedd magadra a küldetésedet!
Ez a húsvéti üzenet. Sőt, nem csak egyéni értelemben szól ez a parancs, hanem nekünk, mint gyülekezetnek, mint egyháznak: Vedd magadra Istentől rendelt küldetésedet! Légy a békesség városa!
Jézus Jeruzsálem felé tart, városról városra, faluról falura haladva mindenütt tanít. De nem csak tanít, ezt tudjuk, mert ő maga közösséget vállalt az emberrel, a hívő zarándokokkal, úgy ment fel az ünnepre. Ő is énekelte a nagy kórusban a zarándokénekeket:
Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és meghallgatott engem.
Mentsd meg, Uram, az életemet a hamis ajaktól és az áruló nyelvtől!
Mi adatik neked, vagy mi adatik neked még, te áruló nyelv?!
Vitéznek hegyes nyilai tűzifa parazsával.
Jaj nekem, hogy Mesekben tartózkodom, és a Kédár sátrai közt lakom!
Sok ideje lakik az én lelkem a békesség gyűlölőivel.
Én békés vagyok, de mihelyt megszólalok, ők harcra készek.
(Zsoltárok 120)
Így néznek ki a városok és a kis települések, ahol Jézus áthalad, és tanít. Innen indul el mindenki, amikor a nagy ünnepre felmegy a szent helyre, Isten jelenlétébe. Igyekezzetek, mert ha besötétedik, bezárják a szent város kapuját, és nem juttok be! Jézus, aki békés, aki maga a béke, szól az emberek közt. De ezek az emberek ott, ahol vannak, és ott, ahogy vannak, mindig harcra készek. Van közöttük egy ilyen ki nem mondott alapfeltételezés, hogy azért kezdünk el beszélgetni, hogy végül kiderüljön, ki a közös ellenségünk, akit ki kell közösíteni ,vagy el kell pusztítani. Azért tartunk beszédeket, hogy a tömeget felkészítsük a harcra? Miért tartunk beszédeket?
Ahhoz, hogy az emberek békét akarjanak, szedniük kellene a sátorfájukat, és bemenni a béke városába. Egy olyan városba, ahol azért tartanak beszédeket, hogy kiáradjon Isten áldása, hogy megnövekedjen a boldogság. Jeruzsálem, a béke ragyogása. Ezt jelenti a város neve. Valamiféle rabló hordák közt kell meghúznom magam, és jaj nekem, mert csak a béke városában volna nyugtom, üdvösségem. Ahol, ha megszólalok, mind békét akarunk. Ahol nem azt mondják, hogy „Öljük meg, és miénk lesz az örökség”, hanem ahol azt mondják, hogy „Áldott, aki az Úr nevében jön!”
Szólnak a harangok, hívják a zarándokokat, és menni kell, ellenállhatatlanul menni kell, mert visz a Lélek.
(Rachmaninov - Suite No. 1 in G Minor, Op. 5: IV. Pâques)
Oda, ahonnan a békesség ragyog rá a világra. Isten országába. Fel, a meredek emelkedőkön, a töredezett lépcsőkön, amit évezredek alatt tapostak ki a zarándokok és a kereskedők lábai. Fel, ahol a távolban alig-alig látszik a keskeny kapu, ami a biztonságot jelentő városba vezet. A békesség városa, Isten országa a mi menedékünk. Olyan sokféleképp szólnak erről a zarándokénekek. Az Úr a mi őrizőnk. Ő ment meg minket a csapdákból. Ő ítél közöttünk. Ő a mi várunk, a várfalunk, aki megvéd minden ellenségtől. Jézus Krisztus az ajtó ezen az áthatolhatatlan várfalon.
Az ajtónál megállítanak minden zarándokot, és felteszik neki a kérdést, amire jól kell tudnia válaszolni:
Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén?
Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.
(Zsoltárok 24,3-4)
De mi olyan sokszor nem vagyunk ártatlanok, olyan sokszor nem vagyunk tiszta szívűek, hiábavalóságok után sóvárgunk, és hamisan esküszünk. Mire felérünk a keskeny kapuhoz, meg kell tisztulnunk. Az Úr színe előtt állunk már zarándokutunk közben is, amikor Jézus Krisztus vezetésével énekeljük a bűnbánati zarándokénekünket is:
A mélységből kiáltok hozzád, Uram!
Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra!
Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor?
De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.
Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében.
Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.
Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani.
Meg is váltja Izráelt minden bűnéből.
(Zsoltárok 130)
Urunk, Jézus Krisztus, Megváltónk! Olyan jó, hogy haláloddal és feltámadásoddal, az első Húsvéton megváltottál minket, hogy Nálad van bocsánat. Bízunk ígéretedben, Urunk!
Hallani a harangok hívó szavát, menedéket keresni az Úr színe előtt, hálát adni azért, hogy Ő visz, Ő vezet, megőriz, bevisz az üdvösségre. Meg nem elégedni azzal, hogy türelmet ad lent, a halál árnyékának völgyében, mert nem ez a küldetésünk, hogy csak némán tűrjünk és elsorvadjunk bele! A mi küldetésünk, hogy elérjük a célunkat, a békesség városát! Igyekezzünk bemenni a szoros kapun. Még most, amikor az Úr szava hív, az Úr Lelke visz, hordoz. Nem akkor, amikor rátör a rémület a világra, mert már késő. Ne legyünk Isten akaratával szemben lázadva, bűnösen türelmesek! Hanem induljunk, menjünk, igyekezzünk oda, ahol Isten országát sejtjük.
Van megérkezés, ahol hangzik az áldás:
Áldjátok az Urat mindnyájan ti, akik az Úr szolgái vagytok, akik az Úr házában álltok éjjelente!
Emeljétek föl kezeteket a szentély felé, és áldjátok az Urat!
Áldjon meg téged a Sionról az Úr, aki az eget és a földet alkotta!
(Zsoltárok 134)
Ide kell megérkezni, a szentély közelébe, Isten jelenlétébe. A szentélybe! „Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett.” (Zsid 10,19-23)
Kapaszkodjunk bele Jézus Krisztus ígéretébe, mint hegyi ösvényen a kötélbe, szedjük össze minden erőnket, küzdjünk azért, hogy bejussunk a szoros kapun, még sötétedés előtt! Meg fogunk érkezni. Ígéretünk van erre.
És akkor áldjuk az Urat, hogy Ő is megáldjon minket. Akik az Úr szolgái, mind ide igyekeznek, hogy mire jön az éjszaka, és bezárják a város kapuit, mind biztonságban legyünk.
Jézus köztünk jár, tanít. Ma egy asztalnál eszünk és iszunk Vele. Kevesen vagyunk-e, akik még hajlandóak vagyunk elmenni a templomba, végigülni az istentiszteletet, énekelni a „fekete” énekeskönyvből, kimenni az Úr Asztalához, elvenni a kenyeret, megkóstolni a bort? Alig vagyunk! És egyre csak fogyunk!
De mégsem ez számít. Az a küldetésünk, hogy az Úr ne nézzen minket levegőnek, amikor ajtót kell nyitnia az Ő nagy vacsorájához. Lennünk kell valakinek Őelőtte. Olyasvalakinek kell lennünk Őelőtte, aki számít Isten országában. Az Úr annak lát minket, amennyit megéltünk abból az életből, amivé az Ő Szent Lelke tesz minket. Kezdjünk el élni az Ő nevében, az Ő Lelke által! Most!
Kevés az, hogy Ő szólt hozzánk, és mi jól éreztük magunkat közben. Kevés az, hogy Ővele egy asztalnál ültünk, és jó volt, hogy Ő közösséget vállalt velünk. Mi vállalunk-e közösséget Ővele? Elindulunk-e a nekünk kitűzött nyereményért, jutalomért? Hittel könyörgünk-e a Szentlélek vezetéséért, erejéért? És ha kapjuk a Lélek ajándékát, merjük-e megnyitni a szívünket Őelőtte?
Mert két erő kezd mostantól dolgozni bennünk: az egyik Jézus Krisztus parancsa. Parancsa, így mondom, mert komoly büntetés jár érte, ha nem cselekedjük, amit mondott. Sírás és fogcsikorgatás. Ha nem érsz haza, míg kezdődik a kijárási tilalom, menthetetlenül elveszel. Mint Noé idejében, aki nem igyekezett bejutni a bárkába. Mint Sodoma idejében, aki nem akart kimenekülni a városból. Mint Mózes idejében, aki nem bújt el a bárány vérével megjelölt otthonokban. Mint aki nem menekült be a szentek közösségébe az ítélet idejéig. Fuss a menedék felé! Ez Jézus Krisztus mentő parancsa.
És ott a másik parancs, a világ parancsolata: óvakodj Heródestől. Óvakodj a jeruzsálemi vénektől, az elvilágiasodott egyházi vezetéstől. Maradj nyugton, ne tűnj ki az átlagemberek közül. Igazodj. Alkalmazkodj. Őrizd mindenáron a békességet. Meg ne szólalj, mert csak a békétlenséget szítod közöttük! Ne légy sem túl hideg, sem túl forró, mert megütöd a bokádat, botrány lesz belőle!
Melyiknek engedelmeskedünk? Ez a naponkénti küzdelem!
És Jézus példát mutat: oda menj, ahová az Úr küld. Vagy inkább, ahová hív. Jézus Krisztus még úgy ment Jeruzsálembe, a kiüresedett, terméketlen egyház központjába, hogy ott senki nem várta Őt. Elhordozta az elhordozhatatlant, az örök kárhozatot. Mi már úgy megyünk, hogy Ő vár minket ott. Az első Húsvét óta nincs földi egyház Jézus Krisztus jelenléte nélkül. Az első Húsvét óta a hitetlen „népegyház” fogalma nem értelmezhető. Ő megszentelte az Ő nevében épített templomokat, az Ő nevében összegyűlő közösségeket. Ahol megszólalnak a harangok, ott Ő már járt előttünk, és Ő vár minket, és az Ő békességét adja nekünk. „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (János 14,27)
Igyekezzünk, küzdjünk azért, hogy idejében bejussunk az Ő közelségébe, ahol a békesség születik. Mert ez a mi küldetésünk, hogy a békesség fénye legyünk a világban Jézus Krisztus békéltető szolgálatának tükröződése. A világ felé, mint „hegyen épült város”, és bent a városban is. Hogy ne a csirkefogók akaratára legyünk tekintettel. Heródes, a róka, a „csirkefogó”. Farkas József magyarázta ezt úgy, hogy a róka a csirke fogó állat. Így kell ezt érteni. A ravasz ember, aki egész életében azon töri a fejét, hogy másokat hogyan ejtsen csapdába. És ott van vele szemben az Úr, aki úgy gyűjti az Ő népét, a békesség városát, mint kotlóstyúk a csibéit a szárnya alá. Nehogy a rókák közé rohanjanak.
Szárnyaid alatt keresünk menedéket, Urunk!
Jézus Krisztus bement Jeruzsálembe, és felemeltetett, hogy mi, akik az övéi vagyunk, köréje tudjunk gyűlni. Felmagasztaltatott. Nem csak a kereszten. Ott is. De feltámadásával, mennybemenetelével felmagasztaltatott, hogy mi leborulhassunk Őelőtte, és békességet, menedéket találjunk Nála. Hogy mi legyünk a testvérek közössége, ahol szabad szólni, mert békesség születik közöttünk. Jézus Krisztus végzi köztünk a békéltetés szolgálatát mind a mai napig. Hogy boldogok legyünk, mert békét teremtünk, mint Isten fiai. Ezért mi is menedéket, megnyugvást tudunk adni azoknak, akik az Úrnál keresnek menedéket.
Vegyük magunkra a küldetésünket! Legyünk a békesség városa, ahol Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, megőrzi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Hogy mindig örömmel fogadjuk Őt, és kiálthassuk, hogy áldott, aki az Úr nevében jön!
Áldott vagy, Urunk, Jézus Krisztus, hogy ma is jöttél mennyei Atyád nevében! Áldott légy, Urunk, hogy jöhetünk Hozzád!