1 Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. 2 Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. 3 Vigyázzatok magatokra!

Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! 4 És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszatér hozzád ezt mondva: Megbántam – akkor is bocsáss meg neki!

5 Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! 6 Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.

7 Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! 8 Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! 9 Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? 10 Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.

11 Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. 12 Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, 13 és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! 14 Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. 15 Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. 16 Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. 17 Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? 18 Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? 19 És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged. (Lukács 17,1-19)

A gyülekezet és a megtérők viszonya. Erről szól ez a néhány rövid szakasz. Ha egy-egy szakaszt külön kiragadnánk – ahogy szokás a hagyományos igemagyarázatainkban, hitoktatásunkban, akkor szélsőségessé válna az üzenet. Akkor felborul az egyensúly. Mintha levennénk a mérlegről az egyik serpenyőt. Ezért nézzük most őket együtt. Mi a tanítvány kötelessége, mi a gyülekezetbe érkező idegen kötelessége, hogy harmónia legyen végül.

Kölcsönösség. Ezzel a szóval lehet a legjobban leírni a két oldal viszonyát. De nem egyenlőség. Nem úgy vagyunk, mint a közkedvelt mémben, amikor két ember áll egymással szemben, az egyik 6-ost lát, a másik 9-est, és a felirat azt mondja, hogy mindkettőnek igaza van. Azt a számjegyet mindig abból az irányból kell olvasni, ahol Jézus Krisztus áll.

Az első igazság tehát az, hogy Jézus Krisztus az igazság. Istennek mindig igaza van Jézus Krisztusban. Nem hangzik túl toleránsnak, polkorreknek, de nem is akar az lenni. Nekünk, hívő keresztyéneknek nem az a feladatunk, hogy kaméleonok legyünk, és bárhol, bármiféle közösségbe akadálytalanul beolvadjunk, és lemondjunk mindenféle konfrontációról.

Bárhol is vagyunk a világban, amikor könyörtelenül elénk kerül a kérdés, hogy válassz: Isten vagy a pénz? – akkor „filózás” nélkül, mérlegelés nélkül mindig Istent kell választanunk, Őmellette kell hitvallást tennünk.

Ez eddig világos. De most jön a dolog másik oldala. Hogy olyan sok kegyetlen kegyes ember van. Olyan sokan vannak, akik el vannak telve a maguk hitétől, Istenhez való hűségétől, és lenézik a többieket. „Mi, hívő emberek” – itt ülünk a tűz körül, sütögetjük a pecsenyénket, zárt kört alkotva, és legfeljebb néha-néha pillantunk kifelé, és vetünk egy rideg pillantást a külső, hitetlen világra, akik közelednének, érdeklődnének felőlünk, de mi elítéljük őket pogányságuk, hitetlenségük, tudatlanságuk miatt. Mert mi bezzeg!!!

Itt szól közbe Jézus hozzánk, tanítványaihoz: ne botránkoztassátok meg azokat, akik érkeznek közétek. Ne zárjátok ki az Istent keresőket. A világon mindenki potenciálisan gyülekezeti tag. Nincs olyan bűn, ami ezt lehetetlenné tehetné, mert Isten kegyelme határtalan.

A rendes, becsületes tanítvány akkor összeszorítja a fogát, és megbocsát valakinek, aki még a megszentelődés útjának elején jár. Aztán tudatlan, faragatlan embertársa ismét elkövet valamit ellene. És akkor azt mondja, milyen jó, van énnekem Bibliám, meg tudom indokolni, miért közösítem ki ezt az embert: „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.” (Zsid 6,4-6) Egyszer van bocsánat, de másodszor már nincs!

1 Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. 2 Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. 3 Vigyázzatok magatokra! (Lukács 17,1-3)

Míg a világon bűn van, addig botránkozás is lesz. Botránkozás nem olyan értelemben, hogy van egy tiszta és szép házam-templomom, valaki idegent oda beengedek, és az művel valami disznóságot, amiért egyszer s mindenkorra ki kell őt onnét dobnom, mert megbotránkozom benne. És jaj annak, aki a disznóságot csinálta nálam, mert malomkövet is kötök a nyakába, hogy amikor vízbe fojtom, nehogy valahogy túlélje. Nem így kell ezt érteni. Nem illik ez a gondolat a sorba sem. Először a házasság szent szeretetközösségéről van szó. Aztán egy elesett, beteg ember befogadásáról, és utána a hétszeres bűnbocsánatról. Itt is életmentésről van szó.

Jézus a tanítványaihoz szólt. A „szkandalon” (skandalum) csapdát is jelent. Megjelenik a bűnre csábítás csapdája a gyülekezetben, és valaki, aki bízik a tanítványokban, csapdába esik, és a bűn útjára lép. Így is lehet érteni. Mint egy újoncavatón: kitalálnak valami beavatási rítust, ahol meg kell szegni a világban érvényes törvényt, ami a kicsiket volna hivatott védeni. És az idősebbek örömest alázzák, kínozzák az újoncokat, az újoncok pedig hiába kiáltanak segítségért, védelemért. Mert annak idején, amikor ők voltak a kicsik, nekik is át kellett ezt élniük, így váltak teljesjogú tagokká. „Ez a rend.” Bűnközösség. Van egy titkos bűnük, ami örökre összekovácsolja őket. Amit újra meg újra elkövetnek a következő nemzedék ellen. A következő nemzedék meg majd továbbadja, ha lesznek nála kisebbek. Így csábít bűnre egy közösségi hagyomány, egy norma. Csapda maga az alap közösségépítő módszer.

14 Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos. 16 A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé. 17 De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. 18 Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

19 Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. 20 Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, 21 és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. 22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. 23 Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. 24 Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. 25 De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. 26 Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. 27 Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához, 28 mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. 29 Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! 30 Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. 31 Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. (Lukács 16,14-31)

Jézus a tanítványaihoz szól, elmondja nekik annak a sáfárnak a történetét, aki a szeretet, az irgalom útját választotta ahelyett, hogy pénzsóvár, ok nélkül is gyanakvó megbízójához lett volna reménytelenül is hűséges. És Jézus nem úgy tanította a tanítványait, hogy azt ne hallhatták volna mások is. Ott álltak a farizeusok is, és végighallgatták őt, ahogy tanítja az övéit. És gúnyolódni kezdtek rajta.

Valójában ez az egyetlen reakció különbözteti meg Jézus tanítványait Jézus ellenségeitől: az ellenségei gúnyolódnak a tanításán. Sőt, ilyen közösségépítő jelleggel közösen és nyilvánosan gúnyolták ki Jézust. Ez a gúny a világ egyik legerősebb fegyvere. Akit egyszer gúnyolni kezdenek, az magára marad. A közösség egyik tagja sem akar nevetségessé válni, ezért többnyire a csúfolódó mellé állnak, még biztatják is, és mind győztesnek érzik magukat. A gúnyolódás után nincs rehabilitáció. Akit egyszer kigúnyoltak, azon örökre rajta marad. Az többé nem ember a többiek szemében.

1 Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. 3 Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. 4 Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. 5 Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? 6 Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! 7 Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! 8 Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. 9 Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. 10 Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. 11 Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? 12 És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? 13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (Lukács 16,1-13)

Évezredek óta úgy olvassuk ezt az igeszakaszt, hogy „a hamis sáfár példázata”. Most újranyitom az „aktát”, és megvizsgálom az ügyet, hátha ártatlanul ül ez az ember a börtönben ilyen régóta. Hátha van neki felmentő ítélet. Pláne, hogy Jézus őt valamiképp példaképnek állítja elénk. Jézus azt mondja tanítványainak, hogy „Ő itt a sáfár. A sáfár bölcs. Legyetek ti is olyanok, mint a sáfár.” Az évszázados írásmagyarázat pedig ezt a bölcsességet a hamissággal azonosította. Ha pedig a sáfárnak a hamissága a lételeme, azt sehogy sem tudom elképzelni példának, amit követnem kell. Én azt hallom ki Jézus Krisztus szavaiból, hogy „Nézd, ez az ember kapott valamit Isten Lelkének általános kenetéből, a bölcsesség Lelkéből, amivel jobbá, élhetőbbé és igazságosabbá lehet tenni a világot.” Nem hivatkozik ugyan egyfolytában Isten nevére, nem mondja magáról, hogy ő keresztyén ember volna identitásában, egyszerűen csak „ügyeskedik”, hogy életben maradjon, és mégis tesz valamit, amiért dicséretet érdemel.