14 Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, 15 és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. 16 Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. 17 Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között! 18 Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. 19 És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! 20 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. 21 De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. 22 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. 23 Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni (Lukács 22,14-23).

Az Utolsó Vacsora. Mennybemenetel napján.

Csütörtök. Talán a hét legjelentéktelenebb napja. A Galaxis Útikalauz szerzője is egy csütörtöki napot szemelt ki a világvége napjának. A mi számításunk szerint az Utolsó Vacsora is csütörtökre esett, bár akkoriban az már péntek előestéjének számított. Hányan fogjuk idén is elfelejteni, hogy ma ünnepeljük a világ fordulópontját! Azt a napot, amihez képest számítjuk, hogy előtte, és utána.

Jézus Krisztus mennybemenetelének napja. Megfoghatatlan. Bár vannak rá szemtanúk, mégis megfoghatatlan, érthetetlen.

Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv vízválasztója Jézus Krisztus mennybemenetele. Ezzel végződik az első könyv, és ezzel kezdődik a második. Mert Lukács azért írta meg Jézus Krisztus történetét, hogy a mennybemeneteléről bizonyságot tegyen. A mennybemenetelig, és a mennybemeneteltől számít a világ történelme. Ha úgy tetszik, ez kellene legyen az időszámításunk középpontja, és Jézus földi élete akkor az „időszámításunk előtt”, és Jézus mennyei uralkodása az „időszámításunk után”. Ahogy a Filippi levélben a Krisztus himnusz is mondja: „… aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,7-11). Megaláztatás és megdicsőülés. Jézus Krisztus mennybemenetele az Ő teljes megdicsőülésének a napja.

7 Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt. 8 Jézus elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: Menjetek el, és készítsétek el nekünk a páskavacsorát, hogy megehessük. 9 Ők pedig ezt kérdezték tőle: Mi a kívánságod, hol készítsük el? 10 Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, 11 és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? 12 Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! 13 Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát (Lukács 22,7-13).

Először is, ki kell javítanom egy szót: „Mi a kívánságod, hol készítsük el?” „Hol akarod, hogy elkészítsük?” Nem kívánság, hanem akarat. Persze, amikor egy király kívánságát tudakolják, akkor az valójában az akarata. A király álmodik, vágyik valami szépre, és az egész országa kivirágzik.

Jézus akarja, kívánja, hogy az összegyűjtött, Őt követő tanítványok körbeüljenek egy asztal körül, és megtörjék a kenyeret, megegyék a páskavacsorát, elosszák maguk között a kehely bort. Közösségbe kerüljenek: Vele, és egymással. Az évezredek óta előkészített áldozati Báránnyal, és Isten országával.

Hosszú története van egy közösség összegyűjtésének, Jézus Krisztus megszületésétől kezdve a tanítványok elhívásán át el egészen a csodákig és a vitákig. Pusztában és városokban, be nem fogadva és elkergetve, körülrajongva és testvérként szeretve. De eljön a pillanat, amikor választanak egy fixpontot. Nem igaz, hogy az ókeresztyén gyülekezeteknek ne lett volna stabil helyük, „templomuk”, és vándor-egyház lettek volna.

„Hol?”

21,37 Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. 38 Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.

22,1 Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. 2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. 3 A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. 4 Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. 5 Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. 6 Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság (Lukács 21,37-22,6).

„Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat.”

Nappal és éjszaka. A nappalról eddig szólt Lukács evangéliuma. Isten Szentlelkének jelenléte, ereje, vezetése, szava, gyógyítása, gyülekezetépítő és világot újjáteremtő ereje a nappal. Az ember hallgatta, és elköteleződött. Hitvallást tett. Egyre inkább Jézus Krisztus mellett, egyre inkább ellenállva minden olyan világi erőnek, ami az Ő akaratával szembe akar menni.

Nehéz út ez. Kísértésekkel teli út. Mert nem úgy van, ahogy Augustinus írja Vallomásaiban, hogy ó, hát ha én ezt tudtam volna, hogy a Gonosz nem létezik, hanem csak a jó hiánya van! Sajnos Augustinus téved. A Gonosz létezik. Ugyanúgy transzcendens erő, személy, lélek, mint a Szentlélek. És ugyanúgy hitvallást lehet tenni mellette!

1 Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. 2 Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, 3 és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 4 Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát.

5 Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6 Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.

7 Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik? 8 Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket! 9 Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég.