21,37 Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. 38 Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.
22,1 Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. 2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. 3 A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. 4 Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. 5 Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. 6 Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság (Lukács 21,37-22,6).
„Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat.”
Nappal és éjszaka. A nappalról eddig szólt Lukács evangéliuma. Isten Szentlelkének jelenléte, ereje, vezetése, szava, gyógyítása, gyülekezetépítő és világot újjáteremtő ereje a nappal. Az ember hallgatta, és elköteleződött. Hitvallást tett. Egyre inkább Jézus Krisztus mellett, egyre inkább ellenállva minden olyan világi erőnek, ami az Ő akaratával szembe akar menni.
Nehéz út ez. Kísértésekkel teli út. Mert nem úgy van, ahogy Augustinus írja Vallomásaiban, hogy ó, hát ha én ezt tudtam volna, hogy a Gonosz nem létezik, hanem csak a jó hiánya van! Sajnos Augustinus téved. A Gonosz létezik. Ugyanúgy transzcendens erő, személy, lélek, mint a Szentlélek. És ugyanúgy hitvallást lehet tenni mellette!
Júdás „elfogadta az egyezséget”. Az „ἐξωμολόγησεν” (exómologészen) azt jelenti, hogy megígérte, ígéretet tett. De a szónak van ilyen értelme is, hogy megvall, bevall valamit – amikor hangosan megvallják a hitüket, a bűneiket egy gyülekezetben. És azt is jelenti, hogy hitet tenni valaki mellett, és ezáltal dicsőséget adni neki.
Júdás hitet tett, szívből elkötelezte magát a főpapok mellett. Mindezt úgy, hogy nem a Szentlélek vezette, hanem a Sátán lelke szállta meg, és vitte oda közéjük. „A Sátán pedig bement Júdásba...”
„A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust.”
Mondhatni, „imádkoztak” a megoldásért. Meditáltak, gondolkodtak a megoldáson... Mert hogy is kezdődik ez a fejezet? „Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust.”
A főpapok és írástudók rendkívül vallásos emberek voltak. Közeledett a kovásztalan kenyerek ünnepe, és ők rendet akartak tenni a templomban tanítás és eretnekség terén: ki akarták takarítani maguk közül a kovászt. Pál apostol is mond ilyet: „Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek” (1Kor 5,7). A legnehezebben magyarázható páli utasítások egyike.
1 Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. 2 Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. 3 Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. 4 Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, 5 átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. 6 Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7 Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. 8 Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával (1Kor 5,1-8).
Elterjedt szokás volt ez hívő közösségekben: kitakarítani a bűnöst. „Átadni az ilyet a Sátánnak teste pusztulására”. Végrehajtani rajta az ítéletet, nem kegyelmezni neki.
Takarítani akartak tehát a farizeusok, az ünnepre készülve. Kitakarítani Jézust, aki az ő szemszögükből valami erjedést, bomlasztást okozott az ő jól kitalált, gondosan megszerkesztett templomi és társadalmi rendjükben.
De a nép, aki odacsapódik ilyen tanítókhoz is, meg olyanokhoz, és sokszor a jobbkezét sem tudja megkülönböztetni a baltól, ott ült, és hallgatta Jézust. Félő volt, hogy felhördülnek, mint a kisgyerek, akitől elveszik a játékszerét. Stratégiát kellett tehát kidolgozni. Júdás is a főpapokhoz és a „sztratégosz”-okhoz megy oda, megbeszélni az ügyet.
Bár olyan egyszerű volna megkülönböztetni, hogy mi a világosság, és mi a sötétség, hogy az ember tudja, hogy mi mellett kell hitvallást tenni! Júdás dönt, elköteleződik, és jutalmat kap: megígérik, hogy pénzt adnak neki. A hűséges szolgálatért. A tanítványok megpróbálnak Jézus mellett maradni, és nem kapnak jutalmat. Pétert egy jött-ment cselédlány meg tudja szégyeníteni, pusztán azzal, hogy azt mondja, „Ez is vele volt!” Mert látszólag nem térül meg a Jézushoz való hűség, a hitvallás Jézus mellett, akit épp visznek keresztre feszíteni. Úgy tűnik, Júdás állt a győztes oldalra..?
Ezt fontoljuk meg alaposan! Éljük át a két ember döntését: Júdásét, aki hitvallást tett a meglévő rend mellett, és Péterét, aki esküdött, hogy utolsó csepp véréig kitart Jézus Krisztus mellett, de aztán mégis gyenge volt megtartani a fogadalmát, mert egyáltalán nem tűnt úgy, hogy az az életre vezető út. Az életösztön azt diktálta neki, hogy meg kell tagadnia Jézust, el kell vegyülni a nép között, vissza kell térni a régi foglalkozása mellé, a halászhálóhoz, és elengedni ezt a dolgot.
Nekem az a gyanúm, hogy mi rendszerint Júdás hitvallását választjuk. Igen, vallás, imádkozás, prédikáció, persze, de: nincs most erre időm, mert dolgoznom kell, hogy legyen pénz. Jézus Krisztus a hobbi, a szabadidő, a játék kategóriájába szorult. Ha a hatalom, a stratégiákat készítők, a pénz engedi, akkor játszom egy kicsit a Jézusos játékkal is, nézek Jézusos filmet, hallgatok Jézusos dalokat. Ha a hatalom nem hagy erre teret, vagy van érdekesebb játékom, akkor Jézusra nem is gondolok. Mert őszintén megvallhatjuk, hogy „egzisztencia” alatt havi fizetést értünk, nem pedig azt, hogy életemben és halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltóm tulajdona vagyok.
Azután hiányzik nekünk, hogy valaki megörüljön annak, amit adni tudunk. Nagyon tud ez hiányozni. Júdás mondhatta, hogy a tanítványi közösségben olyan Jézus-kultusz van! Jézus tanít, Jézushoz gyűlnek a hallgatók, Jézus gyógyít, Jézus a legnagyobb, Jézus a legalázatosabb. A tanítványok pedig nem kérhetnek pénzt az evangéliumhirdetésből, hanem ott is Isten és Jézus Krisztus dicsőségére kell cselekedniük. Júdásnak elege van ebből! Szeretné, hogyha már valaki őt is meghallgatná, megbecsülné, tisztelné, ha pénzt kapna azért, amit adni tud, tenni tud. Ha ő is lenne végre valaki. És a főpapok és a templomőrség vezetői megörülnek neki! Ha Jézussal nem találta Júdás a kapcsolódást, éveken keresztül, akkor most hazatalált az övéihez. Örülnek egymásnak! Júdás megtalálja a helyét a stratégiában, mint egy mag, amelyiket fújja-fújja a szél, de végre megkapaszkodik és gyökeret ereszt.
A többi tanítvány sorsa pedig a szétszóratás, a megveretés... „És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.«” (Mk 14,27). Hát nem könnyebb Júdás útján járni? Mindenki ezt várja el tőlünk. Júdás a rendes ember, aki segít felszámolni azt a káoszt, az izgatottságot, ami az ünnep méltóságát és nyugalmát veszélyezteti.
Júdás úgy dönt ebben a pillanatban, mintha nem járt volna Jézussal három éven keresztül, mintha nem látta volna a csodáit, mintha nem hallotta volna a tanítását, mintha sose nézett volna a szemébe, és nem látta volna benne a Mindenható Isten tekintetét. Pétert is majd Jézusnak ez a tekintete hívja bűnbánatra...
Figyelmeztetés ez az igeszakasz nekünk: ne hagyjuk elszállni a fülünk mellett a hozzánk szóló Igét. Könyörögjünk Isten Szent Lelkéért, hogy Ő vezessen minket, mert lám, vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor mintha minden összeesküdött volna az ellen, hogy hűségesen kitartsunk Jézus Krisztus mellett. Emlékezzünk vissza arra az útra, amit hívő emberként megtettünk, attól a pillanattól fogva, hogy Urunk nevünkön szólított, szemünkbe nézett és elhívott minket.
A döntő pillanatokban egyetlen szempont vezéreljen: ott akarjunk lenni, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus van. Ne csak úgy, mint a nép, aki a dicsőséges, világos, örömteli pillanatokban követi Jézust, hallgatja Jézust, de a megaláztatása sötét órájában elfordul tőle, és „Feszítsd meg!”-et kiált. Legyünk hűek Őhozzá a sötétség óráiban is, amikor úgy tűnik, vesztésre áll az Ő ügye, az igaz, hívő egyház, az evangéliumhirdetés ügye. Könyörögjünk Isten Szent Lelkéért, hogy a sötétség óráiban, a kísértés idején is Ő legyen a mi világosságunk, hogy jól döntsünk, és el ne szakadjunk Tőle.
Óvakodjunk a farizeusok kovászától, akik úgy készülnek a Húsvét ünnepére, hogy Isten Fiát akarják kitakarítani maguk közül.
Tégy, Urunk minket sóvá és kovásszá, hogy életet vigyünk az emberek közé, a Te feltámadásod erejét és örömét!