14 Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, 15 és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. 16 Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. 17 Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között! 18 Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. 19 És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! 20 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. 21 De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. 22 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. 23 Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni. (Lukács 22,14-23).
Az Utolsó Vacsora. Pünkösd ünnepén.
Vasárnap.
Ülnek az apostolok együtt. A pihenőnap, a szombat már elmúlt. A vasárnap is „hétköznap” még nekik. Bár nevezetes hétköznap, mert Jézus Krisztus feltámadása óta ezen a napon gyűlnek össze az Ő emlékezetére. Szigorúan egymásközt. Mert íme, volt valaki a 12 között, aki elárulta az Urat. És ha bejön valaki új, ismét megtörténhet a tragédia! Még a többiek is odavesznek...
Tizenkét ember egy asztal körül. Tudják, hiszik, hogy Jézus Krisztus feltámadt. Az asztalfőn ül valaki, nevezzük őt Péternek, aki veszi a kenyeret, hálát adva megtöri, és ezt mondja: „Ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik”. Cselekszi Jézus Krisztus emlékezetére. Aztán veszi a poharat, miután ettek, és ezt mondja: „E pohár az új szövetség az én vérem által.” És beszélgetnek róla. Hogy mit jelent ez. Énekelnek. Az Utolsó Vacsora emlékezetére énekelnek. Talán a 113. zsoltárt. Ez volt a páskavacsora első éneke...
1 Dicsérjétek az Urat! Úrnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az Úr nevét!
2 Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké!
3 Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az Úr nevét!
4 Magasan fölötte van az Úr minden népnek, dicsősége fölötte van az egeknek.
5 Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik,
6 és a mélybe néz, az égre is, a földre is?
7 Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt.
8 Az előkelők közé ülteti, népe előkelői közé.
9 Megengedi, hogy a meddő úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az Urat!
A kenyér megtörésének, a kehely átnyújtásának a mozdulatában évezredek páskavacsorái köszönnek vissza, és hirdetik, hogy az Úr megszabadít. Az Úr megszabadított. Az Úr kihozott a fogságból, és felhő- és tűzoszlopot állított népe elé, hogy el ne vesszen a pusztában, amikor Neki indul áldozni. Egész életét. El is énekelik talán, mert a mozdulat, a kovásztalan kenyér csak egy jel, egy utalás valami hatalmas mélységre, magasságra, gazdagságra, ami ilyenkor jelen van:
1 Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, Jákób háza népe az idegen nyelvű nép közül,
2 Júda lett az Úr szent népe, Izráel a birodalma.
3 Látta a tenger, és elfutott, a Jordán pedig meghátrált.
4 A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok.
5 Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és téged, Jordán, hogy meghátráltál?
6 Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?
7 Reszkess, te, föld, az Úrtól, Jákób Istenétől,
8 aki a sziklát bővizű tóvá változtatta, a kovakövet forrássá!
Amikor Jézus Krisztus feltámadott, a szikla is elgördült a sír szájáról, a föld is reszketett, az Úrtól, a mi Istenünktől. Ő lett nekünk bővizű tóvá, forrássá a sziklából.
1 Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!
2 Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?
3 A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!
4 A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai.
5 Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak.
6 Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak.
7 Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon.
8 Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak.
9 Izráel, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod ő.
10 Áron háza, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod ő.
11 Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő.
12 Gondol ránk az Úr, meg fog áldani. Megáldja Izráel házát, megáldja Áron házát.
13 Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt.
14 Szaporítson meg titeket az Úr, titeket és fiaitokat!
15 Áldjon meg titeket az Úr, aki az eget és a földet alkotta!
16 Az egek az Úr egei, de a földet az embereknek adta.
17 Nem a halottak dicsérik az Urat, nem azok, akik a csend honába tértek,
18 hanem mi, mi áldjuk az Urat most és mindörökké. Dicsérjétek az Urat!
Nem a halottak, hanem mi, akik a feltámadott Jézus Krisztusban hiszünk, akié minden hatalom és dicsőség mennyen és földön, mi dicsérjük az Urat most és mindörökké! Azután a 116. zsoltár következhetett:
1 Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát.
2 Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek.
3 Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban van részem.
4 De az Úr nevét hívom segítségül: Ó, Uram, mentsd meg életemet!
5 Kegyelmes és igazságos az Úr, irgalmas a mi Istenünk.
6 Megőrzi az Úr az együgyűeket, elesett vagyok, de ő megsegít.
7 Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr!
8 Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól,
9 az Úr színe előtt járhatok az élők földjén.
10 Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok!
11 Kétségbeesésemben mondtam: Minden ember hazug!
12 Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett?
13 A szabadulásért fölemelem a poharat, és az Úr nevét hirdetem.
14 Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe jelenlétében.
15 Drágának tekinti az Úr híveinek halálát.
16 Ó, Uram, én a te szolgád vagyok, szolgád vagyok, szolgálóleányod fia: levetted rólam a bilincset.
17 Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr nevét hirdetem.
18 Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe jelenlétében,
19 az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!
Jézusról szól-e a zsoltár? Róla is. És Őáltala rólunk. Mert Ő mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki”. Hogy mi megmeneküljünk. Mi pedig örömmel teszünk fogadalmat: „A szabadulásért fölemelem a poharat, és az Úr nevét hirdetem”: „e pohár az új szövetség, Jézus Krisztus vére által”, és mi teljesítjük az Úrnak tett fogadalmainkat. Drágának tekintjük az Ő halálát, mert Ő olyan drágának tekintette a mi halálunkat, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy mi el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen.
Azután a 118. zsoltár következik: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!”... „Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.” … „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” … „Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és megszabadítottál. Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben. Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”...
… És a hitvallás, a fogadalomtétel megújítása közben egyszer csak történt valami. „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” … hogy beteljesedjen Jóel próféta szava: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstoszlopot. A nap elsötétül, és a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” (ApCsel 2,17-21)
Megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.
Megmenekül mindenki, aki meg van jelölve a Bárány vérével.
Ilyen a mi Úrvacsoránk ma is. Egy titokzatos világ, amibe belépünk, amikor énekkel körülvéve odajárulunk az Úr Asztalához, amikor vesszük a kenyeret, a bort. Amikor hitvallást teszünk, és megújítjuk fogadalmunkat. „Vegyétek, és osszátok el magatok között!” – és akkor az Ő életéből részesedünk. Az Ő Szent Lelke töltetik ki ránk is. Eljön Isten országa közénk, átjár minket, hogy az Ő Lelke által együtt, gyülekezetként, egyházként Krisztus teste legyünk és megmeneküljünk.
És akkor már nem árthat nekünk az áruló sem, mert az Úrnak gondja van arra, hogy az Ő tervei teljesedjenek be. Akkor már nem kell bezárkózni, elbújni, szűk körben maradni, hanem szabad hirdetni Jézus Krisztus üdvözítő hatalmát minden nemzetnek. Mert világosságban járunk, a Szentlélek „tűzoszlopa” vezet minket, ha az Úr követségében járunk.
Jöjj, Szentlélek Úr Isten!