1 Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. 2 Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, 3 és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 4 Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát. 5 Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6 Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának (Lukács 21,1-6).
Az egész életedet!
„Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.” Ő a példakép. Ha így teszünk, Urunk odalép hozzánk, megérint, és azt mondja: az a kevés, amit teljes szívedből adtál nekem, több minden pályázati pénznél, több minden milliónál, amit a gazdagok saját jóságuk bizonyítékaként adtak Isten dicsőségére.
És a mi Urunk Jézus Krisztus dicsérete olyan, mint a tavaszi eső. Éltet. Az emberek dicsérete is valami, de az nem valódi. Nem őszinte, nem örökkévaló, és visszássá teszi az egymás közti viszonyunkat, mert aki megdicsér, egyúttal fölöttem állónak is kezdi képzelni magát. És végül kisebbé leszek az ő véges, emberi korlátai alatt. Jézus Krisztus dicsérete más. Ő nem nyom el, nem akar erőszakkal nagyobbá lenni nálunk. Az Ő dicsérete olyan jól esik nekünk, mint a napsütés ezeken a tavaszi napokon. És soha nem jutna eszünkbe versengeni a Nappal, mert olyan magasan van, és olyan fölényesen süt le ránk.
Adni. Szívből adni. És mindent odaadni.
De nem mindegy, kinek!
A napokban egy filmet láttunk: Eszter hagyatéka. Márai Sándor regénye alapján készült film. Eszternek van egy gyönyörű Balaton-felvidéki birtoka. Hatalmas ház, gondosan megművelt szőlő, gyönyörű kilátás, béke. És van Eszternek egy érzése, amit húsz éve dédelget magában. Egy reménytelen szerelem. Egy szélhámosba. A szélhámos jön, Eszterben felébred a szerelem, a szélhámos megpendíti Eszter lelkiismeretének a húrjait, Eszter pedig szeret lelkiismeret-furdalásból cselekedni. És azzal a mozdulattal, ahogy Igénkben a szegény özvegyasszony, Eszter az egész vagyonát a szálhámos kezébe teszi.
Bibliai életérzés, bibliai mozdulat, bibliai önfeláldozás. És mégis ég és föld a két történet. Jézus megdicséri az özvegyasszonyt, mert az Úrnak adta az egész vagyonát. De Esztert Márai regényében nem lehet megdicsérni. Mert abban a pillanatban, ahogy odaadta a szélhámosnak a vagyonát, megpecsételődött a birtok sorsa. „Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, ami le ne volna rombolva.”
Jeruzsálemet ellenséges római katonák rombolták le. Mert beteljesedett az Úr ítélete népe hűtlensége miatt. A mi birtokainkat sokszor egészen más erők pusztítják el. A hanyagság, a hozzá nem értés. A szőlőművelést ellehetetlenítő törvények. Az emelkedő építőanyagárak. A külföldre kivándorló munkaerő. És a gyors meggazdagodásban reménykedő csalók. Eladják külföldinek, szállodának. Darabonként adják el róla a tetőcserepet. Bányát nyitnak a helyén. Hány és hányféleképpen kezdhet valaki istentelen gazdálkodásba egy birtokon, ami eredetileg Istené volt, az Ő terve és rendje szerint, hogy táplálja és éltesse azokat, akik rajta élnek. Végül az eredmény ugyanaz: nem marad kő kövön, ami le ne rombolódna.
Adni. Szívből adni. És mindent odaadni.
Az Úrnak!
És ez fontos tanítás. Ne adjátok oda, amitek van, ha nem az Úré lesz. Bármennyi pénzért se adjátok oda! Bármiféle biztonságért se adjátok oda! Mert maradandó és gyönyörű csak az, ami az Úr kezében van, amire az Ő áldása ragyog rá.
És még fontosabb: amikor az ember mindenét odaadta, akkor önmagát is odaadta. Ne adjátok oda magatokat valaki másnak, aki nem az Úr. Ne kötelezzétek el magatokat olyan embereknek, akik nem az Úrnak szolgálnak! Eszter itt rontotta el, hogy egy csalónak kötelezte el magát, először önmagát adta oda valakinek, akinek nem is volt más szándéka, mint hogy az Úr akaratától elszakítsa őt. Ne ítéljük halálra magunkat!
Lukács evangéliuma a jeruzsálemi templomról beszél, de valójában a keresztyén gyülekezeteket inti. Azt mondja: szegény özvegyasszonyok, őszinte emberek adták oda nektek a vagyonukat, és amikor odaszánták az életüket az Úrnak, hozzátok csatlakoztak. Ne legyetek olyan hűtlenek, amilyenek a jeruzsálemi templom üzemeltetői voltak! Mert ott a felajánlott adományok nem az Úréi lettek, hanem pusztán anyagi javakként kezelték őket, elszakították ezeket a felajánlás indulatától. És az embereket, akik szívből adtak nekik, szintén nem becsülték semmire, hanem amikor már elszegényedtek, egyszerűen eldobták őket. A gazdagok pedig már eleve csak anyagi javakat adtak, minden elköteleződés nélkül, mert volt annyi feleslegük, amiből megengedhették maguknak, hogy önmagukat ne kelljen az Úrnak adniuk. És így az adomány csak szép kő, drága díszítés. Kő és arany, lélek és élet nélkül. Valahol éket vert az özvegyasszony imádságos mozdulata és a templom rendeltetése közé a csalás, a kapzsiság, az emberi önzés. És az eredmény az, hogy kő kövön nem marad az Úr ítéletében.
Nem a pénz, a vagyon építi Isten országát önmagában. Hanem a lélekkel, imádsággal az Úrnak adott pénz, anyagi javak. Nem szabad megszakítani a kettő közt a kapcsolatot. Ez az egyház vagyonkezelésének az alapja, hogy hűségesnek kell lenni a szívből adott adományokon. Másféle adományt pedig valójában felesleges is elfogadni, mert azok nem Isten országát építik.
És most nem azt mondtam, hogy nem szabad pályázati pénzt, állami normatívákat elfogadni. Mert ha van valahol egy hívő politikus, aki imádkozva, a Szentírás alapján arra az elhatározásra jutott, hogy részt ad a hitnek, az egyháznak az egész társadalmi működésben, akkor az a pénz is hitből, lélekkel van felajánlva. Nem ragaszkodom a társadalmi fejlődés alacsonyabb fokaihoz. Amikor a hívő ember kitölti az adóbevallását, és beírja az 1%-hoz az adatokat, azt sem érzelemmentesen, gépiesen teszi, hanem imádsággal, szeretettel gondol azokra, akik majd kapják. Éppen azt mondom, hogy amikor pénzügyekről van szó, sokkal többször, sokkal több helyzetben kellene imádkoznunk. Hogy visszakerüljenek az életnek ezek a területei is Isten vezetése alá.
Mert nem az enyém, amit adok, és nem az enyém, amit elfogadok az Úr nevében. Hanem az Úré minden, hogy az Ő dicsőségére épüljön az Ő országa. Ami maradandó. Amit többet már nem lehet lerombolni. Nem csak „odaát”, vagy a láthatatlan lelki-pszichológiai világban érvényesek a hit parancsai, hanem itt, a pénz világában is. Adjuk át anyagi ügyeinket az Úrnak, és mondjunk nemet minden kísértésnek, amikor az Úr kezéből valami vagy valaki ki akarja ezeket csalni. Hogy legyenek „birtokaink”, szent templomaink, amik éltetnek, táplálnak, békességet és biztonságot nyújtanak nekünk és szeretteinknek.