14 Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos. 16 A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé. 17 De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. 18 Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
19 Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. 20 Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, 21 és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. 22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. 23 Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. 24 Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. 25 De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. 26 Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. 27 Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához, 28 mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. 29 Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! 30 Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. 31 Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. (Lukács 16,14-31)
Jézus a tanítványaihoz szól, elmondja nekik annak a sáfárnak a történetét, aki a szeretet, az irgalom útját választotta ahelyett, hogy pénzsóvár, ok nélkül is gyanakvó megbízójához lett volna reménytelenül is hűséges. És Jézus nem úgy tanította a tanítványait, hogy azt ne hallhatták volna mások is. Ott álltak a farizeusok is, és végighallgatták őt, ahogy tanítja az övéit. És gúnyolódni kezdtek rajta.
Valójában ez az egyetlen reakció különbözteti meg Jézus tanítványait Jézus ellenségeitől: az ellenségei gúnyolódnak a tanításán. Sőt, ilyen közösségépítő jelleggel közösen és nyilvánosan gúnyolták ki Jézust. Ez a gúny a világ egyik legerősebb fegyvere. Akit egyszer gúnyolni kezdenek, az magára marad. A közösség egyik tagja sem akar nevetségessé válni, ezért többnyire a csúfolódó mellé állnak, még biztatják is, és mind győztesnek érzik magukat. A gúnyolódás után nincs rehabilitáció. Akit egyszer kigúnyoltak, azon örökre rajta marad. Az többé nem ember a többiek szemében.
Annál is élesebb fegyver volt ez Jézus ellen, mivel a farizeusok társadalma a tiszteletre épült. Különleges erkölcsi tisztaság a törvények maradéktalan betartásával: makulátlan élet. Megjelenésében is méltóságteljes, tiszta, rendes ruházat. Válogatott táplálkozás tiszta, egészséges ételekkel. És ezt a tisztaságukat őrizték: nem keveredtek mindenféle csőcselékkel. Hitükben is gondosan ügyeltek, nehogy bálványimádásba keveredjenek. És azt várták, hogy ez a gondos elkülönülés meghozza a gyümölcsét, hogy Isten anyagiakban is megáldja őket. Valójában ma is sokszor ezen mérik le a hívő ember hitét, hogy mennyi pénzzel, vagyonnal áldja meg őt az Úristen. Aki gazdag, azt jobban tiszteljük.
Ilyen emberek álltak ott Jézus tanítványai körül, belehallgattak Jézus tanításába, és egyszerűen nevetségesnek tartották, amit mond, mert találva érezték magukat: ők a sáfár gazdái. Ők tudják, hogy ma már senkiben sem lehet megbízni. Ők tudják, hogy senkinek semmiféle tartozást nem lehet elengedni, mert az adósok csak vérszemet kapnak, és még a maradékot sem adják meg. Ők tudják, hogy milyen verejtékesen szerezték a vagyonukat! Igazán tudják. Ha Jézus szavai szerint cselekedtek volna, most ott ülnének valahol az árokparton. És nevettek rajta, hogy ez marhaság, így nem lehet élni!
És nevetésükkel semmivé tették Jézust. A gúnyolódás megsemmisítő. És akkor minden megy tovább a maga menetrendje szerint. Nincs baj.
De Istent nem lehet kigúnyolni. Pál apostol is írja ezt a Galatáknak. (6,7) Régi bölcsességet idéz. Aki felismerte Jézusban Istent, az nem fogja Jézust kigúnyolni, az Jézus tanítványa. Aki pedig gúnyolódik az Ő tanításán, annak valami akadályozza a látását.
Hirdettetik az evangélium, de valami akadályozza a látásukat, a hallásukat, és nem veszik észre. Lukács evangéliumára jellemző módon itt már a keresztyén gyülekezetek evangéliumhirdetéséről van szó. Úgy is kell érteni, hogy keresztyén gyülekezetek kapujában állnak farizeusok, és kinevetik a gyülekezet igehirdetését. Mert nem ismerik fel, hogy maga Jézus Krisztus van jelen az igehirdetésben Szent Lelke által. Valami akadályozza a látásukat. És akkor Jézus mond valamit, ami a lelki halottakat felrázza a kómából. Erős Igét mond nekik.
Keresztelő Jánosig is volt igehirdetés. Mózes öt könyvéből olvastak fel, mint Isten szavát, és ebből mondtak Isten jelenlétében prédikációkat. A prófétákról hangzottak a történetek, és hitték, hogy Isten időről időre küld prófétákat népéhez, hogy egészségessé tegye, hogy békét teremtsen nekik és közöttük. És ott voltak az írások, amik mind hasznosak voltak „a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,16).
„A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették.” Nem úgy kell ezt érteni, hogy Keresztelő Jánosig Isten csak elítélni tudta az embereket a BTK alapján, azóta viszont bármilyen bűnt is követünk el, Jézus Krisztus kereszthaláláért tilos akár szóbahozni is, és romboljuk le a börtönöket és a bíróságokat. Úgy kell ezt érteni, hogy Keresztelő János fordulópont Isten és ember közös történetében. Ő a határvonal a Biblia két része között. Keresztelő János után Jézus Krisztust, Isten Fiát kell hirdetni, aki meghalt és feltámadott, hogy akik hisznek Őbenne, meg ne haljanak, hanem ha meghalnak is, támadjanak fel, és legyen örök életük Isten boldog közösségében.
Keresztelő János után van valaki, aki visszatért a halottak közül, és Őrá hallgathatunk. „Ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek.” Jézus a halottak közül jön hozzánk. Isten a halottak közül jön hozzánk, és így tanít minket az életre. Ez az evangéliumhirdetés.
De a tanítványság nem így születik. Hanem úgy, hogy Istent nem lehet kigúnyolni. Aki Jézusra hallgat, az hallgat már az Ószövetségből hangzó igehirdetésre is. Aki Istent tiszteli, az tiszteli a Biblia Jézus földi élete előtti részének minden egyes betűjét is, mert az is Őróla tesz bizonyságot. Aki az Ószövetséget igazán komolyan veszi, az el fog jutni Jézus Krisztusig.
Ha ezek a farizeusok gúnyolódnak Jézuson, akkor ez azt jelenti, hogy ők a maguk hitét sem veszik komolyan, bármennyire is dicsekednek ezzel a világ előtt.
Két példát hoz ide Jézus. Az egyik a házasság kérdése. A rosszul sikerült házasság gyakran akadálya a meggazdagodásnak. És nem csak a parázna, költekező, felelőtlen feleség lehet akadály. Hanem a becsületes, lelkiismeretes társ is. Az a borzalmas érzés, hogy bármit teszel, ott van valaki melletted, aki belelát a piszkos ügyeidbe, és mindezt imádságban Isten elé viszi. Rosszabb esetben a rabbinak is elmondja. És akkor a tisztes farizeus megválik a besúgótól, és vesz magának egy másik feleséget, aki most már jó bűntársa lesz, Isten háta mögött. Hát nem tudtunk együtt élni! Hát folyton veszekedések voltak közöttünk! Hát semmi sem volt jó neki! Mindenbe bele kellett akaszkodnia! Muszáj volt megválnom tőle! Ez az új asszony mindenben támogat, valódi segítőtársam! Így néz ki ez kifelé.
De Jézus belelát az ember szívébe. Látja a sok érdekházasságot és érdek-válást maga körül. Nem teszi szóvá, mert ezek nem tartoznak senki másra, csak a hívő emberre és Istenre. Ezért csak úgy, szinte kontextus nélkül mondja: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.” Aki érintett, az magára fog ismerni. Mert Istent nem lehet kigúnyolni. Olyan értelemben sem, hogy valamiféle trükkökkel, kiskapukkal megkerüljük Isten házasságra vonatkozó törvényét: lesznek egy testté. És amit Isten egybekötött, azt ember el ne válassza! (Mt 19,6)
És aztán következik a koldus Lázárról szóló példázat. Ez is olyan részét érinti a „törvénynek”, a korabeli Szentírás üzenetének, amit a farizeusok nem vettek komolyan. Dicsekedtek vele, hogy egyetlen vesszőt sem hagynak elveszni a törvényből, amikor élik az életüket. De Jézus nem betűket és jótákat lát maga előtt. Hanem embereket. A szeretet nagy parancsolatát: szeress mindenütt, ahol Isten megadta neked, hogy szerethess. Ha valahol lehetőséged volna szeretettel bánni valakivel, és nem teszed, akkor elvesztettél valamit a törvény tökéletes betöltéséből. Ilyen értelemben nem veszhet el a törvényből egyetlen vessző sem.
Márpedig a farizeusok életében nem csak apró vesszőcskék mutatták a szeretet hiányát. Megszokott kép lehetett a gazdag és Lázár története. A gazdag embernek nincs neve. Úgy is érthetjük, hogy nincs beírva a neve az élet könyvébe. Lázár azt jelenti, hogy „Isten megsegít”. Ha senki nem segít ezen a földön, Isten akkor is megsegít. Ezt üzeni az ő egész élete, és ezt jelenti a neve is. A szegény embernek, a nyomorult koldusnak van segítője, van Megváltója. Isten megsegíti, még ha ebben a világban ez teljesen rejtve is marad.
De ott van a gazdag ember, aki teljesen igaz embernek hiszi magát. Miért is volna ő köteles adni a saját vagyonából bárkinek is? Ha pénze van, nem arra költheti, amire akarja? Vesz magának drága ruhákat, lakomákat rendez a barátainak, és úgy él, ahogy Isten megadta neki. Mi ezzel a baj? Nem veheti magára az egész világ nyomorúságát! Az a koldus úgyis maga tehet arról, hogy ilyen szegény. Ha rendesen dolgozott volna, megbecsülte volna az életét, biztosan jobb sora volna, nem? Nincs olyan törvény, ami kötelezné, hogy a sajátjából másoknak adjon. Akkor pedig nem lehet baj…
A gazdag ember öt testvére is így gondolja. És fogalmuk sincs, hogy mekkora veszély leselkedik rájuk: boldog emberek. Milyen vak boldogság az ilyen!
Hirdettetik nekik Jézus Krisztus megváltó halála és feltámadása, és őket az egész hidegen hagyja. Nincs rá szükségük. Lázár egész életében kapaszkodhatott abba a születésétől hordozott üzenetbe, hogy „Isten megsegít”. De a gazdag ember szívét mi nyitja meg, hogy Isten valódi akaratára érzékeny legyen?
Hiába mondják neki, hogy a pokol létezik. Lázárnak könnyű elképzelnie, hogy van pokol, hiszen ő már a földön is abból kapott ízelítőt. De a gazdag ember szépen elnyújtózik a napozóágyon, kezében koktélokkal, és a háttérből szól a zene:
„Somewhere over the rainbow
Bluebirds fly
And the dreams that you dream of
Dreams really do come true-ooh-ooh”
Valahol, fenn a szivárvány fölött kékmadarak szállnak, és az álmok, amiről idelenn álmodsz tényleg valóra válnak.
Jézus szavai kijózanítóak. Nem a mi álmaink válnak valóra, hanem Isten ítélete. Ne tévesszenek meg a népszerű altatódalok, mert késő lesz akkor ráébredni az igazságra, ha már ott vagyunk.
„Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban.”
Igen, ezt Jézus mondja. Igen, ez az Újszövetségben van leírva. Nem, nem az ókori világnézet egy kósza darabja, hanem hitünk alaptétele: van pokol.
Van pokol, ahonnét nem lehet üzenni. Ahonnét nincs visszaút. Ahová nincs börtönlátogatás, nem jönnek a jóságos rokonok cipóba sütött reszelővel. Végleges és gyötrelmes hely. „Sírás és fogcsikorgatás” helye.
Azért hirdettetik az evangélium: Jézus Krisztus meghalt értünk, és harmadnapon feltámadott értünk – hogy ki ne gúnyoljuk Őt, ki ne gúnyoljuk Istent, hanem figyeljünk az Ő szavára, és tegyünk meg mindent, amit megértettünk belőle. Hogy a törvényből egyetlen vesszőcske se vesszen el. Hogy kihasználjuk a szeretet minden elkészített lehetőségét. Hogy lehetőleg sehol se álljuk Isten áldásának az útjába, hanem eszközei legyünk inkább.
Lehetett volna a gazdag ember áldás Lázárnak? Hogyne! Bőven jutott volna a vagyonából. Adni neki egy kis zugot valahol a házában. Ellátni mindennel, ami az életéhez, a gyógyulásához szükséges. Hogy emberi méltósággal teljen az élete. Hogy legyen vigasztalása, már itt ezen a földön, ne csak odaát Ábrahám mennyei házában. Kellett ehhez a gazdag embernek tudnia valamit, amit Isten nem jelentett ki neki? Dehogyis! Pontosan elég lett volna odafigyelnie az Ószövetség Igéire. Isten úgy adta törvényét saját népének, hogy mindenütt odafigyelt arra, nehogy egyetlen ember is elvesszen közöttük. Pásztorként gondoskodott népéről, és a törvény is pásztori törvény volt, nem nyers „igazságszolgáltatás”. Minden azért volt, hogy megmentse a népet betegségtől, szegénységtől, ellenségtől, gyilkos vallási rítusoktól. Egy ilyen magánakvaló gazdag ember, aki hagyja a kapuja előtt szenvedni embertársát, nyílt kigúnyolása Isten akaratának.
Megvettem az új református énekeskönyvet. Nincs benne a régi, jól ismert és fontos énekünk, a Dies irae, a „Jön a harag napja lánggal” (363). Mert ma már ülni kell az óceán partján, és a szivárvány fölött szálló kékmadarakról kell álmodozni. Megbotránkozunk, ha pokolról szó esik. Valami középkori dolognak tartjuk. Olyan jól élünk, hogy nem találjuk a helyét a pokol gondolatának. A pokol riasztó, taszító kép, ami elűzi az adófizetőket a templomból, pszichológiailag nem igazolható az alkalmazása, nyugtalanságot, aggodalmat kelt az emberekben. Hallják az emberek, megmosolyogják, és elmennek. Veszteséges dolog a pokolról prédikálni.
Pedig az Igénk azt mondja: figyeljünk az Úr szavára, mert Ő ott járt, ahol a példázatbeli gazdag ember: alászállt a poklokra, ahol gyötrődött a lángban, ahol nincs vigasztalás, nincs reménység: helyettünk, hogy onnan feltámadva hirdesse nekünk a bűnbocsánatot és a megtérést.
Ha Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte – aki a legdrágább volt Neki –, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen, akkor nekünk is adnunk kell valamit abból, ami a miénk, hogy mások ne legyenek elveszettek ebben az életben. És ez a szabály már benne volt az Ószövetségben is. Az Ószövetség Istene is ilyen Gondviselő, Megváltó, az embert szerető Isten.
Ne keressünk új és furcsa kijelentéseket, amik üdvözíthetnek minket. Szeressünk ott, ahol a szeretet lehetősége elkészíttetett nekünk, Isten Lelkének az erejét kérve. Akkor a mi Urunk nem enged minket a gyötrelem helyére jutni, mert az ítélet napján a maga életéből pótolja ki azt, ami a miénkből óhatatlanul is hiányzott.