1 Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. 2 Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. 3 Vigyázzatok magatokra! (Lukács 17,1-3)
Míg a világon bűn van, addig botránkozás is lesz. Botránkozás nem olyan értelemben, hogy van egy tiszta és szép házam-templomom, valaki idegent oda beengedek, és az művel valami disznóságot, amiért egyszer s mindenkorra ki kell őt onnét dobnom, mert megbotránkozom benne. És jaj annak, aki a disznóságot csinálta nálam, mert malomkövet is kötök a nyakába, hogy amikor vízbe fojtom, nehogy valahogy túlélje. Nem így kell ezt érteni. Nem illik ez a gondolat a sorba sem. Először a házasság szent szeretetközösségéről van szó. Aztán egy elesett, beteg ember befogadásáról, és utána a hétszeres bűnbocsánatról. Itt is életmentésről van szó.
Jézus a tanítványaihoz szólt. A „szkandalon” (skandalum) csapdát is jelent. Megjelenik a bűnre csábítás csapdája a gyülekezetben, és valaki, aki bízik a tanítványokban, csapdába esik, és a bűn útjára lép. Így is lehet érteni. Mint egy újoncavatón: kitalálnak valami beavatási rítust, ahol meg kell szegni a világban érvényes törvényt, ami a kicsiket volna hivatott védeni. És az idősebbek örömest alázzák, kínozzák az újoncokat, az újoncok pedig hiába kiáltanak segítségért, védelemért. Mert annak idején, amikor ők voltak a kicsik, nekik is át kellett ezt élniük, így váltak teljesjogú tagokká. „Ez a rend.” Bűnközösség. Van egy titkos bűnük, ami örökre összekovácsolja őket. Amit újra meg újra elkövetnek a következő nemzedék ellen. A következő nemzedék meg majd továbbadja, ha lesznek nála kisebbek. Így csábít bűnre egy közösségi hagyomány, egy norma. Csapda maga az alap közösségépítő módszer.
Jézus azt mondja, hogy nem hiába kiáltanak a kicsik, mert van törvény, ami védi őket. Ahogy Őt kimentette a halálból az Ő mennyei Atyja, úgy fogja kimenteni ezeket a kicsiket is a Mindenható, Gondviselő Isten. De jaj annak, aki a bűnt elkövette. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. Isten országában vége szakad mindenféle bűnös beavatási hagyománynak. És aki a kicsinyeket bűnre csábította, súlyos büntetésre számíthat.
Nem csapdába kell ejtenünk egymást, hanem vigyáznunk kell egymásra!
De van egy másik értelme is ennek az Igének. Lehetetlen, hogy egy keresztyén közösség minden tagja odaszánt, hívő életű ember legyen. Szükségszerű, hogy belekeverednek képmutatók is, akik a naiv kicsinyekre vadásznak. Júdások mindig lesznek közöttünk. El egészen a legszentebb asztalközösségeinkig. Júdás is ott ült az utolsó vacsorán. Az Úr megmosta Júdás lábát, mert mindenki lábát megmosta sorban: mind bűnösek vagyunk, mind rászorulunk az Ő kegyelmére, Szent Lelkének megtisztító, megszentelő erejére. De mikor a lábmosás végére ért, azt mondta, hogy van itt valaki, akinek kevés a lábmosás. „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind” (János 13,10). „Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt” (Lukács 22,22). „Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik” – teszi hozzá Márk és Máté. Jobb annak az embernek, ha most azonnal megölik, mint hogy árulóvá legyen, és az ördögnek gyűjtsön tanítványokat Jézus Krisztus tanítványi közösségében – mondja Urunk a mostani igeszakaszunkban.
Mert erről van itt szó, hogy Júdásról sem sejtette egyikük sem, hogy mire készül. Az utolsó pillanatig nem sejtette senki. Sőt, ő tűnt mindenki szemében a legmegbízhatóbb apostolnak. Nem véletlen, hogy pont őrá bízták az erszényt. Kimagasló képességű, megnyerő személyiségű, alkalmas ember volt. Olyan tekintélye volt az apostolok körében, hogy amikor a falatot a tálba mártotta, a többiek tisztelettel előre engedték. Júdás nem csak Jézus ellen lázadt, hanem a tanítványokat is a maga oldalára állította. Talán János kivételével, aki már előre megérzett valamit az igazságból. És én nem tartom kizártnak, hogy ha Jézus nem az Isten Fia lett volna, hanem egy egyszerű ember, aki valamiféle mozgalmat akart alapítani, akkor Júdás simán legyőzte volna őt, és az apostolok mind az ő oldalán folytatták volna a munkát.
Milyen lélek dolgozik az ilyen vakondokban? Akiket azért küldenek be egy szervezetbe, hogy belülről vegyék át az irányítást… Ott vannak, tekintélyt szereznek maguknak, és a kicsinyeket a maguk oldalára állítják, hogy végül együtt kövessék el az árulást. Együtt küldjék keresztre Isten Fiát, és együtt adják világi bíróságokra azóta is Jézus Krisztus követőit. Lehetetlen, hogy ilyen emberek ne vegyüljenek Jézus Krisztus hívő tanítványi körébe.
Azokat, akik bűnre csábítják azokat a kicsinyeket, akik még nem ismerték meg a hitet eléggé, akik még nem kapták a Szentlélek ajándékait, hogy különbséget tudjanak tenni lélek és lélek között, azokat a Mindenség Bírája fogja megítélni a maga idején. Olyan pokol lesz a büntetésük, hogy visszasírják azt a pillanatot, amikor malomkövet köthettek volna a nyakukra, és vízbe dobhatták volna őket, hogy el ne kövessék a Júdás bűnét.
De azért vagyunk Jézus tanítványai, hogy vigyázzunk egymásra. Nem tudunk mindenkit megmenteni, mert vannak menthetetlen esetek, de vigyázzunk egymásra. Ahogy Urunk is vigyázott Péterre, mert Péter majdnem Júdás lelkéhez igazodott félelmében. Ilyen volt Péter, szeretett igazodni, ezért Pál is megfeddte egyszer (Gal 2,11-14). Milyen szeretettel beszél Péterrel a mi Urunk: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet!” (Lukács 22,31-32)
Imádkozzunk egymásért. Könyörögjünk egymásért, alázattal, kitartóan, olyankor is, ha éppen ellenünk vétkezett a testvérünk. Imádkozzunk önmagunkért is. Mert Urunk most is könyörög értünk mennyei Atyja jobbján. Mert a Sátán mindnyájunkat kikért, hogy megrostáljon, mint a búzát. Mind ki vagyunk téve mindenféle csapdáknak, hogy a világ erőihez igazodjunk, és eláruljuk a mi Urunkat, és az Övéit. Engedjük, hogy Urunk megmossa a lábunkat az Ő vérével, hogy tiszták legyünk, és lássuk, merre vezet az életre vivő igazságos út. Aki „megfürdött”, aki őszintén, egész életét az Úrnak szentelte, és nem csak aljas képmutató szerepet játszik, az meg tud tisztulni annyira, hogy lásson, és legyen ereje mindig lépni egyet a jó úton. Mert „a bűn az, hogy nem hisznek énbennem” (János 16,9) – mondja az Úr. A botránkoztatás pedig az, ha valaki hitének az útjába állunk. Ilyen értelemben vigyázzunk egymásra, hogy mindig olyan tiszták lehessünk, hogy Jézus Krisztus fénye átragyoghasson rajtunk, és hinni tudjanak azok, akik Őt keresik.
Hogyan tudunk egymásra vigyázni? Egy kicsit már a következő igeszakaszba is beleolvasunk ezzel. Jánosnál így olvassuk: „Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek” (János 13,12-17).
Mostani igeszakaszunkban így folytatja Lukács: „Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszatér hozzád ezt mondva: Megbántam – akkor is bocsáss meg neki!” (Lukács 17,3b-4)
Ezzel akkor el is dőlt az a dilemma, amit az írásmagyarázók olyan régóta nem tudnak eldönteni, hogy a „Vigyázzatok magatokra” végülis a megelőző vagy a következő szakaszhoz tartozik-e. Mindkettőhöz. Vigyázzunk magunkra, mert Júdások mindig vannak közöttünk, nehogy mi is erre az útra tévedjünk. Ha úgy érezzük, eltalál bennünket Urunknak ez a súlyos ítéletes szava, akkor azonnal térjünk meg, szánjuk oda az életünket, képmutatás nélkül.
De vigyázzunk egymásra is, mert Péter sem maradt volna meg, ha az Úr nem könyörög érte, ha a gyülekezet nem könyörög érte (ApCsel 12,6-11). Vigyázzunk egymásra, mert János evangéliuma szerint ma nekünk kell egymás lábát megmosnunk, nekünk kell könyörögnünk egymásért, nekünk kell megbocsátanunk egymásnak, nekünk kell minden erőnkkel őriznünk a Lélek egységét.
Hogy el ne szakadjon valaki a gyülekezet közösségétől.
A botránkozás harmadik értelmezése az, hogy valaki valami ijesztő, taszító dolgot tapasztal, és ezért megszakítja a közösséget azzal, akinél ezt látta. Jön a kezdő, érdeklődő ember bizalommal a tanítványi közösségbe, és ott valami számára elviselhetetlen dolog történik. És ez az ember többet nem jön. És elszakad egyúttal Jézus Krisztustól is, Őbenne is csalódik. De nincs más út, nincs más igazság, ami az életre vinne, csak Jézus Krisztus egyedül. Ha nem vigyázunk egymásra, csapdává leszünk az őszinte hívő embernek. Ha nem szabadulunk meg a bűneinktől, elriasztjuk az Úrtól azokat, akik őszintén közelednének hozzá.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra! Imádkozzunk, hogy legyen erőnk megszabadulni minden bűnünktől, hogy senkit se csábítsunk bűnre. Küzdjünk egymásért, azokért, akik csalódtak bennünk, hogy meg tudjanak bocsátani. Minden gondolatunkkal őrizzük az egységet Jézus Krisztusban a Szentlélek által.
Az ítéletet pedig vegyük nagyon komolyan, de ne mi legyünk azok, akik malomköveket kötnek mások nyakába, akik víz alá nyomják az embereket. Erről itt nincs szó. Ebben az Igében arról van szó, hogy embereket kell mentenünk minden gondolatunkkal, minden erőnkkel és minden játékunkkal. Tanítványtársainkat a bűntől, és kívülállókat hívni Jézus Krisztus üdvözítő közösségébe, hogy ők is vigyázhassanak ránk, ha annak jön el az ideje.