1 Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. 3 Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. 4 Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. 5 Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? 6 Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! 7 Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! 8 Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. 9 Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. 10 Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. 11 Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? 12 És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? 13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (Lukács 16,1-13)
Évezredek óta úgy olvassuk ezt az igeszakaszt, hogy „a hamis sáfár példázata”. Most újranyitom az „aktát”, és megvizsgálom az ügyet, hátha ártatlanul ül ez az ember a börtönben ilyen régóta. Hátha van neki felmentő ítélet. Pláne, hogy Jézus őt valamiképp példaképnek állítja elénk. Jézus azt mondja tanítványainak, hogy „Ő itt a sáfár. A sáfár bölcs. Legyetek ti is olyanok, mint a sáfár.” Az évszázados írásmagyarázat pedig ezt a bölcsességet a hamissággal azonosította. Ha pedig a sáfárnak a hamissága a lételeme, azt sehogy sem tudom elképzelni példának, amit követnem kell. Én azt hallom ki Jézus Krisztus szavaiból, hogy „Nézd, ez az ember kapott valamit Isten Lelkének általános kenetéből, a bölcsesség Lelkéből, amivel jobbá, élhetőbbé és igazságosabbá lehet tenni a világot.” Nem hivatkozik ugyan egyfolytában Isten nevére, nem mondja magáról, hogy ő keresztyén ember volna identitásában, egyszerűen csak „ügyeskedik”, hogy életben maradjon, és mégis tesz valamit, amiért dicséretet érdemel.
Nézzük a görög szöveget egy kicsit. Először egy apró megfigyelés: „καὶ ἐπῄνεσεν ὁ κύριος τὸν οἰκονόμον τῆς ἀδικίας ὅτι φρονίμως ἐποίησεν” – én így fordítanám: „és megdicsérte az Úr a jogsértő sáfárt, amiért bölcsen cselekedett”. Nem a gazdag ember dicsérte meg, hanem az Úr maga, akinek ösztönösen követte az akaratát. Mert ha így járunk, minket sem fognak megdicsérni azok, akik „végre” megszabadulnak tőlünk, hanem csak az Úrtól várhatunk dicséretet.
„Bevádolták”, „διεβλήθη” (diebléthé). A jól ismert, prédikációkban gyakran emlegetett „διαβάλλω” (diaballó) szónak a passzív alakja. Nem lehet nem meghallani a „diabolosz”: gáncsoskodó, rágalmazó, ördög jelentést. Az Újszövetségi görög-magyar szótár azt mondja, hogy „TR. átdob, átvisz; intr. átmegy, átkél. – Az Újszövetségben csak átvitt értelemben: rágalmaz, ellenséges szándékkal (alappal v. anélkül) vádol; gyaláz, csúfol (átvezető értelemben „gáncsol”)” Lukácsnak erre az igeszakaszára is utal a szótár, és azt mondja, „bevádolták előtte, hogy tékozolja (tkp. szórja) a vagyonát” … „(a vád aligha alaptalan, ahogyan az összefüggésből kitűnik)”.
Tehát azt, hogy a vádnak alapja is volna, a szó maga nem jelenti, hanem az összefüggés tradicionális értelmezése miatt gondolja Varga Zsigmond. Jellemző, hogy passzív alakban áll a szó: „bevádoltatott”. Mert kényelmetlen megnevezni a vádlót. Valójában nincsenek tanúk, csak névtelen feljelentés van. Nem lehet vizsgálni a feljelentő indítékait. Egy biztos, hogy ördögtől való, amit tesz.
Ismerjük az ilyen rágalmazások következményeit. Ha egyszer valakire ráragasztották a bélyeget, hogy hűtlenül bánik a pénzzel, akkor soha többet sehol nem fognak rábízni semmit. Két lehetősége marad: kapálni megy, vagy koldulni. És azt is tudjuk, hogy ehhez nem kell elkövetnie semmit. Elég, ha a köztudatba valahogy elültetik a rágalmat. Ha védekezik, akkor biztos bűnös, hogy ennyire felkapja a vizet. Ha nem védekezik, akkor nincsenek érvei. „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.” A rágalom elől nincs menekvés.
A gazdag ember is érdekesen reagál: „Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár.” Nincs vizsgálat, nincs tanúkihallgatás, nincs szembesítés. A sáfárnak a legkisebb lehetősége sincs rá, hogy védekezzen. „Mit hallok rólad? Kirúglak!” Ennyi. Bárhogy is ad számot ez az ember, az ítélet már készen van. Minden, amit mond, ellene lesz felhasználva.
Ez elmond valamit a gazdag ember lelkületéről. „Fejétől bűzlik a hal” – szokták mondani. És ez azt jelenti, hogy az egész birtokán ilyen lelkület uralkodik, így tudnak jól meggazdagodni. Arról árulkodik ez az ítélet, hogy itt bizalomról szó sem volt. Soha semmit nem beszéltek meg egymással, soha semmit nem osztottak meg egymással. A gazdag ember a kölcsönös feljelentésekben bízik. Ha elkövetnek ellenem valamit, úgyis jelenti nekem a másik, aki a pozícióra pályázik, és akkor ezt kirúgom, a másik meg majd addig lesz ott, míg megint fel nem jelenti valaki. Nincs lehetőség tisztázni az ügyeket, nincs lehetőség kárpótlásra, jóvátételre, nincs bocsánat, nincs kegyelem.
És ott vannak az „ügyfelek”, az adósok. Nyilván nekik sincs adósságelengedés. Fizetik életük végéig a kamatokat. A sáfár „hűségét” pedig úgy mérik le, hogy be tud-e hajtani minél többet? Tudja-e a gazdag ember gazdagságát szolgálni eléggé a kívülállók rovására?
„Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.” – Lehet, hogy a sáfár nem hajtotta be valakin azt a gabonát, amit jövőre el kellett vetnie, pedig a szigorú számítások szerint meg kellett volna tennie. Bezárni az adósok börtönébe, míg valaki rokona ki nem váltja onnét! A meggazdagodás szempontjából viszont ezt úgy értelmezték, hogy „szétszórja a gazda vagyonát”. Pedig Isten törvénye szerint tilos volt zálogba venni felsőruhát éjszakára, amivel takaróztak is a szegény emberek. Nehogy megfagyjon éjjel az ember. Tilos volt kézimalmot zálogba venni, mert Isten törvénye azt parancsolta, hogy semmiféle jogügylet miatt nem halhat éhen senki. „Életet” nem volt szabad zálogba venni (5Móz 24,6).
Itt már egymásnak feszül a két Isten: Isten és a mammon. Isten törvénye, ami védi az Ő népét, az életet, és a mammon törvénye, ami mindenek fölé helyezi egy-egy kegyetlen ember meggazdagodását. Itt a sáfárnak már komoly lelkiismereti döntéseket kell hoznia: Isten vagy a mammon? Kinek szolgálok?
Ez a sáfár nem volt „a világosság fia”, nem tudatosan csinálta még ezt. De néha a pogányok is taníthatnak minket gyakorlati teológiából. Ahogy Ábrahámot és Sárát is tanította az egyiptomi fáraó és Abímelek Gerárban, hogy a házasságtörés még életveszély esetén sem megengedett dolog, és Isten ítéletét vonja maga után. Néha nagy leckéket kapunk a pogányoktól. Ez a sáfár is úgy döntött, természetes ösztöneitől vezérelve, hogy nem lehet az emberi életet alárendelni a meggazdagodás törvényének.
És azonnal jön a névtelen feljelentés.
Honnan lehet tudni, hogy így volt? Mert amit a sáfár hitben titokban, óvatosan elkezdett, azt a helyzet élesedése kiteljesítette. „Eddig félnem kellett a gazda bosszújától, csak óvatosan védhettem az adósok életét, de most, hogy már bekövetkezett az ítélet, nem kell félnem azt tenni, amit a lelkiismeretem diktál.” És sorra felkeresi azokat, akiktől már így is többszörösét hajtotta be a méltányosnál. „Akciót” hirdet. Ismerjük ezeket az akciókat az áruházakból. Olyankor döbbenünk meg, amikor féláron is úgy adják el nekünk a terméket, hogy még így is nyereségük van rajta.
A sáfár nem lopta meg a tulajdonost. Én úgy gondolom, hogy eddig is rá volt bízva, hogy mennyit követel az adósoktól. És eddig is messze többet követelt tőlük, mint amennyit jó szívvel be tudott volna hajtani. Most egyszerűen csak megszűnik a félelme, és egyformán tekintettel van már nem csak a nagyúrra, hanem a kis emberekre is. És módosítja a szerződéseket. Ösztönösen is Istennek kedves módon, aki mindenkit egyformán szeret.
Megjelenik az üzleti életben az irgalom, a kegyelem, az adósságelengedés. Ahogy Zákeus is többszörösen visszaadja azt, amit kizsarolt az emberektől. Mert elközelített Isten országa, és ez a közgazdaságban, a pénzügyekben is gyökeres változásokat hoz.
Ebben példa nekünk, Jézus Krisztus tanítványainak ez a sáfár: nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak. Míg egy világi állásban vagyunk, bátran vállaljuk fel Isten akaratát, az élet védelmét, és segítsünk mindenkit a „hamis” mammonból is. Mert aki Jézus Krisztus követésébe lépett, azt előbb-utóbb úgyis meg fogják rágalmazni, hogy nem elég hűséges a rablóbandához. Nem kell rettegnünk a kegyetlen világi urainktól. Jézus Krisztus meghalt és feltámadott: mi is feltámadunk.
Ne a rettegés határozza meg az életünket, hanem Jézus Krisztus dicsőséges feltámadása és határtalan szeretete.
Legyünk hűek a „hamis mammonon”. Úgy is fordíthatjuk ezt a mondatot, hogy „Az Úr megdicsérte a jogtalan sáfárt, mert hűségesen cselekedett.” Nem az a hűség, hogy annak gyűjtünk, akitől rettegünk, és elvesszük azoktól, akikbe könnyű belerúgni. Az a hűség, hogy Isten akarata szerint bánunk a pénzzel is. A máséval is. Hogy aztán ha csak annyi vagyonunk lesz, mint amennyi Jézus tanítványainak, az apostoloknak volt, akkor is hűségesen tudjunk bánni vele, ahogy Péter tette az Ékes-kapuban: „Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent.” (ApCsel 3,1-8)
Add, Urunk, nekünk ennek a bölcsességnek a Lelkét, a hűségnek a Lelkét, a Te Szent Lelkedet!