15 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának vendége. 16 Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. 17 A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! 19 A másik azt mondta: Öt pár ökröt vettem, megyek, hogy lássam, mit érnek. Kérlek, ments ki engem! 20 Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. 21 Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura ekkor megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! 22 A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. 23 Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. 24 Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat. (Lukács 14,15-24)
Boldog az, aki kenyeret fog enni Isten országában.
De lesznek, akik nem lesznek boldogok. Ez a boldogság nem automatikus. Isten országában nincs telefonos asztalfoglalás.
Tegnap étterembe mentünk. Veszprém egyik leghangulatosabb étterme, ami belül elég pici, de nyáron rengetegen elférnek a teraszon is. Senki sem számított arra, hogy május végén, majdnem június elején ilyen hideg lesz. Ezért sokan gyűltünk össze kint a szabadtéri asztaloknál is. Még plédeket is osztottak, hogy magunkra teríthessük. Aztán bent, a fűtött helyiségben megürült egy asztal. Reménykedve mentünk kérdezni, hogy vajon átülhetünk-e oda, mert már eléggé átfagytunk. De valaki telefonon asztalt foglalt, így maradtunk kint. Aztán aki az asztalt foglalta, végül nem jött el. Már az ételt is kihozták, mikor odajött hozzánk az egyik pincér, hogy mégis bemehetünk. Jól esett. Mi lett volna, ha 15-20 perc késéssel mégis megérkeznek azok, akik az asztalt foglalták? Valószínűleg csak kint jutott volna nekik hely, és addigra az eső is eleredt.
Így van ebben a példázatban is. Vannak helyek, amik valakinek egy ideig foglalva vannak. Névre szóló meghívásokat kapnak a címzettek. Egyenként, egytől-egyig. Ki van téve az ember névtáblája az Isten országában az asztalra, arra a helyre, amit a mennyei Atya elkészített. És sokan vannak a meghívottak.
Lukács idején a zsidók voltak elsősorban a meghívottak. Ábrahám leszármazottai, akik már gyerekkorukban megtanulták, hogy Isten megszólította őket, kiválasztotta őket, hogy életük legyen Isten országában. Azért őrizték olyan gondosan a nemzetségtáblázataikat, hogy legyen bizonyítékuk, hogy nevük be van írva Isten könyvébe, ahol a választottak, a meghívottak névsorát őrzik.
De sokan pont emiatt elbízták magukat. Azt hitték, hogy ha anyakönyvezve vannak, akkor a mennyország automatikusan jár. Ha foglalt az asztaluk, akkor nem kell jelen lenniük a vacsoránál. „Üdvösségünk van, nyugodtan foglalkozhatunk világi ügyekkel.”
Fontos ügyek ezek egyébként. Valószínűleg mindegyikre van törvény Mózes valamelyik könyvében, hogy az a fontos dolog mentesíti őket a szakrális étkezéstől. A friss házasokra biztosan van törvény: „Ha valaki új házas, ne vonuljon hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon kötelezettség nélkül egy évig, és legyen boldog a feleségével, akit elvett.” (5Móz 24,5) Az új házasokra nem érvényes a katonai behívó. Az állatot is ki kell húzni a veremből szombaton, el kell látni, meg kell etetni. Talán a vásárlás után valamiféle garancia is lehetett, hogy azonnal ki kellett próbálni az ökröket, és másnap már késő volt. A megvásárolt földet is birtokba kellett venni, és ehhez ki kellett menni a helyszínre, hogy jogilag megtörténjen a tulajdonátruházás. Nem egyszerűen gyönyörködni akartak ezek az emberek az újonnan szerzett vagyonukban, hanem valószínűleg nagy anyagi veszteségük lett volna, ha pont akkor nem mennek el. „Ma van a KRESZ vizsgám, nem tudok templomba menni! Ha most nem megyek el, újra kell csinálnom az egész tanfolyamot.” „Üzleti ebédem van a holland kereskedelmi kamara elnökével, pont vasárnap délelőtt. Onnan fogom a pénzt szerezni majd az egyházfenntartói járulékra is, értsétek meg…”
És az Úr azt mondja ebben a példázatban, hogy egy ideig fenn van tartva nekünk a névre szóló hely. Máté evangéliumában ez a történet úgy szól, hogy kétszer is kiküldi a király a szolgáit, hogy hívogassák a vendégeket. „Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe.” (Mt 22,3-5)
Énekelni is szoktuk az asztali áldást. Érdekes, hogy ezt az éneket azok énekelhetik, akik a szolgák második hívását hallották meg. Azok, akik játszanak a tűzzel, és az Úrnak is kétszer kell szólnia, hogy elinduljanak. De itt vagyunk az asztal körül mi, akiket noszogatni kellett, és mégis hálát adunk.
Az asztal terítve immár minden kész
Gazdagon teritett az atyai kéz,
Jóságát lássátok és ízleljetek,
Mit Ö adott, hálás szívvel vegyétek!
Urunk Jézus Krisztus fogadd hálánkat
Hogy asztalt terítettél és velünk vagy
Hol te vagy Úr Jézus nincs hiány többé
Életnek kenyere vagy mindörökké.
Hagyni csapot-papot, és indulni Isten országának vendégségébe, kenyeret enni. „Életnek kenyere vagy mindörökké” – énekeljük. Mert boldog az, aki kenyeret fog enni Isten országában. Boldog az, aki annyira bízik Istenben, hogy nem kezd mérlegelni, hogy föld, szántás, vetés, ökrök, rabszolga, feleség, kenyér az egyik oldalon, és Isten jelenléte a másik oldalon, hanem Isten hívása olyan ellenállhatatlan erővel szólal meg benne, hogy hiszi, ha Isten szavának azonnal engedelmeskedik, akkor a földi kenyérből sem lesz hiánya. Mert mi az, amit jobban kellene tudnunk Istennél?
Persze, egész életünkben ennek az ellenkezőjét tanuljuk. Tanuljuk a felelős gondolkodást, a becsületes, tisztességes munkát, a tervezést, az ígéreteink betartását. És aki nem akar elveszni ebben az életben, annak szigorúnak kell lennie magával, hogy mikor engedi magát ünnepelni, pihenni, egyszerűen csak örülni. Anélkül, hogy már Isten vacsorája közben is valami elintéznivalók, valami feladatok járnának a fejében.
Vannak a világban olyan emberek, akiknek ez sokkal könnyebben megy. Mint a jerikói vak, aki ott ül a városkapuban, és se múltja, se jövője. Hallja, hogy Jézus megy arra, és egyszerűen kiáltani kezd: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Jézus pedig hívja őt, „Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.” Könnyű volt neki megragadni a pillanatot, Jézus hívására azonnal elindulni, mert semmi nem kötötte ehhez a világhoz. Általában az egész élete nehezebb volt, de ezt az egyet, azonnal indulni Jézus hívására, ezt könnyű volt neki. És itt vannak ezek az emberek, akiknek ugyanígy könnyű jönni a mennyei lakomára: a szegények, a nyomorékok, a sánták és a vakok. Ők nem vettek földet, nem vettek ökröket, nem házasodtak meg. Ők csak kiáltanak éjjel-nappal: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” És sokkal élesebb a fülük, hogy hallják Jézus válaszát. Ők megelőzik azokat Isten országában, akiket leterhel a sok fontos feladat.
„Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam” – mondja az ember a példázatban. Ezek azok az emberek, akiknek még „település szintű lakcíme” sincsen. Azt sem lehet mondani rájuk, hogy „Bartimeus”, „a Timeus fia”. Még az apját, a nagyapját sem ismerte senki. Nem úgy, mint a mi Marci juhászunkat, akire emlékezett a Klári néni a szomszédból, hogy „itt nőtt fel ebben a házban, emlékszem rá.” Aztán elmeséli az egész életútját, mert számontartották, gondoltak rá. És amikor meglátja a vasútállomáson, hogy ott kénytelen tölteni az éjszakát, akkor legalább egy fűtetlen vályogházba befogadja, és legalább a napi betevőért elvégezhet ezt-azt a ház körül. Mert „aki ebben a faluban született, az nem lehet hajléktalan”. De aki nem itt született, hanem a világ másik végéről jött, annak csak az utak mentén és a kerítéseknél van helye. Ők azok, akik Isten tudja, honnét jöttek.
És a mi Urunk őket hívja be az ünnepi vacsorájára. Hogy feltöltse azokat az előre foglalt helyeket, ahová nem jöttek el a nagy emberek. Akik a saját feladatukat fontosabbnak tartották az Úr örömre, pihenésre, felüdülésre, üdvösségre hívó szavánál.
Lukács evangéliuma ezzel zárja le a példázatot, hogy: Ne fontoskodj, mert kimaradsz Isten öröméből!
Máté evangéliuma továbbmeséli a történetet, és arról is szól, hogy a szedett-vetett meghívottak közül sem üdvözül mindenki. Természetesen nem. Mert ahogy az sem elég az üdvösséghez, hogy valakinek vagyona van, és becsületesen gazdálkodik vele, úgy az sem elég, ha valakinek semmije sincsen, még tisztasága, erkölcse és becsületessége sem. A megszentelődés fontos, és majd, ha Máté evangéliumában a királyi menyegzőről olvasunk, akkor alaposan gondoljuk át azt az üzenetet is. (Mt 22,1-14)
Most elég annyit tudni, hogy Isten országában nincsenek asztalfoglalások. Ha az Úr hív, akkor menni kell. Ha ünnepelni hív, akkor ünnepelni kell menni, örömmel. Ha feladatra, szolgálatra hív, akkor minden erőnkkel végezni kell azt a feladatot, amit kaptunk Tőle. És ebből az is következik, hogy egy templomban sincsenek tekintélyes embereknek örökre foglalt padok. Ha ők nem jönnek, mert mindig minden fontosabb nekik, akkor betölti a helyüket más, akiket ők egyáltalán nem tartanak erre méltónak. És hiába érkeznek meg aztán, évek múlva, egyszer-egyszer, akkor már csak kint, az esőben lehet nekik helyet szorítani.
Az asztal terítve immár minden kész… Halljuk meg a sokadjára megszólító hívást!