1 Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2 Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3 Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4 Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5 Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. 6 Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. 7 Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. 8 Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. 9 Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet (Lukács 19,1-10).
Látni. Ez volt a Jerikó előtt ülő koldus legfőbb kívánsága. Látni: ez a mi imádságunk is minden istentisztelet előtt, látni a közénk jövő Jézus Krisztust. Erről szólt az előző gondolatunk. Zákeus is látni akar. Minden a látással kezdődik ebben a történetben is. Látni és látszani – az istentiszteleten.
Élt Jerikóban egy ember, akinek a neve, „Zakkaj”, azt jelentette, hogy igaz, tiszta. Foglalkozása szerint fővámszedő volt. És gazdag volt. Eszünkbe juthatnak Jézus szavai, amit a másik gazdag embernek mondott, aki Lukács evangéliuma szerint egyáltalán nem volt már ifjú (18,18-27): „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Az a gazdag ember saját bevallása szerint megtartott minden parancsolatot ifjúságától fogva. Ő igaz ember volt, és Jézus mégis azt mondja róla, hogy „Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába!”
De itt van ez az „Igaz”, „Tiszta” nevű Zákeus, aki fővámszedő volt. Ő egyáltalán nem volt igaz és tiszta. Olyan ember, mint sokan ma, amikor mindenféle pénzekre lehet pályázni. Itt is pályázatot írtak ki egy adott területen a vámok beszedésére. El lehet képzelni azt a könyöklést, versengést, ami az ilyen pozíciókért folyt. Végül az élelmesebb győzött. Ne kérdezzük az eszközöket… Leszerződtek vele egy konkrét összegre, amit be kellett fizetnie a római kasszába. És hogy ezt az összeget hogyan szedi össze, azzal a rómaiak nemigen foglalkoztak. Ha kevesebb jött be, a sajátjából kellett kipótolnia, ha többet sikerült behajtania, akkor megmaradt neki. A vámszedők pedig nem nagyon válogattak az eszközökben.
Már önmagában az, hogy nem az egyetlen Királynak, az élő Istennek fizetnek valamiféle adót, botránynak számított a zsidóság körében. Aki ilyesmivel foglalkozott, azt árulónak, Istenellenes árulónak tekintették. Hát még amikor a módszereiről volt szó, a pénzbehajtás különféle változatairól! Akadályozás, fenyegetés, zsarolás, zaklatás… „Ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el” – mondja Zákeus, és csak ő tudja, hogy ezt mi mindenre érti! Bőven volt az életében törvénytelenség. Zákeus, akinek a neve azt jelenti, hogy „igaz”, „tiszta” – egyáltalán nem volt igaz és tiszta.
„Bűnös embernél szállt meg” – mondják a környékbeliek. És igazuk van. Ők tudják, hogy Zákeus mennyi keserűséget, fájdalmat okozott nekik. Zákeus, ő itt a mai történet egyik főszereplője.
A másik főszereplő a füge.
Kétféle füge is szerepel ebben a történetben. Az egyik a „vadfügefa”. Szikomorfa, valójában. Egy füge-szerű termést hozó örökzöld, 20 m magasra is megnövő fa, vastag, a tövénél elágazó ágakkal. Messziről leginkább a mi platánfáinkra hasonlít, ezért is ültetik már régóta árnyékot adó utcafának azokon a vidékeken, ahol megél. Jerikóban a mai napig van egy szikomorfa, ami már Jézus idejében is megvolt.
A másik „füge” abban a görög szóban van, amelyik a mi szövegünkben úgy van fordítva, hogy „törvénytelenül vettem el”. „Συκοφαντέω” (szükofanteó) a σῦκον (szükon, füge) és a φαίνω (fainó, láttat, mutat, nyilvánvalóvá tesz; megjelenik) szavak összetételéből. Az ókori Attikában fügekiviteli tilalom volt érvényben. Ezért megjelentek a besúgók, akik feljelentették azokat, akiket rajtakaptak, hogy fügét próbálnak kicsempészni az országból. Ők voltak a „szikofanták”. Később általános értelemben is használták ezt a szót: feljelent, vádol; hamis vádakkal illet; rágalmaz; zaklat.
Körvonalazódik a kép Zákeusról: azért tudott olyan magasra jutni ebben a dicstelen foglalkozásában, mert gátlástalanul élt a zsarolás, a zaklatás, a feljelentgetés eszközeivel. Ismerünk ilyen embereket? Akik barátilag megszólítanak minket, és hegyezik a fülüket, hogy valakiről valami bűnt, hibát megtudjanak. Talán gyanútlanul beszélgetünk velük, de később kiderül, hogy minden, amit mondtunk nekik, felhasználható ellenünk, vagy valaki más ellen. Rengeteg terhelő információt gyűjtenek ezek az emberek, és senki ellen nem félnek használni, ha érdekük úgy kívánja. Isten óvjon meg minket ezektől az „élelmesektől”.
Jézus pedig jön. És ahol Jézus jön, ott istentisztelet van. Ahol Jézus jön, ott Isten országa közelít. Ahol pedig Isten országa közelít, ott világosság lesz, és ott látszani kezdenek a dolgok. Jelek és csodák kísérik Isten országának az érkezését. Ha a vak ember meggyógyítása inkább csoda, akkor Zákeus történetében a jel tűnik ki jobban. Zákeus felmászik a fügefára, és amikor Jézus ránéz: „Látlak a fügefán!” – akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy „Szikofanta vagy!”
De milyen érdekes… Jézus nem azt mondja neki, hogy „Te, istenverte szikofanta, nem szégyelled magad, így előrefurakodni? Így mutogatni magad? Legalább a tömegbe olvadtál volna be! Amennyi bűnöd van, a te helyedben inkább elbujdokolnék a senkiföldjére! Menj a szemem elől, ne is lássalak!”
Nem ez történik. Jézus nem vádaskodik. Jézus nem a bűnein keresztül próbálja fülöncsípni az embert. Jézus nem rágalmaz és nem zsarol. Nem követel váltságdíjat Zákeus bűneiért, mert Ő maga fizeti meg a bűnös ember helyett a váltságdíjat.
„Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom” – mondja Jézus. Fontos az a név, ahogy Jézus megszólítja az embert. Ahogy Ő szólít, azok vagyunk valójában. „Zákeus” – mondja Jézus. „Igaz, tiszta” – jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell maradnom. És én azt hiszem, Jézus Krisztus nem csak azon az éjszakán szállt meg nála, hanem örökre nála maradt, Szentlelke által. Nála, az igaz, tiszta embernél. Abban a pillanatban, ahogy Jézus nevén szólítja Zákeust, újjászületik ez a vén gonosz ember, és valóban igaz, tiszta lesz. Az öröme is, amivel Jézust befogadta, már ebből az új, tiszta életéből fakad.
Ez történik egy istentiszteleten is: minden egyes Ige, ha megszólal, akkor valami rendkívüli helyzetet teremt körülöttünk, ami jellé lesz az életünkben. És Jézus Krisztus megszólít: az új, igaz és tiszta nevünkön. Nem hagy nekünk kibúvót: ma a te házadban kell maradnom. Ma. Nincs haladék, nincs gondolkodási idő: most. Kell. Nem kérés, nem óhajtás, nem választás kérdése. Kell, mert Isten parancsa az, hogy Jézus betérjen hozzánk, és örökre nálunk maradjon. Ez az istentisztelet értelme. Mi pedig örömmel befogadjuk Őt. Igéjét, hozzánk szóló szavát, és az Úrvacsorát, szent testét és vérét, amiben Ő maga van velünk.
És akkor ebből az új helyzetből, az új nevünk felől, az új életünk felől már van rálátásunk a régire. Akkor már magunk is tudjuk értelmezni azokat a jeleket, amiről Urunk olyan türelmesen hallgatott. Mert nem elítélni akart bennünket, hanem megmenteni. És akad teendőnk a régi bűneinkkel. Kinek mi. Mi nem fügefára másztunk fel, és nem láttunk és látszottunk, hogy jelentést tegyünk valakiről. Figyeljük majd az Ige üzenetét, amikor szíven talál. Amikor úgy jövünk ki istentiszteletről, hogy „Ezt honnan tudta?”, „Pont erről gondolkodtam!”, „Ez tegnap velem történt meg!” Amikor Jézus Krisztus jelenlétében szemünk elé kerül valami bűnünk, mint Dávidnak, amikor Nátán próféta nyitotta fel Dávid szemét Isten jelenlétére. „Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van” (Zsoltárok 51,5). Vétkem mindig előttem van. Ezt érezzük ilyenkor először, ha örömmel befogadjuk Jézust.
Milyen gyakorlatias Zákeus! Tanulhatunk tőle. Nem őrizgeti sokáig a bűntudatát. Mert ott, Jézus mellett ülve tudja, érzi, hogy üdvössége van. Hogy „ő is Ábrahám fia”. Már csak az a kérdés, mit tehetne, hogy Isten színe előtt összhangba kerüljön azzal a névvel, amin Jézus Krisztus szent hangja megszólította: Zákeus, az igaz, a tiszta. Igazzá válni, megtisztulni! Ami emberileg lehetséges, azt megteszi. Ad a szegényeknek abból, ami van neki. Kárpótol mindenkit, amennyire tőle telik. A többit az Úrra bízza. Mert ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.
Beteljesedik, amiről Ézsaiás próféta írt. Jézus Krisztus isteni jelenlétével „törvényt hirdet”. „Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön” (42,4). Olyan törvényt hirdet, ami a kegyelem.
Imádkozzunk azért, hogy ilyen csodák történjenek a mi istentiszteleteinken is. Hogy lássuk a közénk jövő Jézus Krisztust, és Ő is nevünkön szólítson, azon a néven, amin az Ő tenyerébe vagyunk írva. Hogy megtérjünk és éljünk.