6 Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. 7 Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? 8 De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, 9 hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! (Lukács 13,6-9)
Jézus példázatot mond. Jézus Krisztus, aki eljön ítélni eleveneket és holtakat, példázatot mond. Azoknak az embereknek, akik hírt hoznak Neki az istentisztelet közben elveszett emberekről, akiket Pilátus áldozatbemutatás közben ölt meg, és akikre a vízmerítés ünnepén dőlt rá az őrtorony. Hívő emberek látják ezeket az eseményeket, megrendülnek, és azonnal teológiai értelmezést adnak neki. Mennek Jézushoz, viszik a hírt, és azt várják, hogy ő is mondjon valamit erről. Nyugtassa meg őket, hogy nyilván a bűneik miatt történt ezekkel a szerencsétlenség, de a hírvivők igaz emberek, megtartják a törvényt, tiszták Isten előtt, velük ez nem eshet meg. De Jézus nem ezt mondja: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.” (2-3).
Lukács ismeri a vallásos embert, aki becsületesen jár templomba, de még meg kell térnie. Jézus ismeri a vallásos embert, aki becsületesen jár templomba, de még meg kell térnie. Előre ismeri azokat, akik majd a keresztyén templomok padsoraiban ülnek hétről hétre. Összetett kézzel. Rendesen és becsületesen. Nekik szól ez a figyelmeztetés: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.
És akkor a rendes, becsületes templomba járó ember kezdi magára próbálgatni Jézus Krisztus súlyos szavait. Kinek inge, vegye magára. Megtérni? Hogy kell megtérni?
Látjuk magunk előtt a megtérők bizonyságtételeit. Például egy iszákosmentő misszióban. Alkoholista voltam. Az ital miatt elvesztettem a munkahelyemet, eladósodtam, a házamat elvitte a végrehajtó. Az utcára kényszerültem, és hogy legyen miből italt venni, lopásokból, betörésekből tartottam fenn magam. De jött Jézus Krisztus, és megváltoztatta az életemet. Visszaadta, ami elveszett. Már 17 hónapja nem ittam egy pohárral sem. Munkát kaptam, egy kis albérletet fizetek, és rendszeresen kirándulunk a fiammal. Jézus Krisztus megszabadít!
Vannak ilyen történetek, és ezek gyönyörű történetek, mert Jézus Krisztus valóban megszabadít. Ezek valódi megtérések, életmentő megtérések. Az Úr áldja ezeket a szolgálatokat, ahol emberéleteket mentenek.
De itt van a rendes, becsületes templomba járó ember, és joggal állapítja meg magáról, hogy nem, hát én nem loptam, nem törtem be, nem raboltam, nem sikkasztottam. Sőt, még csúszópénzt sem fogadtam el. Semmi bűnt nem követtem el. Megtartottam minden parancsolatot ifjúságomtól fogva. Bizony, lehet ez. Egészen biztosan ilyen emberek jöhettek Jézushoz, akik Pilátus vérengzésének idején és a Siloám tornyának leomlása pillanatában összefüggést láttak a saját megmenekülésük és tiszta életük közt.
Ha hangosan nem is, de szívükben biztosan felkiáltottak, hogy „De, Uram! Én nem tudok megtérni, mert nem is követtem el semmi bűnt!”
Ez a felkiáltás áll Jézus példázata mögött. „Megtérnék én, Uram, szívesen, de hiszen én nem vagyok bűnös, hogy lenne mit megvallanom, mert minden parancsolatot pontosan és precízen megtartottam. Tiszta a lelkiismeretem!”
Nekünk mondja Jézus ezt a példázatot, hívő, becsületes embereknek.
Fügefa vagytok, ti együtt, a gyülekezet. A bibliakör, a házicsoport, az imaközösség. Mennyei Atyátok, a Teremtő Isten ültetett el Benneteket az Ő kertjében. Nem ti vagytok a „szőlőtő” – az egy másik kép. Fügefa. Sok fügefája van az Úrnak az Ő kertjében. Azért ültette őket, hogy ha arra jár egy fáradt vándor, gyümölcsöt szakíthasson róluk. Friss, zamatos, vitamindús, édes gyümölcsöt ehessen róla mindenki, aki elcsigázottan bolyong a világban. Ti, a gyülekezet, vagytok az édenkert ebben a puszta világban, az oázis.
És az Úr jött, hogy gyümölcsöt keressen, ami belőlünk fakadna, de nem talált. Fáradt vándor képében megjelent közöttünk, és mi nem fogadtuk be, nem adtunk neki egy pohár vizet sem, nem kínáltuk meg friss gyümölccsel. Egyszerűen visszatükröztük a vándor reménytelenségét, fáradtságát, kimerültségét, és reménytelenséggel, fáradtsággal, kimerültséggel dobtuk meg. „Te ilyen vagy” – mondtuk a vándorra, és nem foglalkoztunk vele. Zavart minket, hogy ő ilyen, és elkergettük magunktól. Nem tettünk rosszat, mert ami a miénk, azt becsületesen őriztük, de nem múltuk felül a „farizeusok igazságát” egy milliméterrel sem. Aki közel került hozzánk, a mi kegyes csoportunkhoz, úgy ment el, hogy itt nincs élet, nincs víz, nincs semmi, ami táplálná őt.
És a mi mennyei Atyánk már ki is mondta az ítéletet fölöttünk: ha ez a fügefa csak csalódást okoz az én nevemben, és amit édenkertnek mondanak, az csak tövist és bogáncsot terem, akkor kivágom ezt a fát, ne tévessze meg azokat, akik valóban engem keresnek!
Ilyen ítélet alatt volt Jézus korában a zsidó vallásosság, az egész jeruzsálemi templomi kultusz. Szeretjük úgy magyarázni ezt, hogy lám, Isten megítélte őket, Kr. u. 70-ben elpusztult a templom, és azóta sem épült újjá. De figyeljünk Urunk szavára: Azt hiszed, hogy az 1. század zsidói bűnösebbek voltak, hogy ezt kellett elszenvedniük a rómaiaktól? Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.
Ha nem tudunk, mint gyülekezet, bibliakör, házicsoport, imaközösség oázissá válni az Isten kegyelmét, szeretetét kereső emberek számára, akkor kivágatunk.
Jól tesszük, ha most őszintén kiáltunk Urunkhoz, hogy Uram, irgalmazz nekünk! Könyörülj rajtunk, Urunk, mert mi nem tudunk jó ajándékokat adni. Friss fügével kínálnánk vendégeinket, de csak tövis és bogáncs marad, amit átnyújtunk nekik!
Az evangélium az, hogy Jézus Krisztus segít. Kisegít minket ebből a tehetetlenségből. Ő a „vincellér”. Jézus Krisztus az, aki Szentlelke által közöttünk jár, és cselekszik velünk valamit, hogy mi, akik eddig tehetetlenek voltunk, mégis adhassunk valami mennyei ajándékot ennek a világnak.
Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!
Még élünk. „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma.” (JSir 3,22) Nem arról van szó, hogy véglegesen elvétetett rólunk mindenféle ítélet, és mostantól fogva azt csinálunk, amit akarunk. Hanem arról van szó, hogy „körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre”. Kapunk valamit.
„Körülásom”. A megkövült szívünk meglágyul, hogy képesek legyünk befogadni Isten ajándékait, amit nekünk ad. Most, az elmúlt hetekben éreztem meg, milyen az, amikor nincs az ember szíve „körülásva”. A covid valahogy megkeményített, és akárhogy próbáltam együttérezni másokkal, nem sikerült. Próbáltam imádkozni, és nem voltam rá képes. Még prédikációt hallgatni is olyan nehéz volt. Folyton elterelődött a figyelmem, és olyan voltam, mint a sziklás talaj, amibe magot próbálnak vetni, vagy az útfél, amin naponta 50 szekér megy át. Esélye sincs egy gondolatnak, Isten finom érintésének kifejlődni, növekedésnek indulni. És ha az Ő gondolatai nem hatnak át, akkor maradnak a darabos, durva, tapintatlan megoldások. Vagy, emlékezetből, próbáltam felidézni, hogy máskor hogy szoktam megoldani egy-egy helyzetet. Milyen nagy szükségünk van arra, hogy Urunk, Jézus Krisztus közel jöjjön, megérintsen, és meglágyítsa szívünket. Hogy hallani kezdjük az Ő szavát! Hogy elkészítsük magunkat méltóképpen, hogy elvethesse belénk az Ige magjait, amik fává növekedhetnek, és gyümölcsöt teremhessenek!
„Megtrágyázom”. Hogy ne sivár környezetben kelljen helyt állnunk. Jézus Krisztus kivonult a pusztába, 40 napig böjtölt, nem evett és nem ivott. Hogy megharcolja a Sátánnal a harcok harcát. De nekünk nem kell ilyen sivár környezetben helyt állnunk. Ahogy egy fügefától sem várjuk el, hogy terméketlen földben is gyümölcsöt teremjen. Mindent megad nekünk a mi Urunk, hogy legyen miből gyümölcsöt teremnünk, és ne merüljünk ki a gyümölcstermésben. Sőt, csak erősödünk, gyarapodunk tőle, ahogy egy fa is jobban érzi magát, ha így gondoskodnak róla. Bár böjt időszaka van, de míg mégis fogadjuk el azokat a javakat, amiket Urunk nekünk ad, hogy sugározni tudjuk magunkból az örömöt, a szeretetet, a jóságot!
Fogadjuk el Urunk kegyelmét, hogy mi is Isten kegyelmének csodáival tudjunk mások felé fordulni, és Istennek ez az üdvösséges jelenléte gyógyító gyümölccsé váljon azok számára, akik Istent keresik. Itt már a közönséges emberi szeretetnél is többről van szó, ahogy a soron következő igeszakasz majd mutatja.
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22-23) – mondja Pál apostol, és igaza van. Isten szeretetét, örömét, békességét, türelmét, szívességét, jóságát, hűségét, szelídségét, mértékletességét kapjuk, és ebből adni tudunk egymásnak, és a kívülállóknak. Ez az első, ami történik, ha átengedjük magunkon Jézus Krisztus ajándékát, nekünk nyújtott táplálékát, az Ő erejét… Értünk megtöretett testét és értünk kiontatott vérét. Ilyen közönséges emberi erények származnak abból, ha engedjük, hogy Urunk tápláljon minket az Ő életével.
De nem áll meg itt az Ő hatalma, hanem ennél csodálatosabb dolgokat is tehet közöttünk. Egészen különleges gyümölcsöket. Életeket ment, felold a Sátán mindenféle kötelékeiből, amibe belegabalyodva nálunk keresik az emberek a segítséget. És örök, elszakíthatatlan kötelékkel köt Istenhez.
Ne elégedjünk meg azzal, hogy nem csináltunk semmi rosszat, és tiszta a lelkiismeretünk! Kezdjünk el mi is Isten erejével táplálkozni, ami a Szentlélek által adatik nekünk Jézus Krisztusban, hogy legyen erőnk másoknak is adni tápláló gyümölcsöket.