57 Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy. 58 Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. 59 Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! 60 Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! 61 Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! 62 Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára (Lukács 9,57-62).

Jézus tanítja az apostolokat tanítványokat gyűjteni.

Logikusan ez következik az eddigiek után. Ő elmegy, de újabb tanítványoknak kell belépni a gyülekezetbe. Ez az élet rendje, hogy az előttünk járók kilépnek az örökkévalóságba, és utánunk jönnek, akik minket követnek a szolgálatban.

Először a kisgyermekről volt szó. „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy” (48). Aki közöttünk nőtt fel, aki belenőtt a hitbe, az jó eséllyel tovább tudja vinni azt a munkát, amit elkezdtünk. Aki a legkisebb korától fogva részt vesz Jézus Krisztus követésében, az tud igazán naggyá lenni Őbenne. Annak kevés hozott rossz szokástól kell megszabadulnia. Ez a gyülekezet gyarapodásának a legtermészetesebb útja, hogy a köztünk született gyermekeket automatikusan közénk számítjuk, befogadjuk, gondoskodunk róluk, neveljük őket, átélik Jézus soha el nem múló szeretetét, és ezt tudják majd továbbadni.

51 Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, 52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. 54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? 55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, 56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Azután elmentek egy másik faluba (Lukács 9,51-56).

Felejthetetlen élményem, amikor egyszer játszótéri missziót csináltunk. Reggel kimentünk egy poros játszótérre, ott kifeszítettünk egy molinót, és az odagyűlő gyerekeknek énekeket énekeltünk, bibliai történeteket meséltünk, aranymondást magoltattunk velük. A gyerekeknek meg lehetőségük volt kérdezni. Az egyik játszótéren odajött egy 7-8 éves intézetis gyerek. Nagy érdeklődéssel figyelt. Néha bele-belekérdezett. Látszott rajta, hogy nagyon kezdi érdekelni a dolog. De amikor idősebb társai megérkeztek, és provokatívan megálltak gitározni a játszótér szélén, akkor ez a srác bebújt a bokorba, és óvatosan, lapulva visszakúszott hozzájuk. Másnap újra jött reggel, és megint beszélgetni akart velünk. Egyszer azt a kérdést tette fel: „És Jézus olyan erős, hogy embert is tudna ölni?”

49 Ekkor megszólalt János: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ téged velünk együtt. 50 Jézus azonban ezt mondta neki: Ne akadályozzátok őt, mert aki nincs ellenetek, az mellettetek van (Lukács 9,49-50).

Nem követ téged… Mondja János.

Abban az időben, amikor Lukács az evangéliumát írta, már régóta voltak iskolák. A „követés” ezt jelentette. Na, nem olyan iskolák, mint manapság, hogy szép sorban bezsúfolnak egy terembe padokat, és ott kell ülnie a gyereknek napestig. Az iskolák akkoriban élni tanítottak. Volt egy mester, valaki, aki már jól értett az élethez, és ahhoz lehetett jelentkezni követőnek. Mint Pál apostolt is, fiatal korában a szülei elküldték Jeruzsálembe, a legjobb zsidó iskolába, hogy Gamáliél „lábainál” megtanulja, hogyan kell tökéletesen a zsidó bölcsesség szerint élni.

46 Azután vita támadt a tanítványok között arról, hogy melyikük a legnagyobb. 47 Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; 48 majd ezt mondta nekik: Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy (Lukács 9,46-48).

Vannak olyan Igék, amikkel legtöbbször összemossák a magyarázatok ezt a szakaszt. Főleg azért, mert általában a szinoptikus evangéliumokat Máté rendezőelve szerint szoktuk tanulmányozni. Máténál pedig ezt találjuk:

1 Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? 2 Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3 és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4 Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5 És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be (Mt 18,1-5).

Az eredeti a Márk szerinti változat.

33 Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? 34 Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. 35 Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! 36 És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: 37 Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött (Mk 9,33-37).