37 A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje. 38 És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem. 39 Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, úgy rázza őt, hogy habzik a szája, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. 40 Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták. 41 Jézus így szólt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat! 42 Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. 43 Mindnyájan elámultak az Isten nagyságán (Lukács 9,37-43).
„Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket?” – mondja Jézus.
Miféle szenvedésről beszél itt Jézus? Van egy speciális szenvedés, amit szülők, édesanyák élnek át. Ami abból adódik, hogy a gyereknek már tudnia kellene valamit csinálni, de még mindig nem tudja, nem akarja, nem csinálja. Valahogy nem akarja felvenni az élet ritmusát. Már 18 éves, és még mindig mosni kell helyette, még mindig helyette kell bepakolni az iskolatáskát, 25 éves, és még mindig főzni kell rá, mert magától egy vajaskenyeret sem tud megkenni. 40 éves, és minden nap meg kell keresni helyette, hová tette a kulcsát vagy a szemüvegét. Irtózatos nagy szenvedést tud ez okozni: hát sose lesz ennek vége? Sosem ér célba a sok küzdelmem? Soha nem lesz belőle önálló ember? Mikor veszi már kézbe az életét?
Jézusnak szűkre szabott ideje volt itt ezen a földön, míg taníthatott. Az idő sürget, a tanítványok pedig még mindig tehetetlenek. Mintha semmit sem tanultak volna meg abból, amire Jézus tanítgatta őket. Pedig már voltak kiküldetésben. Már megtapasztalták, milyen a Szentlélek erejével gyógyítani, ördögöket űzni, Igét hirdetni. Győztesen tértek vissza, és el is dicsekedtek Jézusnak, hogy micsoda erők birtokába kerültek, és ez milyen felemelő érzés volt. Most, hogy nem kapnak a gyógyításra explicit parancsot, hanem csak ott lődörögnek, most nem sikerül nekik.
Jézus felment a hegyre, ezek pedig lent, akár Mózes idejében, azonnal visszaestek régi életükbe. Hogy mulatoztak-e, nem tudjuk, de mindenesetre elveszítették azt a tudást, hogy Isten jelenlétében vannak, hogy Isten Országának képviselői és tagjai, akiken keresztül mennyei erőknek kellene áradnia. Gyerekek még, akik egyből megfeledkeznek a feladatukról, elbizonytalanodnak benne, és cserébe rendetlenkedni kezdenek, ha kimegy a teremből a tanár.
Úgy szenved Jézus is, ahogy mi szoktunk. És ebben a szenvedésében teljesen egy ezzel az apával, aki a fiát hozza elé. „Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem” – szívem-lelkem beleadtam a nevelésébe, mert ő az örökös, neki kellene továbbvinnie a családi gazdaságot. De nem tud olyanná válni, amilyen én vagyok. Én nemsokára elmegyek ebből az életből, a természet rendje az lenne, hogy ő vigye tovább mindazt, amit itt alkottam, de valami sötét erő kerítette hatalmába, és annak terhe alatt nem tud felnőni a feladathoz. Ha nem történik valami csoda, ami leveszi róla ezt a terhet, akkor az egész életem kárba vész.
Mi lesz így Isten Országával, amiért egész életemben küzdöttem?
Mert úgy van az, hogy Isten Országa nem csak láthatatlan, transzcendens valóság. Bár Isten láthatatlan, és a Szentlélek ereje is láthatatlanul működik ebben a világban, de mégiscsak ebben a világban mutatkozik meg. Nem is tudnánk róla semmit, ha nem ebbe a világba szólna bele. Ahogy annak idején Isten egy valóságos népet hívott ki Egyiptomból, valóságos tengert választott ketté előttük, és valóságos területre vezette be, földi országot adott nekik, hogy tükörképei legyenek annak a mennyei akaratnak, ami egyszer majd kiteljesedik, ugyanúgy nekünk is úgy kell az egész életünkre gondolnunk, hogy az a láthatatlan Isten Országának a földi tükörképe. Töredékes tükörkép, de mégiscsak tükörkép.
Nem gőg ez, ha ilyen magasra gondoljuk magunkat? Nem inkább a bűneinkkel kellene foglalkoznunk? Fontos az is, hogy a bűneinkkel foglalkozunk, és azt is Isten elé visszük, de a vallás nem csak bűnvallás. Elsősorban nem bűnvallás. Mert nem beszélhetünk valami hiányról, ahol valami fő dolog nincsen. A fő dolog pedig Isten Országa maga, ami birtokba veszi az egész életünket, annak minden területével együtt.
Mi lesz Isten Országával, amiért egész életemben küzdöttem? Jó ez a kérdés. Fontos kérdés.
Ezt a kérdést teszi fel az apa is, és ezt a kérdést teszi fel Jézus is, amikor tehetetlen tanítványait látja.
És amikor kiáradnak rajta keresztül a gyógyító erők, akkor az a kisebbik csoda, hogy az epilepsziás fiú meggyógyul. A nagyobbik csoda az, hogy Jézus kereszthalála és mennybemenetele után marad még Őt követő gyülekezet ezen a világon. Ezt az átörökítési folyamatot kell nagyon komolyan vennünk. Ha van egy jól működő gyülekezet, akkor hogyan történjen benne a generációváltás? Hogyan készülhetünk fel arra, hogy a gyülekezet vezetői egyszer átlépnek a túlvilágra, megöregednek, vagy valami más elszólítja őket. És addigra a munkatársaknak, az utánpótlásnak fel kell nőnie a feladathoz.
Lukács gondosan leírja, hogyan épül fel egy gyülekezet. És bizony fel kell fedeznünk, hogy a gyülekezetet nem valami szervezeti és működési szabályzat, vagy valamiféle alapító okirat működteti és őrzi meg. Nem az a garancia egy gyülekezet fennmaradására, ha hivatalosan be van jegyezve a cégbíróságon, vagy hogy 500 éves temploma van. A gyülekezet léte pontosan azoktól a vezetőktől, az emberektől függ, akiknek Lukács evangéliuma szerint végigkövethettük hivatásuk útját. Megkapták elhívásukat, ezt felvállalták a tömegek előtt, kitöltetett rájuk a Szentlélek, látható jelekkel, megtanultak naponként táplálkozni az írott Igéből, rajtuk keresztül gyógyító erők áradnak a világ különböző területei felé. Ezek az emberek lesznek képesek aztán munkatársakat gyűjteni, a munkatársakkal együtt dolgozva megőrizni a gyülekezetet Jézus Krisztus közösségében. És végül ott állnak ezek a megbecsült, tiszteletre méltó emberek, akiknek a vállán nyugszik minden. És éppen ezek az emberek szembesülnek a saját halálukkal.
És akkor itt a következő feladat: erősíteni az utánunk jövőket.
Itt, ebben az igeszakaszban jóformán csak az ítéletig jutunk el: Csodálatos gyülekezetünk van, sok csodával, Jézus Krisztus üdvözítő jelenlétének sok jelével. De ha én nem csinálom meg, akkor a legjobb munkatársaim nem jobbak a pogányoknál! Éreztünk már így? Ez a helyzet? „Más kezével csak parazsat jó kaparni!”
Nagy szükségünk van erre az ítéletre, a diagnózisra. Mert nem csak az örök életünk kezdődött el azzal, ha Jézus Krisztus nevében kezdünk járni, hanem konkrét feladatokat is kapunk, aminek határideje van. Jézus Krisztus már megváltotta a világot, az örök átkot nem nekünk kell elhordoznunk, de a feladatokat, amiket Urunk ránk bízott, azt időre el kell végeznünk. Ezért Urunk időről időre „státuszvizsgálatot” tart közöttünk. Hogy lássuk, miben kell jobbá lennünk.
Mennyire áramlik Isten ereje azok között, akik majd utánunk jönnek?
Van egy csodálatos kép Zakariás könyvében.
„A velem beszélő angyal újra fölébresztett engem, ahogyan álmából szokták fölébreszteni az embert, és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Így feleltem: Egy színarany lámpatartót látok, tetején egy tál; hét mécses van rajta, és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van. Két olajfa áll mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra” (Zak 4,1-3).
Ugyanazt jelenti, mint amit üzen nekünk a Jézus a megdicsőülés hegyen története. A két olajfa: két Istentől rendelt, Isten Lelkével járó főember: Mózes és Illés. A törvény és a próféták. Az olaj: Isten Szentlelkének ereje, ami átjárja egész életünket. Így „töltődött” Jézus, amikor imádkozni ment a hegyre, és így töltődik mindenki, aki valóban az Úrnak akar gyülekezetet építeni. Akkor lesznek majd olyanok, akik átvehetik ezt a munkát, ha ők is megtanulnak ebből a két forrásból táplálkozni, a Szentírásból és a Szentlélek erejével. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4,6).
Hét mécses van Zakariás könyvében a lámpatartón. Ha modernül akarnám mondani, a Szentlelkes írásmagyarázat hétféle hermeneutikáját is láthatom benne. Így alakul ki a hétféle gyülekezet a Jelenések könyvében. A Szentlélek hétféle ajándéka, hétféle fénye. Aszerint, hogy ki-ki mit vár Isten erejétől, milyen gyógyulást.
Van, aki azt mondja, mint Pál apostol is, hogy a törvény megtartásához kapott erő ez a világosság. Mert az ember természetétől fogva bűnös ember, minden gonoszságra hajlamos, ezért szüksége van az erkölcsi újjászületésre, hogy ezentúl szív szerint is késszé és hajlandóvá váljon a törvényes, erkölcsös életre. Ez is egy lehetőség.
A másik értelmezés szerint orvosi gyógyulásokra adatott a Szentlélek ereje. Imádkozunk a betegekért, rátesszük a kezünket, és kiárad rajtunk keresztül, szolgálatunkon keresztül Isten gyógyító ereje, hogy bizonyságot tegyen közöttünk Isten mindenható jóságos jelenlétéről. Ez is egy lehetőség. Ide sorolhatjuk a mai történetet is, betegek gyógyítását, megszállottak megtisztítását. Hogy tiszta és egészséges legyen az ember.
De van olyan hatása is a Szentléleknek, hogy Isten munkáját, Isten kijelentését értjük meg általa. Az írásmagyarázat Lelke. Van ilyen is. Ebből születnek meg aztán a csodálatosan összefüggő dogmatikák, amelyek értik Jézus Krisztus engesztelő munkájának fontosságát, és amelyek igazat szólnak nekünk a végső idők reménységéről, az üdvösségről. Hogy ne maradjunk tudatlanok.
Van a Szentléleknek olyan ajándéka, ami az építészetben, művészetben jelentkezik. Isten magasztalásának a lelke. Nem mindenki tudja szépen kifejezni azokat az érzéseket, amik Isten jelenlétében hatalmukba kerítenek. Pedig szükség van ezekre. Faragott kövekre, bonyolult harmóniákra, verses imádságokra. Mert Isten szép, és nekünk is szépen kell szólnunk Róla.
És ott van a diakónia Lelke, a szeretetteli gondoskodás. Vannak emberek, akik egész életüket oda tudják szentelni arra, hogy másokat szeressenek Isten nevében. Szegényeket, betegeket látogatnak, gondoznak. Nem szó szerinti értelemben vett csodák történnek itt, mint a gyógyítás ajándékánál, de mindnyájan tudjuk, hogy ez több mint korrekt, etikus, erkölcsös viselkedés. Több mint amit az ember saját erejéből meg tudna tenni. Onnan is tudjuk, hogy ez a Szentlélek különleges ajándéka, mert akik túlzott alázatból magukra erőltetik a diakóniát, azok nagyon hamar kiégnek benne. Kell az az utánpótlás, ami ezeken az aranycsöveken pótolja az olajat, a szent lelkesedést.
Nem erővel és nem hatalommal, tehát a katonáskodás lelkülete itt nem adatik. Annál inkább adatik az önfeláldozás lelkülete. Valójában ez a papi lelkület. Az, hogy van valaki a közösségben, aki tudatosan elszenvedi a többiek bűneit, és neki az a speciális ajándéka, hogy soha nem fizeti vissza. Távol áll tőle az a lelkület, amit néha videókban látni, hogy kinyomozzák, ki szórta ki a város szélére a szemetet, és akkor nagy felhajtással, kamerák előtt odaszállítják a címére, és beborítják az egészet az udvarába. A papi lelkülettől távol áll az ilyesmi. Különleges ajándéka van arra, hogy eltűrje, amit mások rászórnak. Mert mindent Jézus Krisztus keresztjéhez tud letenni végül. Ő a megbocsátásból kapja a folyamatos mennyei utánpótlást.
Mi legyen a hetedik? Sokféle ajándék van még, amit a Szentlélek adhat. A misszió lelkülete, hogy valaki képes a végtelenségig azzal foglalkozni, hogy idegen embereket szólít meg, idegenekkel vállal közösséget, és úgy tudja szólni nekik az evangéliumot, hogy azt érzik, ez életük legszebb ajándéka, és már semmi másra nincs is szükségük ebben az életben, sem odaát.
Vagy a békéltetés Lelke is lehetne. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Hogyne neveztetnének, amikor békét teremteni valóságos csoda, amit csak a folyamatosan kapott mennyei erővel lehet megtenni?
De ide tartozik a vigasztalás Lelke is. A sírók, gyászolók vigasztalása. Ez pedig már nagyon közel áll a feltámadás hirdetéséhez. Mert valójában a Szentlélek a feltámadás Lelke. Ebben minden benne van, amire szükségünk lehet. Jézus Krisztus feltámadásában mutatta meg, hogy Isten Országában, ha majd kiteljesedik, semmi sem fog hiányozni.
Ez most akkor a feladatunk, hogy amennyit megtapasztaltunk ezekből az ajándékokból, azokat őrizzük, azokat engedjük kiteljesedni. Fedezzük fel ezeket az ajándékokat egymásban, a fiatalokban, az utánunk jövőkben! Tanuljunk meg úgy táplálkozni az írott Igéből a Szentlélek által, hogy valóban elkezdjenek áradni belénk, és rajtunk keresztül, mint aranycsövön az olaj, ezek a mennyei erők. Hogy együtt hordozzuk a gyülekezet terheit. Együtt tudjuk Isten gyógyító jelenlétét beleélni ebbe a világba. Hogy világosság legyünk.
Mert amikor a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, akkor ezt várja tőlünk. Ne okozzunk nekik csalódást!