37 A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje. 38 És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem. 39 Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, úgy rázza őt, hogy habzik a szája, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. 40 Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták. 41 Jézus így szólt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat! 42 Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. 43 Mindnyájan elámultak az Isten nagyságán (Lukács 9,37-43).

„Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket?” – mondja Jézus.

Miféle szenvedésről beszél itt Jézus? Van egy speciális szenvedés, amit szülők, édesanyák élnek át. Ami abból adódik, hogy a gyereknek már tudnia kellene valamit csinálni, de még mindig nem tudja, nem akarja, nem csinálja. Valahogy nem akarja felvenni az élet ritmusát. Már 18 éves, és még mindig mosni kell helyette, még mindig helyette kell bepakolni az iskolatáskát, 25 éves, és még mindig főzni kell rá, mert magától egy vajaskenyeret sem tud megkenni. 40 éves, és minden nap meg kell keresni helyette, hová tette a kulcsát vagy a szemüvegét. Irtózatos nagy szenvedést tud ez okozni: hát sose lesz ennek vége? Sosem ér célba a sok küzdelmem? Soha nem lesz belőle önálló ember? Mikor veszi már kézbe az életét?

27 Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát. 28 E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. 29 Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött. 30 És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés, 31 akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. 32 Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele. 33 És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél. 34 Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek. 35 És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok! 36 Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak (Lukács 9,27-36).

A megdicsőülés hegyén. Vagy, Jézus megdicsőülése. Így szokták ezt a szakaszt nevezni. Pedig valami el van itt rejtve, évszázadok óta. Azért van ez így, mert általában „szinopszisban” olvassuk Máté, Márk és Lukács evangéliumát. A három evangélium közös üzenetét keressük. A fő gondolatunk az, hogy mi történt Jézus életének ezen a pontján.

Három hűséges apostol tanúja annak, hogy az Atya Isten bizonyságot tesz Fiáról, és arra kéri őket, hogy ne külön-külön értelmezzék a Mózes öt könyvében adott törvényeket és ne elszigetelten várják a prófétai könyvekben cselekvő „Illés lelkét”, azaz a Szentlélek működését, hanem egyedül Jézus Krisztus személyén keresztül szabad a teljes Szentírásra tekinteni, annak bármelyik részére és funkciójára. És ez jól is van így, mert ez az első, amit tudnunk kell.

20 Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. 21 Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. 22 Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia 23 Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! 24 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. 25 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? 26 Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. 27 Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát (Lukács 9,20-27).

Nemrég néztük meg a Brian élete c. filmet. Jó film. Azért szeretem, mert megmutatja, milyen a hitünk, ha csak a Bibliát olvassuk, de Krisztusban nem hiszünk. Már-már azt kell mondanom, sok gyülekezetben nem is Krisztust hirdetik, hanem Briant az átlagzsidót, akiben a népnek hinnie kellene. Itt van például a zárójelenet, amiben a legszembetűnőbb ez az elcsúszás. Ott függ Brian és a többi társa a kereszten. Mire a végső kétségbeesés pillanatában megszólal egy fiatalember: „Mindig nézd az élet napos oldalát!” Énekelni kezd, gyakorolja a „pozitív gondolkodást”. Mit veszíthetsz? Úgyis porból lettél, porrá leszel, előbb vagy utóbb úgyis meghaltál volna. Most nem mindegy? Használd ki az időt, fütyöréssz, énekelj, legalább mosollyal a szádon halsz meg. Emelkedj felül a helyzeteden. A felhők fölött mindig süt a nap!

18 Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? 19 Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. 20 Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. 21 Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. 22 Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia (Lukács 9,18-22).

Olvastam egy cikket az interneten, amelyik arról elmélkedett, hogy vajon miért is nem sikerült nyugaton meggyökereznie a szocialista jellegű forradalomnak. Arra a következtetésre jutott, hogy a patriarchális társadalom óvta meg a nyugati közösségeket a kommunista diktatúráktól. Ezért a diktatúra elleni harc legfőbb eszközének azt tartja, ha megőrizzük az osztályokat, az apák és a férfiak feltétlen uralmát, mert így bármiféle eszme is jut el az alsóbb szinten lévők tudatába, ez semmiféle társadalmi változást nem lesz képes előidézni. Példaként hozta fel Dosztojevszkij regényét, a Karamazov testvéreket, amiről megállapította, hogy lám, Dosztojevszkij már akkor megsejtette, hogy ezek az új mozgalmak apagyilkosságba fognak torkollani. Ebből is láthatjuk, mondja, hogy itt valójában egy apagyilkos nemzedékről van szó. Minden modern baj forrása az apagyilkosság – vonja le a következtetést a cikk szerzője.