26 Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik. 27 Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. 28 Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult előtte, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem! 29 Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek pedig a pusztába hajtotta. 30 Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió! – mert sok ördög költözött bele. 31 Ezek nagyon kérték őt, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. 32 Ott a hegyen egy nagy disznónyájat legeltettek; arra kérték őt a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik. 33 Kijöttek az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. A nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt. 34 A pásztorok a történtek láttára elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. 35 Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amint odaértek, megdöbbenve látták, hogy felöltözve és ép elmével ül Jézus lábánál az az ember, akiből kimentek az ördögök. 36 Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. 37 Ekkor Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Jézus ekkor hajóra szállt, és visszatért. 38 Az az ember pedig, akiből kimentek az ördögök, arra kérte, hogy vele maradhasson. De Jézus elküldte, ezt mondva neki: 39 Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten. Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus (Lukács 8,26-39).
Ördögűzés!
Nem. Nem ördögűzés. Éppen ez ennek a szakasznak az üzenete, hogy nem ördögűzés. Ez Jézus legfontosabb figyelmeztetése, intése, parancsa nekünk ebben a történetben, hogy nem feladatunk az ördögűzés.
Pedig elsőre azt hinnénk. Izgalmas történet. Meg is lehetne filmesíteni. Ködös, puszta, elhagyatott hely ez a temető, ahová Jézus el akar vonulni tanítványaival. Most már egyedül szeretne lenni. Odaát, szülővárosa közelében már szorongatja a sokaság, szülei ellene fordultak. Ő pedig áthajózik tanítványaival egy távoli, pogány vidékre, de itt sem akar bemenni a városba, hanem csak kint, a pusztában van. Ott, ahol a madár se jár. Talán a fák is lehullatták lombjukat, baglyok, denevérek tanyáznak. Kígyók, skorpiók bújnak meg a kopár sziklák között. Hová, ha nem ide temetnék a környékbeliek a halottaikat. Aztán messzire elkerülik a helyet, mert olyan baljós itt minden. Csak az a disznópásztor kurjongat a távolban, terelgeti az állatait, akiknek mindegy, hol, miféle szemétdombon eszi a disznó a moslékot. Persze, a városból biztos ide hordják ki a hulladékot, a disznóknak az éppen alkalmas táplálék. A kidobott állattetemeket is biztos azok takarítják el. Mindenféle betegségek, fertőzések terjednek itt. Fogyasztásra teljesen alkalmatlan állatok, az ellenségemet sem kínálnám meg belőle. Tisztátalan.
Az embert vonzza az ilyesmi. Ami félelmetes, ami kísérteties. Ezért is lehet olyan jól megfilmesíteni, hogy izgalmas legyen. Ezért szeret a teológia is azonnal itt a gonosz lelkekkel foglalkozni. Valljuk be, nekünk is ezek jutnak eszünkbe azonnal erről az igeszakaszról. A gadarai megszállott. Légió. Jézus milyen frappánsan szembeszáll velük, és milyen hatalma van, hogy szembe tud szállni egy egész légióval! A római légió félelmetes volt az emberek szemében. A megfélemlítés eszköze.
De a történet éppen ebből a rettegésből, borzongásból akar kihozni minket. Különösen is az igehirdetőt figyelmezteti, nehogy átadja magát ennek az érzésnek. Mert másképp állnak itt az erőviszonyok.
Jézus csak úgy, magától megy oda arra a lakatlan partra, minden előzetes cél nélkül. Én nem hiszem azt, hogy Jézus szándékosan azért indult volna el, hogy „megkeresse az elveszettet”, és éppen azzal az ördöngőssel találkozzon ott a másik parton. Jézus csak egyedül akart lenni, és maga mögött hagyta a tömeget.
És ott „a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak”. Az ember jött szembe vele. Mint betörő, ahogy visszatér a bűntény helyszínére. Ezeknek az ördögöknek van elszámolnivalójuk Isten előtt. Félnek, rettegnek Isten jelenlététől, és ez a rettegés vonzza őket. Minél jobban rettegnek, annál közelebb jönnek. Szinte keresik a rémületet Isten színe előtt.
Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult előtte, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!
Lukács magyarázatot fűz ehhez a kiáltáshoz: Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből.
Én azt hiszem, hogy Jézusnak ez a parancsa nem explicit parancs volt, hogy rászólt volna a lélekre. Sokkal inkább Jézusnak már maga a jelenléte kezdte űzni, hajtani ezeket az ördögöket. Ahol megjelenik a világosság, ott többet nem kell a sötétségnek parancsolni, hanem az egyszerűen eltűnik. És megszólal ez a különös kérdés: „Mi közöm hozzád?” Többször is előfordul ez a kérdés a Szentírásban, és mindig azt jelenti, hogy „Hogyhogy akarsz tőlem valamit, hiszen nekünk nincs semmi elintéznivalónk egymással?” „Ne állj az utamba, nem vagy az ellenségem!”
Ilyen értelemben mondja ez a lélek is: Jézus, te idejöttél pihenni erre a vidékre, én is itt bujkálok, de most nem kell megvívnunk egymással. És valóban, Jézus nem akar semmit ettől a lélektől. Nem birkózik vele. Jézusnak csak arra az emberre van szüksége, akit megszálltak ezek a lelkek.
Pedig Jézusnak lett volna ereje pokolra küldeni ezeket a lelkeket. Ha a tengert le tudta csendesíteni, hogyne tudta volna ezt a párszáz lelket elküldeni oda, ahová valók. De Jézus nem kapott most az Atyától ilyen feladatot, tehát nem is harcolt velük. Nem is gyötörte ezeket. Dehogy gyötörte! Ezek csak úgy maguktól gyötrődtek Jézus isteni jelenlétében, mert a gonosz soha nem bírja elviselni Isten világosságát.
Hogyan beszélt Jézus ezekkel az ördögökkel? Először is, nyíltan és erővel kijelentette igényét az emberre, akit fogva tartottak. Ebből nem engedett. Másrészt magukkal a lelkekkel nem kezdett harcolni, a fennmaradó lehetőségek közül szabadon választhattak. Tehették azt, ami a saját akaratukból fakad, ami természetüknek megfelel. Jézus nem küldi őket vissza az alvilágba. De ezek mégis a tisztátalanhoz vonzódnak, a disznókba akarnak belemenni. Ezekbe a mérgező, fertőzött állatokba, akik halált hordoznak magukban. És a disznók eltűnnek a mélységben. Hihetjük, hogy ezen az úton a lelkek mégis az alvilágba kerültek vissza.
Nem Jézus küldi az alvilágba ezeket a lelkeket, hanem, milyen érdekes, a maguk akaratából mennek oda. Nem Jézus gyötri őket, hanem ők gyötrődnek halálra Isten jelenlététől és világosságától. És közben Jézus így megmenti azokat is, akik ezekből a disznókból ettek volna. Még ha első ránézésre anyagi kárnak is látszik, ami történt. Vagy akár az állatokat sajnálhatjuk is. Mégis, itt emberéletek menekülnek meg.
Jézus nem bocsátkozik háborúba az alvilággal. Nem is tartja hatalma alatt ezeket. Egyszerűen átengedi őket a maguk természetének, és ezek elpusztulnak.
Ez is tanulság. Ameddig nem Jézus az Urunk, addig mindenféle gyilkos indulatok hajtanak minket mindenféle szakadékok felé. Be kell sürgősen állni az Ő világosságába, és megszabadulni minden olyan érzéstől, amelyik a fülünkbe kiabálja, hogy „Miért gyötör engem Jézus?” „Miért gyötör engem Isten?” Nem Ő gyötör. Ő megszabadít, és békességet ad, hogy odaülhessünk a lábai elé, és hallgathassuk az Ő szavait.
Jézus tehát valójában úgy teremt békességet ebben az emberben, hogy hagyja békében elmenni az ördögöket, ahová akarnak.
Aztán ugyanezt teszi a városlakókkal is, a pogányokkal. „Mi közünk van nekünk hozzád, Jézus, miért jöttél gyötörni minket?” – kérdezik a városlakók. Mintha csak ugyanaz a lélek lakna bennük is! És ebben lehet valami. Olyan nincs ugyanis, hogy egy vonás, egy beidegződés, egy „lélek” csak egyetlen embert érintsen egy közösségben. Ahol van egy megszállott, ott a többiek minimum úgy élik az életüket, hogy „mi, akiknek a falujában a megszállott lakik”. Ott van a gondolataik csücskében valahol, és folyton előbukkan. Szégyenként, gondként, félelemként, és beleeszi magát minden mozdulatba. Rendben, hogy ő megváltozott, meggyógyult, de én nem akarok azonnal úgy élni, mintha ő meggyógyult volna!
És Jézus itt azonnal két dolgot tesz egyszerre. Egyrészt elismeri, hogy nincs egymással ügyük. Jézus nem akar társadalmi reformot csinálni a gadaraiaknál. Nem akarja megtiltani nekik a disznóevést, nem akar minden betegséget azonnal meggyógyítani. Nem akarja őket függésbe hozni, nem akarja zsidó hitre téríteni, sem keresztyénre. Nem szervez azonnal missziói egyházközséget. Azonnal igazat ad nekik, hogy nem, valóban nincs most közös ügyük egymással, a földi Jézussal nincs.
De ugyanakkor odaküldi hozzájuk a meggyógyított embert. Ez a meggyógyított ember a mag, aki már Isten Országának a tagja. Ahol ő megjelenik, és elmeséli, hogy mit tett vele Jézus – mit tett vele a földre jött Isten, ott maga Jézus lesz jelen Szent Lelke által. És ott az a „háttérsugárzás” is el fog tűnni, ami a megszállott emberből korábban az egész települést érte.
Földi értelemben tehát egészen független hívő közösség fog létrejönni ott. Nyugodtan élhetnek a maguk szokásai szerint, de most már maga Isten Lelke fogja őket tisztogatni. Isten Lelke fogja megtanítani nekik, hogy mi az, amit el kell vetniük, mert mérgező, fertőző, és mi az, amihez pedig ragaszkodniuk kell, és meg kell szentelniük.
Azt üzeni ez az igeszakasz, hogy akármilyen buzgó is egy lelkész, nem kell az alvilággal különösebben foglalkoznia. Az elkotródik magától, pusztán attól, ha az emberekre kijelentjük Isten igényét, és kimondjuk fölöttük Jézus nevét. És akármilyen buzgó is egy lelkész, vannak parokiális határok, amiket már nem kell átlépnie. Elég, ha a saját népe körében, hazai terepen munkálkodik, az idegen közösségeket nem kell a maga szokásai szerint átalakítania. Megszólíthat, megtisztíthat onnan is embereket, de aztán nyugodtan küldje haza őket, Isten majd befejezi azt a munkát, amit elkezdett.
Nem ördögűzés. Jézus Krisztus nevének hirdetéséről, Isten Országának eljöveteléről, és emberek megszentelődéséről van itt szó.