17 Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a tengermelléki Tíruszból és Szidónból. 18 Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. 19 Az egész sokaság igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított (Lukács 6,17-19)

Jézus először kiment a hegyre. Kiment a zsinagógából, kiment a közösségből, még tanítványai köréből is kiment. Azután lement az apostolokkal a sík helyre. Először kiment az emberek közül, azután megállt az emberek között. Jellegzetesen sorolja fel Lukács az embereket „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). A tengermelléken, Tíruszban és Szidónban már pogányok éltek, ott már hajóra kellett szállni, ha valahová tovább akart menni az ember.

12 Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. 13 Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: 14 Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, 15 Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek, 16 Júdást, Jakab fiát és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett (Lukács 6,12-15).

Simon, újonnan kapott neve Péter. Foglalkozása: halász. Erős testalkatú, hirtelen felindulásból, azonnal cselekvő, akaratos ember.

6 Egy másik szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt. 7 Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. 8 Ő azonban, ismerve gondolataikat, ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Kelj fel, és állj a középre! Az felkelt, és odaállt. 9 Jézus pedig így szólt hozzájuk: Kérdezlek titeket: szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? 10 És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze. 11 Azokat pedig esztelen indulat szállta meg, és arról beszéltek egymás között, hogy mit tegyenek Jézussal (Lukács 6,6-11).

Lukács halad szépen sorban, és végigjárja az életnek azokat a területeit, amivel a gyülekezeti vezetőnek kapcsolatban kell lennie, ha gyülekezete pásztora akar lenni. Az igehirdetéstől kezdve a segítők hívásán át a pénzügyekig sok minden sorra került már itt. Most arról a „zsinagógáról” van szó, és arról a „szombatról”, ami már valójában a mi templomunk, ahol a keresztyén gyülekezet gyűlik össze, és a mi pihenőnapunk, a vasárnap. Megint ne a konfliktusra figyeljünk, hanem a gyülekezeti funkcióra.

A kalásztépés története nagy betűkkel hirdeti: a vasárnap az emberszeretet, a diakónia napja. Vasárnap van az a nap, amikor a többiek anyagi feleslegéből részesülnek azok, akiknek nem jutott elég. Így lehet a legrövidebben összefoglalni a kalásztépés üzenetét a gyülekezetépítést tanuló lelkész számára.

1 Egyik szombaton gabonaföldeken ment át Jézus, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették. 2 A farizeusok közül némelyek megkérdezték: Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad? 3 Jézus így válaszolt nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 4 Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak. 5 És kijelentette nekik: Az Emberfia ura a szombatnak (Lukács 6,1-5).

Nem szeretek sokat magyarázkodni, amikor Igét olvasunk. Ilyenkor fennáll a veszélye, hogy olyasmit mondok hosszan, amit már mindenki tud. De most mégis kivételt teszek, mert így meg túl tömör a leírás.

Izráelben a szegény emberekről külön törvényekben gondoskodtak. Aratáskor nem volt szabad például az egészet learatni, hanem hagyni kellett a nincsteleneknek, hogy a maradékból gyűjtögethessenek. Mint Ruth könyvében. Ruthnak nem volt semmije, de az aratók után ment, és amit azok hagytak, azt jogosan felszedhette. Aratás előtt is szabad volt annyit szednie az embernek, hogy éhen ne haljon.

Jézus és tanítványai tehát éhesek voltak. Nagyon éhesek voltak. Valószínűleg aznap még semmit nem ettek. De lehet, hogy előző nap sem. El lehet képzelni, ha az volt az ebédjük, hogy nyers búzaszemeket ettek. Nem volt valami szapora így, a tenyerükkel kimorzsolni a szemeket. De más nem volt, hát ezt ették.

Miért nem gondoskodott Jézus jobban a tanítványairól, hogy soha ne kerüljenek ilyen helyzetbe?