45 Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.

46 Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, 47 és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, 48 mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49 mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, 50 irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. 51 Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52 Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; 53 éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. 54 Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, 55 amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké (Lukács 1,45-55).

„Mária éneke”. Elképzelhető-e, hogy egy 12 éves lány, aki a kor szokásai szerint nem is foglalkozott politikával, mert az a férfiak dolga volt, ilyen éneket énekeljen? Sokféle választ hallottam erre a kérdésre, sőt, a kérdést is már onnan ismerem, mert azért tette fel egyszer valaki, hogy azonnal magyarázatot is adjon rá. Általában Mária egyszerűségével hozakodnak elő ilyenkor, tanulatlanságával, tudatlanságával, és jó protestáns szokás szerint – nehogy véletlenül katolikusnak tűnjenek – Máriába rúgnak még egyet. Tudom, most kikérik maguknak, hiszen ők ezt csöppet sem érzik bántónak, hanem a dolog legtermészetesebb teremtési rendjének látják. Szemük előtt ilyenkor egyes szavak az olvashatatlanságig összetöpörödnek, mások pedig kiemelkednek, mint a Himalája. Így marad végül ez a két szó: „szolgálóleánya megalázott”, ezt kötik rá a hangerősítőre, és mire a légvédelmi szirénákból megszólal, már kemény paranccsá kövül: „Alázkodj meg, szolgálóleány!” – mert jön az Isten.

39 Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, 42 és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43 Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? 44 Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. 45 Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. (Lukács 1,39-45)

Mária elment Názáretből valahová Jeruzsálem környékére. 170 km, 37 óra gyaloglás, 800 m szintemelkedés. Sietve. Azokban a napokban, azaz épp csak annyi ideje volt, hogy felkészüljön erre a hosszú útra.

Én nem tudom, ki hogy van vele, de amikor én megtudtam, hogy várandós vagyok, akkor hónapokig szinte megmozdulni sem mertem, nehogy valami baja essen a magzatnak, nehogy valahogy megsérüljön. Mária pedig hosszú, gyilkos gyaloglásba kezd. A Megváltóval a szíve alatt. Nem gondolt rá, hogy mi van, ha elvetél, és sosem születik meg a Megváltó? Nem egy mindennapos esemény a szűztől születés! Nem lehetünk rajta túl csak úgy, ahogy Betsabé megvigasztalódott a második fiával, Salamonnal. Mi oka volt rá, hogy az egész világ életét ilyen meggondolatlanul kockára tegye?

Χαῖρε, κεχαριτωμένη, ὁ κύριος μετὰ σοῦ. (Lk 1,28)

Ez a karácsonyi üzenetem. Idén így szólított meg az Úr, és ezt szeretném most, a lehető legtömörebben továbbadni. Ugyanis az Úristen nem szokott unalmas prédikációkat tartani. Ő szól. Már ez is bővített mondat. Az eredeti valószínűleg így szólt: „Χαῖρε, κεχαριτωμένη!” Ennyi az üzenet, ennyi a Karácsony, ebben van az egész életünk. Ő szól, aztán mi ott maradunk gondolkodni, hogy vajon ez mit is jelenthet. Életünk végére meg is értjük annyira, hogy már tiszta szívvel tudunk átlépni a földi érzékelés határain, hogy beteljesedjen az üzenet: „Χαῖρε, κεχαριτωμένη!”

11 Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. 12 Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 13 De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. 14 Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, 15 mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, 16 Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17 és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

18 Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. 19 Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. 20 De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében. 21 A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. 22 Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt. 23 Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. 24 E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: 25 Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt. (Lukács 1,11-25)

Zakariás némasága külön figyelmet érdemel. Azért, mert így említi az Ige: „A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban.” (21-22)