20 Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. 21 Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. 22 Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal. 24 De jaj nektek, ti gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat! 25 Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! 26 Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal! (Lukács 6,20-26).
Jézus evangéliumot hirdet, ördögöt űz, gyógyít. Aztán kiválasztja tanítványait, akiket apostoloknak nevez. És most elkezdi őket tanítani. Először bevonja őket a munkába, aztán tanítványaira néz, és a tapasztalatokat összegzi nekik. Mert valami különös dolog történt a tanítványokkal abban a pillanatban, hogy apostolokká lettek. Arra gondolnánk először, hogy igen, elkezdtek csodákat cselekedni, elkezdett áradni rajtuk keresztül Isten ereje. De nem. Nem ezt tapasztalták meg először, hanem azt, hogy szegények lettek, éhezni kezdtek, sírtak, és gyűlölni kezdték őket az emberek, kiközösítették őket, gyalázták őket, és kitörölték a nevüket mint gonosz nevet a rendes nyilvántartásokból. Azt tapasztalták meg Jézus mellett, hogy rossz élni. A régi mércék szerint, rossz élni. Az új értékekre, az új mértékekre még nem találtak rá igazán, még csak most csöppentek bele, de a régi világ mindenestül kiabálja nekik, hogy rossz!
Addig persze nem, míg csak álldogáltak, és nézték Jézus szereplését, míg nem lehetett eldönteni róluk, hogy mennyire vállalják Jézussal a közösséget. Addig, míg csak közönség voltak, és nem közösség, addig csak töltődtek, megpihentek Jézus közelében. De abban a pillanatban, hogy Jézus mellett sorakoztak fel, és aktív részesei lettek ennek a különleges istentiszteletnek, már elkezdték őket érni a retorziók. És így van ez mind a mai napig. Valami lényegében változik meg azoknak az életében, akiket Jézus az igehirdetés szolgálatára hív. Nem azoknak az életében, akik hívővé lesznek, hanem akik Isten élő szavát fogják hirdetni a világban.
Addig gazdagok, megkapják az anyagi világban a vigasztalásukat. Addig jóllaknak, úgy-ahogy. Addig nevetnek, és mint sikeres, boldog emberekről, mindenki jót mond róluk. Nem jó kritikát mondani egy sikeres, gazdag emberről, hamar visszaüthet. Jobb félni tőlük, ezért mindenki jót mond róluk. De Péter otthagyta a halászatot, és megszűnt a keresete. Lévi felállt a vámszedő asztaltól, és többet nem tudott olyan gazdag vendégséget szervezni, amiért a farizeusok Jézust úgy megszólták. Zákeus visszaadta, amit jogtalanul vett el, és nem maradt semmije. Az egyetlen, aki megmaradhatott seftes, magának is gyűjtögető embernek, az Júdás volt. A többiek egy olyan úton indultak el, ahol Jézus volt számukra a minden. Amiben az van benne, amit Tamás mondott ki, Jézus feltámadása után: „Én Uram és én Istenem!”
A lényeges változás, a fő különbség az a közeg, amin keresztül ezek az emberek érintkeznek a többiekkel. A hétköznapi ember olyan, mintha nem is levegő volna abban a térben, ami a másik embertől elválasztja, hanem pénz. Ha pénzzel vagyok körülvéve, akkor szerezhetem meg magamnak a létfontosságú dolgokat. Pénzzel fizetek a vízért, villanyért, pénzért tudok télen meleget csinálni a lakásban, hogy meg ne fagyjak. Pénzt viszek a boltba, a piacra, hogy ne éhezzek. És a barátokat is legtöbbször a pénz köti össze, közösen befizetnek valami útra, vagy legalább pénzért söröznek valahol, együtt vacsoráznak valami drága helyen.
Nem így van? Nem látszik ez akkor, ha van pénze az embernek. Mint amikor kap levegőt az ember, akkor nem veszi észre, hogy mennyire függ a levegővételtől. De próbáld csak meg, hogy pénz nélkül ott állsz Budapest belvárosában. Máskor? Ott egy ismerős törzshelyed, egy kávézó, ahová be szoktál térni egy kávéra, ásványvízre, talán egy szendvicsre is, mosdó is van, kezet moshatsz, felfrissülhetsz. Megpihenhetsz. Otthon érzed magad, valahol befogadtak. De pénz nélkül? Csak a nyilvános ivókút marad. Mosdót se találsz, mert mindegyik fizetős. Melletted mossák a szökőkútban a zoknijukat a hajléktalanok. Nincs otthon, befogadás, nem kellesz senkinek.
És hogy pénzed legyen, amibe „felöltözve” járkálhatsz a városban, élhetsz a városban, egész életedet oda kell szánnod valami robotmunkára. Ez lefoglalja gondolataidat, idegrendszeredet, felőröl lassan, és nem marad erőd Igét hirdetni. Persze, ha nem az igehirdetés a hivatásod, hanem munkád egybeesik azzal a feladattal, amire Isten elhívott, akkor rendszerint hozzájutsz a megélhetéshez szükséges pénzedhez. De, ha igehirdetés? Amit nem árulhatsz, mint valami terméket, mert akkor magát Krisztust árulnád? Nincs esélyed többé odakint, kiszakadtál az eredeti közegből. Pénz-társadalomban élünk. Pénz-közegben mozgunk. Pénzt adunk Karácsonyra, születésnapra már családon belül is! Több vagy kevesebb zsebpénzt adunk a gyereknek, ha ezt vagy azt megcsinálja.
Sőt, az egyház is beilleszkedett ebbe a pénz-közegbe. Bemegyünk a templomba, végighallgatjuk a prédikációt, de igazából nem tudunk érdemben bekapcsolódni a gyülekezet életébe, a legtöbb, amit tehetünk, hogy dobunk pénzt a perselybe, adunk pénzt az adománygyűjtéseken, és pénzt adunk az építkezésekre, amiből aztán pénzért felfogadják a szakképzett munkaerőt. Végül pedig a lelkész is vigyázzon magára, miről beszél a prédikációban, mert ő is pénzből él, nem ijesztheti el az embereket. Közmegegyezéssel összeadják az emberek a pénzt egy gyülekezetben, hogy otthonosan érezzék magukat benne. Akárcsak egy kávézóban.
Jézus viszont szegénységről beszél, éhezésről, és a külvilág gyűlöletéről. Ez pedig mindössze abból fakad, hogy aki valóban Igét akar hirdetni, az önmagát adja az Úrnak, nem a pénzét. Mégpedig egészen. És, ha önmagát az Úrnak adta, akkor nem szegődhet el még máshová is béresnek. Mert akkor olyan feladatot fog kapni, ami visszaveszi őt, vagy élete egy részét az Úrtól. Ha önmagát az Úrnak adta, akkor többet nem tud pénzzel kapcsolódni a világhoz, mert csak Isten Igéjével közelíthet hozzá. Isten hirdetett Igéjével, aki Krisztus maga.
Aki magát az Úrnak adta, az, ha emberek közé megy, akkor Krisztus megy előtte, Krisztusról kell szólnia minden mozdulatával, és Krisztus jön utána is, kiegészíteni, betölteni, amiről szó volt. De ez azt jelenti, hogy akkor Krisztus tanítványa minden pénzszerző csatornától elvágja magát. És egy nagyvárosba érkezve semmiben sem fog különbözni a hajléktalanoktól. Márpedig a mi világunk gyakorlatilag nagyvárosi szerkezetű még a legkisebb falvakban is.
Itt szólal meg Jézus, és mondja tanítványainak: Boldogok vagytok! Boldogok vagytok, mert nem önhibátokból kerültetek a hajléktalanokkal egy kategóriába, hanem azért, mert igazán követtek engem. Boldogok vagytok. Mert bár kívülről nézve ugyanolyanok vagytok, mint a többi szegény és nyomorult, de Isten ereje lakik bennetek, és Isten áldását kapjátok. Nem egyszerűen szegények vagytok, hanem áldottak vagytok.
Áldottak vagytok, ha megmaradtok énbennem – mondja Jézus. Ne tekintsétek bajnak, ha pénzügyileg nem úgy alakulnak a dolgok. Ne tekintsétek rossz előjelnek, ha nem kaptok társadalmi megbecsülést. Nehogy visszaforduljatok csak azért, mert Krisztust követve „rossz társaságba keveredtetek”. Abban a szegénységben, amit Krisztus közösségében, közelségében éltek meg, tanítványaiként, Igéjét hirdetve, sokkal több van, mint gondolnátok. A kezetekben van az evangélium: elközelített Isten Országa. Gyógyítás van veletek, tisztul körülöttetek a világ. Igaz, hogy most éheztek, mert a világ pénzzel működik, de ti az Isten Szentlelkének közegében jártok, és ez vezet üdvösségre. Nem más.
És a gazdagok? Nem azért „bántja” Lukács, és Jézus a gazdagokat, mert el akarja ítélni őket, hanem hogy megerősítse a tanítványokat. Ne vágyjatok arra, ami a gazdagoknak van. Mert nézzétek, a gazdagok nem imádkoznak a mindennapi kenyérért, és egy alkalommal kevesebb ez nekik, hogy Istent keressék. Megfeledkeznek a gazdagok Istenről, és azt hiszik, minden rendben, hogy kerek az életük, mert ők megkaptak mindent, amire szükségük volt. És közben nem figyeltek oda, hogy minek az árán kapták meg! Ki fizette meg helyettük az árat. Minden gazdag mögött van 50 szegény ember.
A szegény hívő ember próbálna példát látni a gazdagban, és újra meg újra felteszi magának a kérdést: mit csináltam rosszul, hogy nekem nincs, neki pedig van? Jézus ezekre a lelkiismeretfurdalásokra ad védelmet ezzel az Igéjével. Nem csináltál semmit rosszul, mert nem attól jársz jó úton, ha sok pénzed van, ha van mit enned, ha vidám vagy, ha jót mondanak rólad. Akkor jársz jó úton, ha engem követsz, mondja Jézus. Jézus útja pedig nem szokványos út, nem a polgári értékrend szerint halad.
Maradjatok meg énbennem, vedd fel a keresztedet, és kövess engem, mondja Jézus az apostolainak. Ne mérd magad többet a világi mértékkel. Az igehirdetés mértékével mérd magad. Életedből mennyit sikerült odaszánnod arra, hogy az Igében élj, Krisztusban élj, Isten jelenlétét tedd megfoghatóvá azok számára, akik a hétköznapokban küzdenek.