27 Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; 28 áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! 29 Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg! 30 Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne követeld vissza! 31 És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük! 32 Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. 33 És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. 34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. 35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. 36 Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!
37 Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. 38 Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. 39 Példázatot is mondott nekik: Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e mindketten verembe? 40 A tanítvány nem feljebb való mesterénél; de aki teljesen felkészült, az mind olyan lesz, mint a mestere. 41 Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? 42 Hogyan mondhatod testvérednek: Testvérem, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből.
43 Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. 44 Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. 45 A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj (Lukács 6,27-45).
Kedves jámbor hívő Testvéreim! Fel kell hívnom a figyelmeteket arra, hogy vannak ellenségeitek. Bármilyen jók vagytok is, bármennyire is alárendelitek magatokat minden hatalomnak, bármennyire is igyekeztek igazodni, szót fogadni, vannak, lesznek ellenségeitek. Ellenségeitek azok, akiknek ártó szándékuk van irántatok. Nem azért tesznek ezek az emberek rosszat veletek, mert nem értik jól a szituációt, nem azért, mert ügyetlenek, mert nem vették észre, mert nincs bennük együttérzés. Nem érzékenyíteni kell őket, nem empátia-kurzusokat kell nekik tartani, mert ők egész egyszerűen elhatározták, hogy ahol lehet, ártani fognak nektek. Vannak ilyen emberek.
Nem mindenki ellenség, aki kellemetlenséget okozott neked, van, aki valóban véletlenül ártott, és nem állt szándékában, de vannak valódi ellenségeitek. Fontos ezt a mai politikai szélsőségek közt elmondani.
Vannak olyanok, akik gyűlölnek titeket! Olyan értelemben, hogy kivetnek maguk közül. Ha van valami nemes cél, akkor nem engedik, hogy részt vegyetek benne. Úgy tekintenek rátok, mintha tisztátalanok volnátok, mintha óvakodni kellene tőletek, mintha már önmagában a jelenléted is bemocskolná az ő szent és nagy tisztaságukat. Gyűlölnek, és nem engednek be otthonaikba, soha meg nem hívnának benneteket magukhoz. Közben lehet, hogy udvariasan mosolyognak, megértőnek mutatják magukat még a problémáitokkal szemben is, „segítenek”, és lenéznek közben. De magukat soha nem adnák ki. Nem bíznak bennetek. Végül olyan viszonyba lehet velük kerülni, mintha valamiféle tárgyak volnátok az ő kezükben. Használni hajlandóak benneteket, de szeretni, egyenlő baráti, testvéri viszonyra soha nem lesznek hajlandóak. A gyűlölet és a mellőzés itt rokon értelmű szavak.
Gondoljátok el, hogy vannak emberek, akik otthon, a belső szobájukban átkoznak titeket! A legszentebb perceikben odaállnak Isten elé, és arra kérik Istent, hogy tegyen tönkre benneteket, hogy okozzon Isten büntetéseket, hogy semmisítsen meg. Mások nem is Istenhez imádkoznak, hanem mindenféle rontásokat, mágiát alkalmaznak. Szívből káromolnak titeket. És amikor kijönnek a kamrájukból, és odaállnak az emberek elé, akkor ez a lelkület dolgozni kezd bennük, és elkezdenek lejáratni benneteket. Nagyon érdekes szó áll itt. Összesen két helyen használja a Szentírás: προσεύχεσθε περὶ τῶν ἐπηρεαζόντων ὑμᾶς (proszeucheste peri tón epéreadzontón hümász), epéreadzó, azt jelenti, amikor megfélemlítenek valakit fenyegetésekkel és hamis vádakkal, koncepciós eljárásokkal, amikor övönaluli, észrevétlen taktikákkal bemocskolják valakinek a hírnevét, tisztességét. Végül mások előtt, a közéletben átkozottá, kiközösítetté válik az ember. És talán önmaga előtt is.
Arcul ütnek az emberek. Ez pedig sokkal nagyobb sértés, mintha bárhol másutt ütnének meg. Akit arcon ütnek, azt nem kezelik többet egyenlő félként, ott nem ember áll emberrel szemben, hanem a másiknak az emberi méltósága is elvész. És amikor elveszik valakinek a ruháját, annál nagyobb megaláztatás nem is nagyon van. Rabszolgák ruháját vették el, és meztelenül hajtották őket el. Fogolytáborokban, börtönökben szokás, hogy meztelenre vetkőztetik az embereket, hogy demonstrálják rajtuk teljes kiszolgáltatottságukat. Mostantól senki vagy! Innen nincs visszaút, nincs rehabilitáció.
Olyan az élet, hogy kérnek tőlünk, szép szóval, és ha nem adunk, akkor erőszakkal elveszik. És ha nekünk sem volna elég, ezt akkor is megteszik velünk. Vannak olyan történelmi helyzetek, amikor nincs elég élelmiszer a háznál. És akkor jönnek a szomszédok kérni. Aztán jön a hatóság, és behajtja a maradékot. Erről beszél Jézus.
Az emberek jönnek és kölcsön kérnek, és megint kérnek kölcsön, és soha nem tudják visszafizetni. Ezért aztán a gazdagok klikkekbe szerveződnek, várfalakat húznak maguk köré, és csak azokkal tesznek jót, akiktől remélik, hogy viszonzást fognak kapni. A többieket pedig egyszerűen kizárják az életükből.
És az emberek ítélkeznek. Meghatározzák azokat a szigorú szabályokat, amiket, véleményük és megítélésük szerint, ők maguk közt meg tudnak tartani, a többiektől, tőled pedig még emberi mivoltodat is elvitatják. Átkozottnak, elkárhozónak tartanak téged. Persze, magukat legtöbbször még saját szabályaiknak sem vetik alá. Mentelmi joguk van egymás közt.
Az emberek megsértődnek, és soha többet nem bocsátanak meg neked. És az a fő szabály közöttük, hogy ahol lehet, ott kicsit kevesebbet adnak, mint ami elő van írva. Mindig a magad javára csalj egy kicsit, mondják. Íratlan szabály.
És végül fenntartják maguknak a jogot, hogy a rajtuk kívül állók fölött ők mondjanak ítéletet, ők határozzák meg a te életedet. Kialakul egy ilyen lelkületű vezető réteg, aki figyeli a lépéseidet, és minden apró hibát, tévesztést, mint szálkát próbál kivenni a szemedből. Még köszönetet is vár érte, és azt akarja, hogy előtte térdelj le, neki valld meg bűneidet, hogy még szorosabban kézben tarthasson téged. Foglalkozz a magad bűneivel, és „ne vádaskodj”, ha ő követett el valamit.
Az ember természetes reakciója az, hogy ösztönösen védekezik ezek ellen. Azokat, akik ártani akarnak nekünk, nem csak fizikailag akarjuk távol tartani magunktól, hanem érzelmileg is. Erre szolgál a gyűlöletünk. Védelmet jelent a gyűlölet a valós ellenségek ellen. Jézus viszont azt mondja, hogy ne gyűlöljétek, hanem éppen ellenkezőleg, szeressétek ellenségeiteket! Engedjétek közel magatokhoz érzelmileg. Adjatok alkalmat magatoknak a tevékeny szeretetre. Érezzétek meg, ha valamit tehetnétek értük, és tegyétek meg. Keressétek az alkalmat, hogy jók legyetek irántuk. – Lehetetlen feladat! Jézus mégis ezt kéri tőlünk.
Ha valaki gyűlöl minket, ha kiközösít, akkor az rendszerint nagyon fájni szokott nekünk. A természetes reakciónk, ha érzelmileg védekezni akarunk ellene, hogy azt mondjuk: Akkor nekem sincs rá szükségem! Forduljon fel ott, ahol van! De Jézus azt mondja, hogy a fájdalom ellenére is kezdjünk el jót tenni velük. Nem velük együtt, mert azt nem engedik, de mi magunk, egyedül, vagy testvéreink közösségében elkezdhetünk nekik valami jót tenni. Ebben semmi nem akadályozhat meg. – Ismét lehetetlen feladat. „Nem éri meg.” Jézus mégis ezt kéri tőlünk.
Akik pedig átkoznak minket, azokról rendszerint semmi jót nem tudunk mondani. Olyanok ezek az emberek, mint egy nagy hegy, amelyikben bányát nyitottak. Már távolról látszik a seb, a lemart sziklák, a gödör, és nem tudom azt mondani, hogy milyen gyönyörű erdő van a hegyoldalban. Talán mások más oldalát ismerték meg, és ők még látják a szépséget. De bennünket az élet erre az oldalra helyezett, és ha igazat akarunk mondani, akkor csak azt mondhatjuk, hogy sivár, fájdalmas ember, sérült ember, aki semmit nem nyújt, ami engem éltetne, csak fájdalmat tud okozni. Már hogy tudnám én áldani ezt az embert? Hazudnék!
De Jézus erre kér. Mégpedig azért, mert áldani nem azt jelenti, hogy kijelentem, hogy mit látok belőle, nem pontos helyzetleírást jelent az áldás, hanem az áldás teremtő szó. Ha ő képes úgy rosszat mondani rólam, átokként, hogy az „megfoganjon”, mert hisz benne, hogy pusztán belső szobájában elmondott szavaival tönkretehet engem, akkor nekem is legyen legalább ekkora hitem! Tudjam, hogy a belső szobában elmondott áldások megfoganhatnak az ő életében. Lehet úgy, mintha fákat kezdenék ültetni ebbe a kopár hegyoldalba. De ez ismét csak lehetetlen. Csak az Úr adhatja meg ehhez az erőt, az életet, a szavakat. Az Ő Szent Lelkét. Megváltó erejét Jézus Krisztus értünk hozott áldozatából.
Imádkozzatok azokért, akik lejáratnak titeket. Mert a lejáratás abból fakad, hogy ők valamiféle pozícióban vannak. Pozícióféltésből teszik. De miféle megbízatás az, amelyik lejáratásra, aljas taktikákra jogosít fel? Egészen biztosan a Sátán országának építésében vesznek részt ezek az emberek, a Sátán szolgái, és ők erről nem tudnak. Azt hiszik, Isten Országát építik. Ezért kell imádkozni értük. Le kell borulni az Úr előtt, könyörögni kell értük, mert a Sátán hatalmából senki más nem szabadíthatja meg őket, csak Jézus Krisztus, a mi egyetlen Megváltónk. És Ő azért várja ezt meg, míg mi imádságban, őszintén kérjük, hogy a mi hitünk is erősödjön. Hogy tudjuk, hogy Ő ezt megteheti, és szemünk láttára meg is teszi.
Ha arcul ütnek, ha elveszik emberi méltóságunkat, akkor két dolgot tehetünk. Vagy foggal-körömmel próbálunk ragaszkodni a maradékhoz, amit talán még megmenthetünk belőle. Mint farkas fogai közül a bárány fülét vagy lábát. Valaha volt méltóságunk, valaha embernek tartottak. És ezt őrizgetjük, emlékművet, kopjafát állítunk neki. Mondogatjuk, hogy „Nem, nem, soha!” Miközben alig maradt valami belőle, és esélyünk sincs, hogy visszaszerezzük. A másik lehetőségünk, amit a mi Urunk kínál fel nekünk: tedd bele egészen az életedet az Ő kezébe. Vállald vele a közösséget. Őt is arcul ütötték, Őt is meztelenre vetkőztették, kigúnyolták. Azért, hogy ilyenkor az Ő nyomába lépve, legyen feltámadásunk nekünk is. Nem örökre mondunk le emberi méltóságunkról, hanem Jézus Krisztus megváltó erejére bízzuk, hogy Őbenne maradéktalanul visszakapjuk. Még annál is nagyobb tisztességet, mint ami előtte volt nekünk.
„Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok?”
„ποία ὑμῖν χάρις ἐστίν;” (poia hümin charisz esztin?) Mondom ilyen nyersen először: „miféle nektek kegyelem van?” Azért, hogy kiderüljön, hogy itt nem a jutalomról van szó, amit Isten ad majd, ha teljesítjük ezeket a lehetetlen elvárásokat. Itt arról van szó, határozottan, hogy a tanítványoknak már van valamijük, kincsük van, aminek az a természete, hogy ezeket meg tudják cselekedni. Istennek Jézus Krisztusban kapott kegyelme lehetővé teszi azt, hogy szeressük ellenségeinket. Ha csak azokat szeretjük, akiktől viszonzást várunk, akkor megvizsgálhatjuk magunkban, hogy valóban kaptuk-e Isten kegyelmét? Miféle vetőmagot kaptál, ami nem csírázik ki, amit nem lehet elültetni, hanem egyszerűen csak megfőzöd és megeszed? Aztán kérned kell a többiektől, hogy ismét legyen mit enni. Aki valódi, termékeny vetőmagot kapott, az képes adni a másiknak, anélkül, hogy előbb-utóbb súlyos hiányt kezdene szenvedni.
Jézus kegyelme, a Vele való közösség ilyen mag, amit ha elültet az ember, gyümölcsfává növekedik, és gyümölcsöt terem. Nem pedig fegyver, amivel a másét el lehet venni, amivel a többieket kényszeríteni lehet. Miféle kegyelmet kaptunk? Kitől kaptuk a kegyelmet? Emberektől vagy Istentől magától?
Ha emberektől kaptuk a kegyelmet, akkor olyanok leszünk, akiket Jézus itt egyszerűen „bűnösöknek” nevez. Mert akkor nem marad más eszközünk, mint a fenyegetés, a követelőzés, a rideg távolságtartás, a gyűlölet, a klikkesedés, a rágalom, az emberi méltóság földbe tiprása és a fegyveres támadások.
Isten kegyelmében, Jézus Krisztus feltámadásának az erejével van esélyünk mássá lenni. Nyomokban, itt-ott elkezdhet megvalósulni az életünkben, amire Jézus itt kér. Gyakorolni kell ezt a művészetet. Harcművészet ez, amire Jézus tanít. A gonosz legyőzésének művészete a jóval. Isten ránk és rajtunk keresztül másokra kiáradó jóságával és áldásával. Nem a mi jóságunkkal, mert az semmire nem elég. Isten jóságával, ami megérleli a gyümölcsöket a mi életünkben.
Ha sokat imádkozunk, sokat gyakoroljuk, akkor egyre inkább kezdhet kiábrázolódni rajtunk az az erő, ami Jézus Krisztus szavaiban és tetteiben is működött, a Szentlélek ereje. És végül … az utolsó napon, amikor tökéletessé válik minden hívő ember Isten kezében … végül olyanná válhatunk, mint egyetlen Mesterünk.
Ne akarjunk jobbak lenni nála. Elég nekünk, az ő tanítványainak, ha olyanná válunk, mint Ő. „Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem: Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem, És bölcsőd, szállásod leszek; Jővel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!” (329/5.v.) Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj (45). Legyen csordultig a szívünk a mi Urunkkal, hogy Őt szólhassuk, az Ő cselekedeteivel fordulhassunk egymás felé, és azok felé is, akik csak távolról ismerik Őt.