46 Azután vita támadt a tanítványok között arról, hogy melyikük a legnagyobb. 47 Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; 48 majd ezt mondta nekik: Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy (Lukács 9,46-48).
Vannak olyan Igék, amikkel legtöbbször összemossák a magyarázatok ezt a szakaszt. Főleg azért, mert általában a szinoptikus evangéliumokat Máté rendezőelve szerint szoktuk tanulmányozni. Máténál pedig ezt találjuk:
1 Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? 2 Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3 és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4 Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5 És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be (Mt 18,1-5).
Az eredeti a Márk szerinti változat.
33 Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? 34 Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. 35 Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! 36 És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: 37 Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött (Mk 9,33-37).
Útközben tanakodtak egymás közt Jézus tanítványai, versengtek, hogy ki a nagyobb. Márk is úgy tudja, hogy ezt azután csinálták, hogy Jézus szólt a haláláról és feltámadásáról. Nagyon úgy fest a dolog, hogy a tanítványok mégiscsak meghallottak valamit Jézus kijelentéséből. És éppen ezért kezdtek el vitatkozni egymás közt, hogy ha majd Jézus meghal, ki legyen az örökös. Nyilván a legnagyobbnak kell lenni az örökösnek, ezért olyan sürgős nekik eldönteni, hogy ki a legnagyobb. És ezért sem mernek Jézustól erre nézve tanácsot kérni, mert akkor be kellene vallaniuk, hogy ők már azzal foglalkoznak, hogy Jézus nélkül hogyan rendezzék be az életüket.
Örökösödési viszály a gyülekezetben?
Jézus ismeri a tanítványok gondolatait ezért kérdez rá, hogy a tanítványok titkos bűneit leleplezhesse.
Szeretem Jézust, sok mindenért szeretem, de itt, ebben az Igében azért is szeretem, mert a tanítványok vitáját úgy kezdi rendezni, hogy arra a kevés jóra épít, ami ebben a vitában van. Mert van abban igazság, hogy minden rosszban meg lehet találni a jót. Minden groteszk, fájdalmas dolog az életben eredetileg valami mennyei jó volt, csak töredékessé vált az ember bűne miatt, és így, a töredékes jó már halálosan ártalmas.
Első akarsz lenni? Jól teszed! Ez a mennyei Atya akarata is, hogy légy első! Küzdeni kell, minden hívő embernek, teljes erejét megfeszítve, ahogy az olimpiára eddzenek a versenyzők. Hosszú a felkészülési időszak. Aztán minden erőbedobásra szükség van a versenyen. Valóságos aszkézis. A görögök éppen ezzel az „aszkézis” szóval mondták az edzést, a test, a teljesítőképesség, a koncentráció fejlesztését egy verseny előtt. Valaminek a kidolgozása a legapróbb részletekig. Életünk, hivatásunk kidolgozása a legapróbb részletekig. Harcművészet, tehát aszkézis.
Légy első! – mondja Jézus. Gyakorolj aszkézist, szánd oda egész életedet a győzelemre. Erről szól a negyvennapos böjtünk is, Húsvét előtt. Hogy tökéletesen felkészítettek legyünk arra a feladatra, hivatásra, amire a Szentlélek ajándékait is kaptuk, Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által, az Ő nevéért. Elhagyjuk azokat a ballasztokat az életünkben, amik megnehezítik a futást, és begyakoroljuk a jó mozdulatokat. Hogy életünk élő áldozata kedves legyen az Úrnak.
Nem a húsról való lemondás a böjt lényege, hanem a felkészülés, a kemény edzés az Istennek kedves, áldozatkész életre.
Két, szorosan összefüggő üzenet van ebben az igeszakaszban. Máté inkább az egyiket emeli ki, azt viszi tovább, Lukács pedig a másikat. Aszerint, hogy Máté inkább egyszerű gyülekezeti tagoknak írt, Lukács pedig a gyülekezet vezetőinek, akik már ismerik Márk evangéliumát, már odaszánták életüket, és most egy új szemszögből kell látniuk az Igét, amikor már emberekért vállalnak felelősséget. Lukács tanításának a címzettjei már befogadott emberek, kegyelmet nyert emberek. Ők már részei egy gyülekezetnek, együtt dobban a szívük a többiekkel, és sok szeretetben részesültek, részesülnek.
Lukácsnál sincs információvesztés, amikor itt a dolognak csak az egyik részét emeli ki, mert az evangélium egy későbbi részében éppen erről a másik oldalról szól külön.
24 Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. 25 Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. 26 Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál (Lukács 26,24-26).
De most nem akarja összekeverni a két témát. Azt mondja, most figyeljünk arra, hogy gyermekeket kell befogadnunk. Erre az egyszerű tényre: fogadjátok be a közöttetek lévő gyermekeket!
Aki maga is olyan, mint egy gyermek, az nem tud jól bánni egy óvodai vagy iskolai csoporttal. Nem jó az olyan óvónő, aki leül a gyerekek közé, elvegyül közöttük, feloldódik közöttük öntudatlanul, szinte újraéli óvodáskorát, és ilyen értelemben „példamutatással” akar rendet tartani közöttük. Az ilyen ember, aki nem vállalja fel a pontos értékrend megfogalmazását, számonkérését, aki nem akar konfrontálódni velük, aki egyenlőnek tekinti magát velük, az nem tud felnőtt, felelős vezetővé válni.
Jézus tanításának ez a másik oldala, hogy légy olyan a társaid között, mint aki szolgál, most nem ide tartozik. Ez is fontos, erről is lesz majd szó, mert ez is a „ki nagyobb közöttünk?” kérdéskörébe tartozik, de előbb beszéljünk arról, hogy gyermekeket kell befogadnunk.
Fogalmazzuk meg így: Mit szólna egy kismama, ha nekiszegeznénk a kérdést: „Te nem böjtölsz?”
Böjtöljenek-e a kismamák? Böjtölnek-e a kismamák?
Erre az a válasz, hogy minden további külső formális böjti cselekedet nélkül is böjt, aszkézis a kismamaság.
Ott kezdődik a történet, hogy az embernek rá kell hangolódnia, hogy szívesen fogadja azt a jövevényt, aki teret fog követelni magának. Mert a jövevény így is, úgy is megköveteli a teret magának. Kalciumot szív el az ember fogaiból, kinyújtja, ráncossá teszi az ember bőrét, elszorítja az ember belső szerveit. A terhes embernek megdagad a lába, le kell mondania a kirándulásokról. Az étkezések sokszor rettenetesek lesznek. Hányinger, szédülés… És a 9 hónap kényelmetlenség, kellemetlenség után aztán jön a nagy fájdalom, a szülés sérülései. És ez még csak a kezdet!
Aztán egy vagyont kell költeni a jövevényre: gyerekkocsi, kiságy, ruhák, játékok, és pelenka, és ismét pelenka. Éjjel nem hagy aztán aludni, nappal pedig mindig oda kell menni, ahová az ő igényei diktálják. Napi két altatás, 5-6 etetés. És hallgatni kell a sok sírást, míg meg nem tanul beszélni, kérni.
Az ember környezete pedig ilyenkor ideges: „Miért nem csinálsz már valamit azzal a gyerekkel?!!!!” Kritika, rendreutasítás, kiközösítés… Még egy tisztességes imaközösségben sem lehet ott az ember, mert a gyermek valahogy „nem illik a komoly, felnőtt emberek közé”.
Mi ez, ha nem a legsúlyosabb aszkézis? Nem önmagunkért, hanem azért a jövevényért, akit befogadtunk. Kell ennél nagyobb böjt még? Ez maga a böjt. Minden böjt mintapéldája. Miközben hajat mosunk, szépek vagyunk, szépen felöltözünk és mosolygunk, mert nem lehet egy ilyen aranyos babával mogorván bánni. Erről beszél Jézus, amikor böjtölni tanít. Ezért a legjobb gyakorlat a hívő életben, hogy igazán naggyá legyünk, ha „befogadunk egy gyermeket”. Akár a sajátunkat, de még nehezebb feladat, ha másét. Befogadni a saját gyermekünket… Ez Jézus parancsa itt, elsősorban.
Van ennek politikai oldala is. Amikor olyan nagyon kiállnak a gyermektelenség eszméje mellett, amikor az abortuszt alapvető emberi jognak tekintik, és amikor olyan párkapcsolatokat reklámoznak, amelyikből nem születhet gyerek, akkor valójában ettől a befogadástól, aszkézistől akarják megkímélni magukat. Akkor nem Isten szerint lesznek nagyok ebben az életben.
Attól félnek ezek a politikai mozgalmak, ami a sokgyermekes szegény családoknál történik. Szegénység, éhezés, magárahagyatottság, kitörési kísérletek, bűnözés, idegrendszeri zavarok. De, nem a sok gyermek a probléma, hanem az, hogy úgy születik egy-egy családban gyermek, hogy már nem tudják befogadni. Nem teljesül Jézus parancsa, hogy aki megszületik, azt fogadjuk is be. Ez már az első gyermeknél is megtörténhet! És ha nem fogadják be a gyermeket, hanem csak úgy kallódik, nem részesül a család gondoskodásából, nem részesül Isten Országának áldásából, akkor valóban előáll az a nyomor, amit túlnépesedésnek nevezünk.
Ha gyermeked született, azt fogadd be! Szól Jézus parancsa. Nem csak anyagilag, hanem főleg lelkileg. Ez talán az édesapáknak nehezebb feladat, mint az édesanyáknak, mert testükben nincsenek erre rákényszerítve. Pedig nekik is ugyanúgy át kell ölelniük a gyermekeiket, ahogy Jézus átölelte ezt a gyermeket, akit ők befogadtak.
Vállalj közösséget a kisgyermekekkel! – parancsolja Jézus egy patriarchális társadalomban. És mindjárt megszűnik mindenféle visszásság, nemek közti egyenlőtlenség, és minden baj, és bűn, ami ebből fakad. Megszűnik a társadalom patriarchálisnak lenni.
Mert a gyermekekben van jelen Jézus Krisztus.
Éppen azokon keresztül érkezik meg hozzánk, akiket a komoly, felnőtt imaközösségekből, tárgyalásokból ki akarunk rekeszteni.
Tárgyalj úgy, hogy gondolatban jelen vannak a gyermekeid, és az egész gyülekezet, az egész közösség gyermekei. Köss üzletet úgy, hogy velük is számolsz. Ők az életed részei, a társadalom életének a részei, mert Jézus Krisztus bennük érkezik el közénk.
A gyermeknek sok olyan tudása van, amit a felnőtt ember már elfelejtett. Ő még célszerűen gyűjti a tudását. Azt tanulja meg, amit azonnal ki is próbál, és amiből haszna van. A gyermek még közvetlenül tapasztalja a világot. A gyermek az a tiszta cél, amire érdemes szeretetet pazarolni. Egy kisgyermekkel szemben nem lehetek gyanakvó, nem tekinthetem őt legyőzendő ellenségnek, egy kisgyermekkel nem fogok versenyezni, hogy nagyobbnak tűnjek nála. A kisgyermek lefegyverez. És rákényszerít a tiszta szeretet gyakorlására. A kisgyermekben tiszta bizalom van, és ezt a bizalmat megtanulhatom tőle. Ezt a bizalmat kötelességem megtanulni tőle, mert ha nem tudok úgy bízni mennyei Atyámban, ahogy a gyermek bízik bennem, akkor méltatlanná válok a gyermekre. A gyermek a legszigorúbb bírói fórum. Csak a legtisztább emberek méltók arra, hogy gyermeket bízzanak rájuk. A gyermek megköveteli a megszentelődést. A teljes megszentelődést.
A gyermek olyan áldozatot követel, amit nem is tudunk másképp meghozni, csak Jézus Krisztus erejéből, az Ő áldozatából táplálkozva. A gyermeknevelés ezért olyan böjt, ami már folyamatában is a Húsvét csodájából meríti erejét.
Jézus „kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; [átölelte - Mk] majd ezt mondta nekik: Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be”
Ezt a gyermeket. Itt és most, akit átöleltem. Megmutattam neki, hogy szeretjük őt. Most már nem szabad a gyermeket becsapni! Megígértem neki! A gyermekek tanítanak minket a hűségre, fogadalmaink megtartására, hogy mindig olyat ígérjünk, amit meg tudunk tartani, és mindig tartsuk meg nekik tett ígéreteinket. A kisgyermekek előtt nincs kibúvó.
Urunk, Jézus Krisztus! Kérünk, te taníts minket erre a nehéz aszkézisre: megnyílni egy kis élet előtt, befogadni, és olyan gyengéden kísérni, támogatni az életben, ahogyan te körbeölelsz minket, és viszel az üdvösségig! Hogy értsük a Te irántunk való szeretetedet. Hogy Te jöjj így közénk, és maradj velünk örökre.