Napról napra szigorításokat élünk át. Dolgozzunk otthonról, tanuljanak otthonról a gyerekek, bezárják az óvodákat is, nem látogathatjuk az időseket. A levegőben van a „kijárási tilalom” kifejezés, ami azt jelentené, hogy soha senki sem mehet az utcára, és mind meghalunk otthon éhen, és áram- és vízszolgáltatás híján pedig meg is fagyunk és szomjan is halunk. A családban pedig, mivel idegileg mind kikészülünk, egymást tesszük tönkre. A világháború képei, emlékei rémlenek fel, amikor az emberek heteket töltöttek pincékben.

„Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez” – mondja az ördög. Ez a világ rendje. Ha megadod, amit kérek, akkor én is adok valamit abból, amit én birtoklok. Üzleti viszony. Feltételeket szabnak nekünk, és akkor kaphatunk valamit cserébe attól, aki úgy tudja, neki adatott minden hatalom.

A napokban megjelent egy tudós teológus cikke, amelyik azt állítja, hogy a keresztyénségnek nincs válasza a járvány idejére. Sőt, azt mondja, nem is kell, hogy legyen! Fő gondolata az, hogy a keresztyénség üzenete mindössze annyi, hogy ilyenkor jogunkban áll jajgatni, könyörögni Istenhez, de egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy meghallgat. Talán igen, talán születik valami ötletünk, inspirációnk. De a legjobb, amit tehetünk, hogy kifejezzük panaszunkat Istennek.

Három nagy egyházi ünnepünk van. Karácsony, Húsvét, Pünkösd. Nem szoktuk így elkülöníteni őket, mert mindegyikben mindegyik vonás benne van, de mégiscsak, amikor Karácsonyra gondolunk, akkor azt látjuk, hogy Betlehemről, Dávid városáról van szó benne. Jönnek a napkeleti bölcsek, és Jézust királyként köszöntik. A pásztorok is király születéséről tudnak, úgy hódolnak előtte. Húsvétkor pedig, Virágvasárnap az utolsó nap, amikor Jézus királyként megjelenik. Nagyhét hétfőjétől egy másik szerepe válik hangsúlyossá, a főpap szerepe. Amikor nem Neki szolgálnak, hanem Ő szolgál.